Sárkány gyünölcs /Pitaja/ /Pitahaya/ Dragon fruit/ magok! 25db mag!
Az aukció tárgya 25db mag!
A pitaja (spanyolul: pitahaya), ritkábban használt nevein kaktuszgyümölcs vagy sárkánygyümölcs, egyes oszlopkaktuszok termése.
Leginkább Hylocereus, Pachycereus és Cereus nemzetségek fajainak termése ehető, de szórványosan más, közeli rokon nemzetségek egyes fajainak termését is fogyasztják. Gyümölcséért leginkább a fehér húsú, úgynevezett vörös pitaját, a hullámos kúszókaktusz (Hylocereus undatus) termését termesztik szerte a világon. Ennek ovális termése akár 10 cm hosszú is lehet. A pitáját termő kaktuszokat pitajakaktusznak nevezik.
A pitaja nagyobb és gyakran finomabb is, mint a kaktuszfüge. Húsa fehér, vörös vagy lila; magja kisebb, kevésbé zavarja a gyümölcsevés élvezetét. Héja élvezhetetlen. Illata semleges, íze frissítő és finoman savanykás, egy kicsit az egresére emlékeztet.
A termés ősszel érik. Fogyasztás előtt a töviseket késsel távolítják el; a pikkelyes pitajákat kézzel is meghámozhatjuk. Mexikóban a vékony héjú változatok töviseit kefével távolítják el.
Héja keményebb, mint a kaktuszfügéké. Az éretlen gyümölcs a héja zöld, beérve fajtától függően sárga, nagy dudorokkal vagy erősen pirosas-zöldes, lángoló pikkelyekkel.
A sárga héjú változat húsa fehér, fekete magokkal, a piros-zöld héjú változaté pedig piros vagy fehér, szintén fekete magokkal; puha, lédús és frissítő; állaga hasonlít a kiviéhez; zamatosabb, mint a kaktuszfüge.
Az érett gyümölcs puha, a világos fajta héja narancssárgára színeződik, a piros héjú pedig piros vagy méregzöld. A túlérett gyümölcs túlságosan puha.
Felhasználása megegyezik a kaktuszfügéével. Nyersen gyümölcsként eszik vagy gyümölcssalátát készítenek belőle.
Rendkivűl jól csírázik, nevelése egyszerű!
Dézsában is nevelhető, teleltetni szükséges!
Bővebb információért kérdezzen bátran, köszönöm, hogy meglátogattál, tekintsd meg többi termékeimet is.
Jó licitálást, kérem tekintse meg többi futó termékeinket is, több termék vásárlása esetén csak egyszeri postaköltséget számolunk fel, amit értelemszerűen egyben levélben postázunk önnek!
Jelenlegi ára: 400 Ft
Az aukció vége: 2020-10-01 10:57 .
2020. szeptember 30., szerda
Samsung LcdTv alaplap: BN41-00936C - Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Samsung LcdTv alaplap: BN41-00936C
Alkatrlsznek, szerelőknek árulom
Személyesen Békéscsabán átvehet
Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-01 09:42 .
Alkatrlsznek, szerelőknek árulom
Személyesen Békéscsabán átvehet
Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-01 09:42 .
Fém köztes, leveles 17 x 10 mm antik réz - Jelenlegi ára: 12 Ft
A megadott ár 1 db termékre vonatkozik.
Szép ékszereket tudsz belőle készíteni.!
Anyag: fém.
Kiváló minőségű termék!
Jelenlegi ára: 12 Ft
Az aukció vége: 2020-10-01 08:27 .
Halo, Hipp-E & Tony Present 6400 Crew - Dubb Me Sometin Fresh - Jelenlegi ára: 990 Ft
https: //www. youtube. com/watch? v=cy9KbbPxW2Q
Halo, Hipp-E & Tony Present 6400 Crew - Dubb Me Sometin Fresh
Tracklist
A Dubb Me Sometin Fresh (Phil Kieran Remix)
Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2020-10-01 06:48 .

1 db osztrák szükségpénz 1920 (id7558) - Jelenlegi ára: 318 Ft
Több tétel együttes vásárlása esetén is csak egy postaköltséggel kell számoljon.
Sima és elsőbbségi postázási módot csak saját felelősségére válasszon!
Nagyobb értékű vagy terjedelmű küldemény esetén válassza valamelyik MPL opciót!
Bármilyen kérdés esetén boldogan állunk rendelkezésére!
Jelenlegi ára: 318 Ft
Az aukció vége: 2020-10-01 05:48 .

Ingyen posta, kész kép fakeretben, Molnár József, Calvin Tér Pesten, vászonnyomat - Jelenlegi ára: 6 550 Ft
Vászonnyomat eredeti festővásznon fakeretben.
Méret: 37x54 cm.
Molnár József, A Calvin-Tér Pesten 1885
V 697
Ingyenes posta az ország egész területén, utánvétellel és előre utalással is lehet fizetni.
A fakeret színét a második kép alapján lehet kiválasztani. Képeink valódi festővászonra vannak nyomtatva, rendkívül tartós, japán technológia.
Érdemes figyelemmel kísérni a többi hirdetésemet is!
Kérdésére szívesen válaszolok.
Jelenlegi ára: 6 550 Ft
Az aukció vége: 2020-10-01 04:39 .

0Z822 Talpas pezsgős pohár készlet 4 darab - Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Szép állapotú, régi talpas pohár készlet. Oldalán körben csiszolatokkal díszítve. Szélesség: 5. 2 cmMagasság: 14. 3 cmSúly: 0. 495 kg
Termékeim között több pohár készlet található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
Személyes átvétel Budapest IX.
Személyes átvétel Szeged
MPL csomag előre utalással
MPL csomag utánvét
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
Személyes átvételkor készpénzben
Banki átutalás
Utánvét
Paypal (MasterCard, Visa)
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
Személyes átvétel
1-5 munkanap
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
( üvegpohár talpaspohár talpas pohár üveg pohár likőrös pohár boros borospohár boros pohár pezsgőspohár pezsgős pohár likörös pohár )
Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2020-10-01 03:16 .

Yo-Kai Watch figurák - Jibanyan - Jelenlegi ára: 2 990 Ft
A Jibanyan Yo-Kai szellemet, csak az őrzők láthatják, de ha szeretnéd nem beavatott barátaidnak is kis kedvencedet megmutatni, szükséged lesz egy figurára! Ráadásul a figura egy rá jellemző pózban tudja tartani a saját érmét!
Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2020-10-01 02:03 .
Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2020-10-01 02:03 .
Állítható fényképezőgép mobil állvány. - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Prémium minőségű Mobiltelefon fényképezőgép állvány univerzális. Hordozható könnyű rugalmas szerkezet. 360 fokos vízszintes, és 90 fokos függőleges forgó háromutas fejjel. Szilárd biztonságú 4 szakaszos alumínium lábak csúszásmentes gumi talpal. Max terhelhetőség 3kg. Max magasság: 130cm. Minimális magasság: 40cm.
Anyaga: Alumínium ötvözet. A termék külföldről érkezik, a várható szállítás 2-3 hét a postaköltség 990ft. A képen látható szinekből választható.
Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-01 00:48 .

Burg Wachter - TSE 5022 Fingerscan vezeték nélküli elektronikus ajtózár ujjlenyomatolvasóval - Jelenlegi ára: 99 990 Ft
Új, csak próbált termék gyári csomagolásban, kifogástalanul működő állapotban. (bontott doboz, 1 X próbált termék)rsz: kd17
Eredeti ár: 133000Ft
Allinshop ár: 99900Ft
Számla + 6 hó garancia !
Burg Wachter - TSE 5022 Fingerscan vezeték nélküli elektronikus ajtózár ujjlenyomatolvasóval biztonságos zárás kulcs nélkül 60 mm-es (30/30) europrofilú hengerzárbetét 120 mm-es ajtóvastagságig szabadon állítható (60/60) kezelő és a zárbetét rádiójellel kommunikál egymással billentyűzet és a zár közötti távolság max. 4 m lehet ajtóra, ajtókeretre vagy a falra is szerelhető a kezelő mely IP55 por és kisnyomású vízsugár elleni védelemmel ellátott nagyméretű (4 soros) LCD kijelző segíti a használatot magyarnyelvű menü (összesen 12 nyelv állítható be, köztük angol vagy német is) programozási lehetőségek (billentyűzeten keresztül alapszíntű, szoftverrel kibővített alkalmazások) 1 db adminisztrátori kód kezelése maximum 47 db felhasználó kezelése vagy legfeljebb 24 db ujjlenyomat kezelése 6-jegyű kódokkal használható távirányítók hozzárendelése és kezelése (TSE E-key) felhasználókhoz tartozó kódok módosítása további lehetőségek TSE 5500 szoftveren keresztül: felhasználóknak név adható (maximum 16 karakter) dátum és idő kezelése (téli és nyári időszámítás) programozható időfunkciók (heti órarendek) ismétlődő és nem ismétlődő ünnepnapok kezelése az utolsó 1000 esemény visszanézhető és lementhető billentyűzet és a zár 2 db Mignon LR 6AA elemmel működik (csomagolásban megtalálható) zárbetéthez 2 db speciális vésznyitó kulcs tartozik felszereléshez szükséges anyagokkal szállítjuk nagyon egyszerű felszerelés Mabisz: teljeskörű mechanikai védelem alkotóeleme 6. osztály, MSZ-EN 1303 szabvány származás: Németország
Jelenlegi ára: 99 990 Ft
Az aukció vége: 2020-09-30 23:33 .

Napsugár- női portré, modern akril festmény. - Jelenlegi ára: 68 000 Ft
Napsugár, női portré - modern akrill festmény,
egyenesen a művésztől.
Művész neve: Katona Anikó képzőművész
Mérete: 50x70cm, akril, vászon
Kérdésekre szívesen válaszolok.
Fizetés előre utalással vagy a helyszínen.
Jelenlegi ára: 68 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-30 22:16 .
BONANZA BANZAI MONUMENTUM 1991.ÁKOS + BRAVISSIMO 2003.ÁKOS FIESTA NEO TONES ZANZIBAR TNT - Jelenlegi ára: 24 999 Ft
CSAK EGYBEN ELADÓK! NEM EGYENÉRTÉKŰ LEMEZEK, MEGFELELŐ AJÁNLATÉRT MEGBONTOM! SZEMÉLYES ÁTVÉTEL, ÉS AJÁNLOTT POSTA LEHETSÉGES, FUTÁR NEM!
BONANZA BANZAI MONUMENTUM 1991. ÁKOS.
+ BRAVISSIMO 2003. ÁKOS FIESTA NEO TONES ZANZIBAR TNT
KÉREM TEKINTSÉK MEG A TÖBBI TERMÉKEM IS.
Jelenlegi ára: 24 999 Ft
Az aukció vége: 2020-09-30 21:03 .

Pulsar EPS5 akkumulátor - Jelenlegi ára: 31 900 Ft
5000mAh tartalék akkumulátor éjjellátókhoz A Pulsar EPS5 akkumulátort Yukon és Pulsar éjjellátókhoz és hőkamerákhoz fejlesztették ki. Felhasználása igazán sokrétű, hiszen a Pulsar Quantum hőkamerák mellett a digitális Yukon Ranger éjjellátókhoz is kiváló kiegészítő. Ezeken kívül igen hasznos lehet egyéb eszközökhöz, például GPS készülékekhez is, mivel része egy szivargyújtó adapter is. Tépőzár segítségével erősíthető fel valamilyen tárgyra. A Pulsar EPS5 csomagja tartalmazza az akkumulátor töltésére szolgáló hálózati adaptert is. A Pulsar DNV akkumulátor kapacitása 5 Ah és akár 12 órán keresztül biztosít megfelelő tápellátást a készülékek számára. (Ennek pontos ideje függ a készülék áramfelvételétől, melyet befolyásol a pontos típus, valamint a használati mód is. )Szállítási határidő 5 munkanap.
Egyéb: Hordtáska
Márka: Pulsar
Típus: kiegészítő éjjellátókhozA szállítási határidő Foxpost szállítási módnál 1-2 munkanappal meghosszabbodhat.
Kérjük, vegyék figyelembe, hogy csak a megadott szállítási módokat tudjuk alkalmazni. Postával (ajánlott levél, postán maradó csomag stb. ) sajnos nem áll módunkban szállítani.
Köszönjük megértésüket.
Jelenlegi ára: 31 900 Ft
Az aukció vége: 2020-09-30 19:45 .

Orgonit poháralátét (1118) regenerálódás +shungit - Jelenlegi ára: 2 540 Ft
Orgonit poháralátét víz hangolásához (Dr. Masaru Emoto kutatásai). A benne lévő ásványok úgy vannak összeválogatva, hogy használata támogat a felépülésben, nem csak fizikai betegség esetén, hanem érzelmi, lelki problémákból való kilábalás után is.
7, 5 cm átmérőjű
Az orgonit neve Wilhelm Reich tudományos munkáján alapuló orgon energiára utal. Ez valójában az energia maga, amit különböző kultúrák különböző neveken ismernek, pl. Chi, Prana, teremtő erő, univerzális energia, stb.
A kristályok, ásványok és fém rezgését erősíti a műgyanta, amely lehűléskor összemegy, így az alkotóelemek folyamatos nyomásnak vannak kitéve, ezért intenzívebb a hatásuk. Készítéskor felhasználhatóak még szimbólumok, mint pl. a végtelen csomó, az Ohm jel, vagy bármi, ami valamilyen hitvilághoz kapcsolódik.
Az ember számára negatív energiákat átalakítja, tisztítja a környezetet a negatív sugárzástól, pl. vízerek, negatív földsugárzások. A párna alá téve segíti az alvást, a bőrre téve fájdalomcsillapító hatása van, az ivóvíz alá rakva pozitívan hangolja a vizet (Dr. Emoto kutatásai), a földbe ásva gyógyítja és erősíti a növényeket. (Erre a célra tökéletes az egyszerű muffin formába öntött kevésbé tetszetős orgonit, míg a személyes céllal készült darabok lakásunk díszei is lehetnek, vagy akár ékszerként is viselhetőek) Stressz-oldó hatása is van.
A technológiának a használata az ősi időkre nyúlik vissza, pl. a boszniai piramisokban is vannak betonba öntött kristályok. Ebben az esetben a beton helyettesíti a műgyantát, mely funkcionálisan pont annyira megfelelő.
Csak ajánlottan postázok, kérem, ezt vegye figyelembe a licitáláskor.
Több darab megvásárlása esetén egy levélben küldöm.
*********************************
Nagyon fontos! Kérem, sose utaljon a díjbekérő levelem elolvasása előtt, mert a szállítás sok esetben olcsóbb, mint amit a rendszer összesítésben megad.
Csomagolási költséget nem számolok fel. Mérettől függően ajánlott levélként, vagy futárral küldöm.
Személyes átvétel Pécsen lehetséges.
Az aukció lejárata után felveszem Önnel a kapcsolatot. Önnek egy hete van arra, hogy reagáljon a megkeresésre. Ha ez nem történik meg ez alatt az idő alatt, az árut újra listázom.
Kérem, amennyiben bizonytalan valamiben, licitálás, vagy vásárlás előtt kérdezzen.
Személyes átvétel esetén természetesen készpénzes fizetésre is van lehetőség.
Jelenlegi ára: 2 540 Ft
Az aukció vége: 2020-09-30 18:27 .

A dzsesszénekes (2 DVD) Al Jolson - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
A termék eredeti, nem másolt. Egyszer lejátszott, karcmentes állapotban. Duplalemezes, extra változat. Az első hangosfilm.
Főszerepben: Al Jolson
Rendezte: Alan Crosland
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-30 16:48 .
Főszerepben: Al Jolson
Rendezte: Alan Crosland
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-30 16:48 .
ONKYO T 4051 RDS DIGITÁLIS CSÚCS MINŐSÉGI RÁDIÓ ELADÓ - Jelenlegi ára: 25 000 Ft
ONKYO T 4051 RDS DIGITÁLIS CSÚCS MINŐSÉGI RÁDIÓ ÚJSZERŰ MEGKÍMÉLT ÁLLAPOTBAN ELADÓ!
100 000-Ft FELETT VOLT ÚJ ÁRA!
Specifications
Csatlakozások: Cinch kimenet L / R; FM 75 Ohm koaxiális (kábel működtetés);
AM, Onkyo RI távirányító jack
RDS vétel (például az állomásnevek, az idő automatikus megjelenítése)
40 programmemória hely nagy fém hangolásszabályozó
Széles IF sávváltás A vételi erő kijelzése könnyű kezelhetőség
kézi és automatikus állomáskeresés
közvetlen frekvencia bemenet Sztereo AM / FM
szép nagy kijelző lapos kialakítás távolról vezérelhető egy megfelelő Onkyo erősítőn / vevőn keresztül ezüst lábak
Ház színe: fekete
Méretek: 455 x 90 x 307 mm (szélesség x magasság x mélység)
Kedves Vásárlóim!
A KÉPEKEN ÉS VIDEÓN LÁTHATÓ ÁLLAPOTU! EBBEN AZ ÁLLAPOTBAN FOGOD MEGKAPNI GONDOS CSOMAGOLÁSBAN! ILL SZEMÉLYES ÁTVÉTELNÉL TELJES TESZTLEHETŐSÉGET BIZTOSÍTOK!
Kérem mindenki megértését a következőkben és, csak akkor licitáljon, ha elfogadja az alábbiakat
- Postai utánvétet nem vállalok, ezért utánvéttel nem postázok !
- E-mailban is adja meg a pontos címet, ahova az árut küldhetem. A nem megfelelő, vagy hibás cím megadásból eredő hátrányok, károk a vevőt terhelik !
- Árut csak akkor indítok útnak, ha a pénz fizikailag is az általam e-mailban küldött és megnevezett számlára megérkezett. .
Fontos! Garanciát-szavatosságot, hirdetett termékeimre nem vállalok! Viszont Itt nem zsákba macskát vásárol! A posta előtt videofelvétel készül minden termékemről, melyet a You-tube-ra feltöltöm, és megtekinthető működése- állapota! Az esetleges szállítás során keletkező sérülésnél is a szállítmányozó felé felhasználható, ha megfelelő szállítási módot választottál, ” pl törékeny”! Szóval, ha megkapod is olyannak kell lennie, mint most, amit a képen látsz! Licites termékeimnél, érvényes licit után, kérheted az aukció zárását, hogy ne keljen akár több hetet várni a hirdetés lejártáig! A szállítást illetően a vevőé a választás, kivel és hogy kéri, és a felelősség egyaránt, mert erre garanciát nem vállalok! Ahogy rendeled tőlem, úgy és olyan formában küldőm, ha kell törékenyként! Alaposan becsomagolva küldőm!
Kérek mindenkit, hogy ezek tudatában licitáljon!
A licitet úgy tekintem, hogy mindenki aki licitált, elolvasta, megértette, és magára nézve kötelező érvényűnek elismeri a fenti licitálási feltételeket!
A "Licitálok" gomb lenyomásával, A Polgári Törvénykönyv szerinti vételi ajánlatot tesz! (egy szerződést ír alá! ) Csak abban az esetben kattintson rá, ha eleget tud tenni a vásárlási kötelezettségnek!
Jelenlegi ára: 25 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-30 15:57 .
High5 2:1 Energy Source - Nyárigyümölcs ízű, 1,0 (kg) (22 adag) - Jelenlegi ára: 6 490 Ft
Az EnergySource egy fejlett 2: 1 fruktóz magas szénhidrát tartalmú ital kimondottan az állóképességi sportolók számára. 40 évnyi kutatás bizonyította, hogy a szénhidrát a legalkalmasabb üzemanyag a sportoláshoz. Gyorsabbá tesz, kitartást ad és élvezhetővé teszi a sportot. Sajnálatos módon azonban a szervezet szénhidrátraktára viszonylag kicsi és gyorsan kimerül edzés vagy versenyzés alatt. Maximalizálni az izmokba juttatható szénhidrátmennyiséget, a leghatékonyabb dolog, amit tehetsz, hogy növeld a teljesítményedet. Minél több szénhidrátot juttatsz a szervezetedbe edzés alatt, annál kevesebbet használsz a szervezeted szénhidrát-raktáraiból és annál tovább tudsz gyorsabban, több ideig edzeni. Sportolóként körülbelül 400 gramm szénhidrát raktározódik a szervezetedben, ennek körülbelül a fele használható fel az izmok számára üzemanyagként. A 2: 1 összetétel bizonyítottan 30%-kal több szénhidráttal látja el az éppen dolgozó izmokat és jobban hidratál, mint a hagyományos sportitalok. Ez az ital a profi versenyzők optimális választása. Természetes ízével az EnergySource könnyű és frissítő, valamint könnyű a gyomornak. A legtöbb sportitalok tipikusan 5-6% közötti szénhidráttartalommal rendelkeznek. Nem is olyan régen felfedezték, hogy az egyik féle szénhidrát, a Glükóz-polimerek (úgy is ismerheted, mint maltodextrin) jobbak a felszívódás szempontjából, mint az azelőtt használtak. A glükóz-polimereken alapuló sportitalok 15 éve váltak elérhetővé. A sportitalok ettől kezdve akár 8-10% szénhidrátot is tartalmazhattak, bármi negatív hatás nélkül a gyomorra, vagy a szervezetre. A High5 volt az első olyan cég aki maltodextrint használt, méghozzá a többszörösen kitüntetett Energy Source termékcsaládban. Két szűk keresztmetszet is van, ami akadályozza, hogy a szénhidrát elérje a dolgozó izmaidat. Először is fontos leszögeznünk, hogy a maximális szénhidrátfelvétele a szervezetednek óránként, nem azonos azzal, amit el tudsz fogyasztani. Nagyon nagy mennyiséget is képes vagy megenni, azonban a szervezeted óránként ebből csak kis mennyiséget tud feldolgozni. Az, hogy milyen gyorsan szívódik fel a sportital a gyomorból, többé nem lehet akadály abban, hogy a szénhidrát az izmaidhoz jusson. Az igazi akadály sokkal mélyebben, az emésztőrendszerben keresendő. Amikor hagyományos sportitalt fogyasztasz, a szénhidrátok (glükóz-polimerek) lebomlanak, a szádban lévő enzimek hatására, a gyomor és a vékonybél pedig glükózzá alakítja. Ezután a glükóz a vékonybélen keresztül felszívódik a testbe egy brush border-nek hívott helyen (azért hívják így, mert úgy néz ki, mint egy szőrös kefe). Két glükóz-szállító, az SGLT1 és a GLUT2 a brush border-en átszállítja a glükózt a véráramba. Úgy tudod elképzelni, mint ahogy az emberek mozognak a forgóajtónál. Ahogy magad elé képzeled, van egy felső limit, hogy hány ember tud keresztüljutni az ajtón. Ugyanilyen módon, a glükózszállítás is maximalizálva van, körülbelül 60 grammra óránként. Szerencsére van egy teljesen független ? ajtó?. Ez egy fruktóz szállító, amit GLUT5-nek neveznek. A SuperCarb? s úgy működik, hogy megadja a maximális 60 grammnyi glükózt, amit még a glükózszállító enzimek tudnak kezelni, de nem többet, viszont hozzáadtunk fruktózt is, amit a független fruktózszállítók tudnak kezelni. Az eredmény: Sokkal több szénhidrát szívódik fel a szervezetedbe, közvetlenül az izmokhoz, és gyorsabban kiürül a gyomorból és a vékonybélből, megakadályozva így a gyomorproblémákat. Van valami, amit mindig megkérdeznek tőlünk, mégpedig hogy: ? A fruktóz nem okoz gyomorproblémákat?? Ez igaz, ha önmagában fogyasztod, azonban ha jó arányban keverjük a glükózzal, a kettő keveréke még a glükóznál is kevesebb gyomorproblémát okoz. Az összes eddigi tanulmány és kísérlet ezt bizonyítja. Tehát abban rejlik a SuperCarb? s előnye, hogy maximalizáljuk a glükózbevitelt a glükóz-szállítók segítségével (a hatékonyságukat azonban növeljük különböző elektolitekkel), és emellett kihasználjuk a ? hátsó ajtót?, hogy fruktózt juttassunk a szervezetedbe. Színezékektől, tartósítószerektől és mesterséges édesítőszerektől mentes. Használat Adjon 2 adagolókanállal (tartozék) egy 500 ml-és (7-8%) vagy egy 750 ml-és (5-6%) kulacsba. Használd sportolás előtt szénhidráttöltésre. Feltöltésre ajánlott beviteli mennyiség 8-10g/ttkg/nap. Sportolás közben energiapótlásra, maximalizálja a szénhidrát bevitel mennyiségét. (90g/óra)
Jelenlegi ára: 6 490 Ft
Az aukció vége: 2020-09-30 14:42 .
Jelenlegi ára: 6 490 Ft
Az aukció vége: 2020-09-30 14:42 .
16" gyerek kerékpár - Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Alig használt 16"-os gyerek kerékpár eladó.
Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-30 13:27 .
Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-30 13:27 .
Samsung ETAOU80EBE hálózati töltő - Jelenlegi ára: 3 490 Ft
Samsung ETAOU80EBE hlózati töltő (micro usb) !!!
_____________
Jelenlegi ára: 3 490 Ft
Az aukció vége: 2020-09-30 11:33 .
_____________
Jelenlegi ára: 3 490 Ft
Az aukció vége: 2020-09-30 11:33 .
2020. szeptember 29., kedd
Ulysse önindító - Jelenlegi ára: 7 950 Ft
Képek szerinti állapotú , 97 es 2. 0 turbo autóban volt.
Átvehető postán vagy személyesen
Jelenlegi ára: 7 950 Ft
Az aukció vége: 2020-09-30 10:39 .
Átvehető postán vagy személyesen
Jelenlegi ára: 7 950 Ft
Az aukció vége: 2020-09-30 10:39 .
Zombieland 2 UHD Steelbook - Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Jó állapotban van a lemezeken nincs karc. Kettő lemez van benne az eggyiken van az UHD-és a másokon blu ray minőségben.
Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-30 09:39 .
Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-30 09:39 .
George extra csajos felső, 5-6 év, 110-116 - Jelenlegi ára: 999 Ft
George igazi csajos felső, necces ujjal, csajos mintákkal, kövekkel!
Cimke szerint 5-6 évesre, 110-116-os
Állapota: nagyon szép, megkímélt állapotú! Folt- és szakadásmentes!
Ujjhossz nyaktól: 47 cm, hosszúság: 36 cm, mellbőség: 31 cm
Jelenlegi ára: 999 Ft
Az aukció vége: 2020-09-30 08:16 .

Lakatos Mihály: Szegény szívem... (43 novella, esszé és szatíra) DEDIKÁLT példány - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Lakatos Mihály : Szegény szívem... (43 novella, esszé és szatíra)
Montevideoban az Edison Kiadó gondozásában közreadott gyűjtemény.
DEDIKÁLT példány
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-30 06:57 .

next usánka sapka 1-2 év (52-58cm) ÚJSZ (2771) - Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció tárgya:
Gyönyörű next steppelt usánka sapka
A sapka
- kívül: sötétkék, steppelt, orkán anyagú
- belül: sötétkék polár és műszőrme béléssel bélelt
- formájából adódóan védi a fület
- patenttal az állánál összefogható
2013-as kollekció
A kép katalóguskép!
A termék állapota:
Újszerű, ÚJ
A termék hibája:
A sapka
-
A termék + méretei:
A sapka méretei:
- hossza elöl: 16 cm
- hossza hátul: 19 cm
- fejkörfogat: 52-58 cm
A termék súlya:
90 g
A termék személyesen átvehető:
Debrecenben
Szállítási költség:
A Magyar Posta aktuális díjszabásának megfelelően.
Pontos postaköltséget a csomagolás után tudok megadni.
Nagyon köszönöm, hogy benéztél hozzám!
ZsiFinext
Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2020-09-30 05:51 .

Ékszerkellék: lánckapocs BLK-1S-02 karabiner 10 db - Jelenlegi ára: 160 Ft
Lánckapocs, karabiner.
Kiszerelés: 10 db/csomag
Méretek a fotón láthatók!
Termékeim:
MEDÁLOK, FŰZHETŐ GYÖNGYÖK, CABOSANOK
Swarovski kristályok
BIZSU ALKATRÉSZEK
medál-kapcsok
fülbevaló-kapcsok (ezüstözött, aranyozott, fekete, bronz)
925-ös STERLING EZÜST ALKATRÉSZEK
925-ös sterling ezüst fülbevaló-kapocs
925-ös sterling ezüst medál-kapocs
925-ös sterling ezüst medál-tartó, csúszókarika
925-ös sterling ezüst szerelőkarika
visszatérés a "gyongyvilág" oldalára
Jelenlegi ára: 160 Ft
Az aukció vége: 2020-09-30 04:33 .
DIANA 5 fegyverszekrény -új- - Jelenlegi ára: 43 500 Ft
Diana Standard 5 fegyverszekrény
Jellemzők: 5 db sörétes, golyós lőfegyver és egyéb vadászkellékek tárolására elegendő hely szimpla falú szekrénytest Külön zárható lőszertartó rekesszel rendelkezik A lőszertároló megemelt pereme megakadályozza a lőszerek legurulását, megelőzve így egy esetleges sérülést, balesetet A szivacs puskatámasz kialakításnak köszönhetően a távcsővel szerelt fegyvernek is elegendő a hely Biztonsági zár. A zárszerkezet 3 irányban 3 ponton zár A süllyesztett ajtó a feszítő támadásnak még jobban ellenáll A biztonságosabb tárolás érdekében rögzítő furatok kerültek a szekrény hátoldalára, mely segítségével egyszerűen rögzítheti a fegyverszekrényt
Szín: Zöld
Tartozékok: 2 x 2 db kulcs,
Szivacs betét Szivacs puska támaszté
Rögzítő csavarok és tiplik
Méretek (Magasság x Szélesség x Mélység)
Külső 1500 x 380 x 260 mm
Belső 1250 x 376 x 255 mm
Postaköltség DPD-vel előre utalással 2500 Ft
utánvétesen 3290 Ft
Személyesen Veresegyházon lehet átvenni.
Jelenlegi ára: 43 500 Ft
Az aukció vége: 2020-09-30 03:16 .

Furla Nő Kézi 1057265_SLEEK - Jelenlegi ára: 155 197 Ft
Gyártó:
Furla
Szín:
Barna
Méret:
NOSIZE
Nem:
Nő
Fajta: NőTipológia: KéziAnyag: bőrFő zár: fémFogantyúk: egy fogantyúVállpánt: levehető vállpántBelső rész: két rekeszBelső zsebek: 1Külső zseb: 1Szélesség cm: 35Magasság cm: 25Mélység cm: 13Részletek: dustbag benne van az árbanlátható logó
Jelenlegi ára: 155 197 Ft
Az aukció vége: 2020-09-30 01:57 .
szivattyú TIP 800W bontásra.javításra - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
TIP 800W-os hydrofór szívattyú roncs alkatrésznek eladó!!
A motortekercselés jó, a motor forog... kapcsoló és kondi rendben... az INOX szívattyúrész egyben van... A KÖZÉPSŐ KONZOLRÉSZ TÖRÖTT ÉS KORRODÁLT IS::: NEM HASZNÁLHATÓ!!!.. . mindenképpen át kell szerelni a motorrészt. ANNAK AJÁNLOM AKINEK ILYEN VOLT, DE LEÉGETT!!!
.. ALKU NÉLKÜL, SZÁMLÁSAN, FIX áron árusítok!!!
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-30 00:45 .

Cygnus Pokerface Fixi / Single Speed kerékpár - Jelenlegi ára: 57 900 Ft
Eladó egy Cygnus Pokerface Fixí/Single Speed kerékpár, használt-normál(karbantartott), a képeken látható állapotú. Főbb jellemzői: acélvázas, 28"-s duplafalú erős alu kerekek, patkófékek, fix, és racsnis hajtás a kerék pozíciójának megfelelően. Minden jól működik rajta, lógás-kotyogás nincs, kerekek-gumik jók, személyes beállítások után költségmentesen azonnal használható. Festésén kisebb használatból eredő kopások-lepattanások előfordulnak. Vázmérete: 51 cm.
Jelenlegi ára: 57 900 Ft
Az aukció vége: 2020-09-29 23:27 .
Jelenlegi ára: 57 900 Ft
Az aukció vége: 2020-09-29 23:27 .
FC Basel mez - Adidas (S) - Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Fc Basel rövid ujjú mez.
S-es méret
Adidas ClimaCool®
Újszerű, hibátlan állapotban.
Pontos méretek:
Mellszélesség: 49 cm
Hossz: 65 cm
Ujj(nyaktól): 39 cm
Átvétel Budapesten személyesen Angyalföldön, Kispesten vagy Kőbányán és környékén, vidékre postán vagy csomagterminálba banki utalás után.
A többi termékemet megnézheted itt
2204
Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2020-09-29 21:33 .

ZALATNAY SAROLTA - CINI -- Hanglemezek - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
A képen látható állapotban.
Lemez kondíciója: VG+
Kérdésre szívesen válaszolok, jobb vásárlás előtt kérdezni.
az ár darabra értendő
@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@
Licittörléssel nem foglalkozom.
Csak postázom, kérlek, ennek tudatában tedd meg ajánlatodat.
Foxpost, MPL lehetséges.
Nov. 1-ig: mpl automata elméletileg 490, - gyakorlatilag 889, -ft.
@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@
Folyamatosan töltök fel lemezeket, kísérd figyelemmel.
@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2020-09-29 20:57 .
1B746 Antik fadobozos rádió TELEFONGYÁR T528-H csöves rádió - Jelenlegi ára: 22 000 Ft
Régi, furnérozott felületű, fadobozos, elektroncsöves antik rádió.
Rádión felirat:
TELEFONGYÁR T528-H
TERTA
Szélesség: 30 cmHosszúság: 59 cmMagasság: 40 cm
Termékeim között több rádió található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
Személyes átvétel Budapest IX.
Személyes átvétel Szeged
MPL csomag előre utalással
MPL csomag utánvét
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
Személyes átvételkor készpénzben
Banki átutalás
Utánvét
Paypal (MasterCard, Visa)
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
Személyes átvétel
1-5 munkanap
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
( elektronikai radio elektronika rádiózás )
Jelenlegi ára: 22 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-29 19:42 .

Therion - Gothic Kabbalah 2xCD digipak, limited - Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Eredeti ! Képen látható állapotban, cd hajszálkarcos.
Postaköltség : postai díjszabás szerint. Csak ajánlottan postázok, simán nem.
Utánvét nincs. Csere nem érdekel.
Személyes átvétel esetén a termék leütését követő 10 napon belül át kell venni a terméket.
Postai úton történő átvétel esetén a termék leütését követő 7 napon belül kell az utalást megtenni.
A pénz beérkezése után 3 napon belül postázom a terméket.
Ha ezek a feltételek nem felelnek meg, kérlek ne üsd le a terméket, ellenkező esetben negatív értékelést adok.
Kérdésekre szívesen válaszolok!
Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Az aukció vége: 2020-09-29 18:27 .

500 forint 2006 - Jelenlegi ára: 1 300 Ft
500 forint 2006
Kép szerint
Jelenlegi ára: 1 300 Ft
Az aukció vége: 2020-09-29 16:57 .
Kép szerint
Jelenlegi ára: 1 300 Ft
Az aukció vége: 2020-09-29 16:57 .
ÚJ Tribord neoprén szörfruha/búvárruha 10év - Jelenlegi ára: 3 300 Ft
10év
TRIBORD / DECATHLON
rövidujjú-rövidnadrágos, neoprén anyagú, szörfruha- búvárruha ÚJ, címkés!
Teljes hossz: 71
Váll-ülep: 56
Mell: 32
Derék: 27
Comb: 19, 5
Kar: 11
Jelenlegi ára: 3 300 Ft
Az aukció vége: 2020-09-29 15:45 .
Kokas György - Rózsahajtatás 1982 - Jelenlegi ára: 1 390 Ft
Kokas György és Nagy Lajos Rózsahajtatás c. könyve, megkímélt állapotban.
Az előzékoldalon aláírás található.
Oldalszám: 362
A postaköltség tájékoztató jellegű.
Banki adatok:
Jelenlegi ára: 1 390 Ft
Az aukció vége: 2020-09-29 14:39 .
37-es női alkalmi szandál - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Eladó a képeken látható csinos, női alkalmi szandál.
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2020-09-29 13:16 .
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2020-09-29 13:16 .
PILLANGÓS HÍMZETT PAMUT LEGGINGS 86, 92 / 3 SZÍN - Jelenlegi ára: 990 Ft
EGYSZÍNŰ, ALUL PILLANGÓS HÍMZETT
KISLÁNY LEGGINGS
2 MÉRET / 3 SZÍN
ANYAG:
95 % pamut
5 % elasztán
MÉRETEK:
(mindig a mért adatokat vedd figyelembe!!! )
86-os (pink, kék)
teljes hossz: 49 cm
belső szárhossz: 34 cm
derékbőség: 36-60 cm
92-es (sárga)
teljes hossz: 52 cm
belső szárhossz: 38 cm
derékbőség: 36-62 cm
SZÍNEK:
1. sárga (92)
2. kék (86)
3. pink (86)
KÉRLEK MIELŐTT LEÜTÖD A TERMÉKET, MINDENKÉPP EGYEZTESSÜNK, HOGY VAN-E A KIVÁLASZTOTT MÉRETBŐL ÉS SZÍNBŐL AMIT SZERETNÉL!!!
Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2020-09-29 12:03 .
2020. szeptember 28., hétfő
BIKEFUN Pumpa BF mini MISTRAL alu, ezüst GP-04CA - Jelenlegi ára: 2 690 Ft
BIKEFUN Pumpa BF mini MISTRAL alu, ezüst GP-04CA
Jelenlegi ára: 2 690 Ft
Az aukció vége: 2020-09-29 10:48 .
Jelenlegi ára: 2 690 Ft
Az aukció vége: 2020-09-29 10:48 .
Ausztria 2 heller 1909 (id19751) - Jelenlegi ára: 212 Ft
Több tétel együttes vásárlása esetén is csak egy postaköltséggel kell számoljon.
Sima és elsőbbségi postázási módot csak saját felelősségére válasszon!
Nagyobb értékű vagy terjedelmű küldemény esetén válassza valamelyik MPL opciót!
Bármilyen kérdés esetén boldogan állunk rendelkezésére!
Jelenlegi ára: 212 Ft
Az aukció vége: 2020-09-29 09:33 .

1A141 Retro diakocka tároló koffer 200 darabos - Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Szép állapotú 200 darabos fa diakocka hordozó, tároló fém füllel, sarkainál fém koptatókkal. Szélesség: 26. 5 cmHosszúság: 30. 5 cmMagasság: 7 cmSúly: 1. 255 kg
Termékeim között több diakocka található, kérem tekintse meg őket ide kattintva! Termékeim között több diavetítő található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
Személyes átvétel Budapest IX.
Személyes átvétel Szeged
MPL csomag előre utalással
MPL csomag utánvét
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
Személyes átvételkor készpénzben
Banki átutalás
Utánvét
Paypal (MasterCard, Visa)
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
Személyes átvétel
1-5 munkanap
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
( dia kocka diakocka dianéző képnézegető diafilm dia film néző diafilm vetítő gép diafilmvetítő gép diafilm vetítőgép )
Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2020-09-29 08:16 .

Opel Corsa D 2006-2014 - biztosíték, maxi, borostyán, 40A - Jelenlegi ára: 332 Ft
biztosíték, maxi, borostyán, 40A (90386022)
90386022
12065933
Opel
Opel Corsa D 2006. 09. 01-2011. 02. 28 (OPECor D1)
Használt - bontott cikk!
Jelenlegi ára: 332 Ft
Az aukció vége: 2020-09-29 06:57 .

F&F drapp színű, vagány megkötős/húzózáras vékonyan bélelt bakancs, 32-es méret, akár ingyen posta** - Jelenlegi ára: 95
Üdvözöllek az oldalamon!
F&F drapp színű, vagány megkötős/húzózáras vékonyan bélelt bakancs, 32-es méret, akár ingyen posta**.
A termék leírása:
F&F márka, 32-es méret.
A szárának hátsó része párnázott (védelem a láb feltörése ellen).
Húzózárral és megkötővel záródik.
A talpa és az orra minimálisan igénybevett, a sarka kopottabb, a sarkán lévő gumi felvállt, de visszaragasztható.
A felsőrészében nagyobb hibát nem találtam, összességében még hordható bakancs.
**Akár ingyen posta: 5000 Ft feletti vásárlásnál állom a postát!!!
Foxpost-tal és weebox-szal is tudom küldeni, valamint személyes átvételre is van lehetőség!
Sok márkás, hímzett és karakteres ruhát töltök fel, érdemes visszanézni! Sok játék is feltöltésre vár!
A leírás a termék állapotát jól tükrözi, ebben a tudatban licitálj, köszönöm!
Ha kérdésed van nyugodtan írj, szívesen válaszolok!
A játékokra egy tisztítás, a ruhákra egy mosás és vasalás ráfér, mert zsákban valamint szekrényben voltak tárolva.
Kellemes nézelődést és sok sikert kívánok a licitáláshoz!
.
Jelenlegi ára: 950 Ft
Az aukció vége: 2020-09-29 05:48 .
Rezeda - kotta - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Rezeda - 96 csángómagyar népdal
Az eleje kicsit meggyűrődött, ettől eltekintve szép állapotban van.
*********************************
Nagyon fontos! Kérem, sose utaljon a díjbekérő levelem elolvasása előtt, mert a szállítás sok esetben olcsóbb, mint amit a rendszer összesítésben megad.
Csomagolási költséget nem számolok fel. Mérettől függően ajánlott levélként, vagy futárral küldöm.
Személyes átvétel Pécsen lehetséges.
Az aukció lejárata után felveszem Önnel a kapcsolatot. Önnek egy hete van arra, hogy reagáljon a megkeresésre. Ha ez nem történik meg ez alatt az idő alatt, az árut újra listázom.
Kérem, amennyiben bizonytalan valamiben, licitálás, vagy vásárlás előtt kérdezzen.
Személyes átvétel esetén természetesen készpénzes fizetésre is van lehetőség.
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-29 04:33 .

Opalit fánk, donut 22 x 4 mm - Jelenlegi ára: 280 Ft
A képen látható követ kínálom eladásra.
Méret: a főcímben megadott.
Kedvelt ékszerkészítési alapanyag.
Minden termék azonnal postázható! A valós eladásra felkínált kőről készült kép!
Kő: opalit, lyukméret 6 mm.
Jelenlegi ára: 280 Ft
Az aukció vége: 2020-09-29 03:16 .

Mikis Theodorakis/Pablo Neruda - Canto General 2xLP (Minos, MSM 252-253, Made In Greece, 1975) - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Tisztelt Érdeklődő!
Eladó a képeken látható dupla LP.
A lemez eredeti, használt, de újszerű állapotú, karcmentes.
A borító a képeken látható, újszerű állapotú.
Made In Greece
https: //www. discogs. com/%CE%9C%CE%AF%CE%BA%CE%B7%CF%82-%CE%98%CE%B5%CE%BF%CE%B4%CF%89%CF%81%CE%AC%CE%BA%CE%B7%CF%82-%CE%A0%CE%AC%CE%B2%CE%BB%CE%BF-%CE%9D%CE%B5%CF%81%CE%BF%CF%8D%CE%B4%CE%B1-%CE%9C%CE%B1%CF%81%CE%AF%CE%B1-%CE%A6%CE%B1%CF%81%CE%B1%CE%BD%CF%84%CE%BF%CF%8D%CF%81%CE%B7-%CE%A0%CE%AD%CF%84%CF%81%CE%BF/release/7164158
Borító: EX
Lemez: EX/NM
Amennyiben postai úton történő átvételt szeretne választani, kérem az utalással várja meg, míg küldöm a postaköltség pontos összegére vonatkozó információt!! A terméklapon a szállítási költségre vonatkozó adatok csak tájékoztató jellegűek.
Licitet nem törlök!
Utánvétellel nem áll módomban postázni!
Az árverés lezárását követően kérem, 3 munkanapon belül vegye fel velem a kapcsolatot e-mailben, vagy telefonon!
Kérem, vegye figyelembe a fentieket a licitálás előtt!
Köszönöm az érdeklődést!
A minősítés a nemzetközi kereskedelmi szabvány alapján történt:
M (Mint – „ újszerű, kifogástalan” ) Teljesen kifogástalan állapotú (le nem játszott) lemez.
NM (Near mint – „ szinte újszerű” ) Szinte kifogástalan állapotú lemez, egy-két nagyon apró felületi hajszálkarc fellelhető rajta, a lejátszás teljesen sercegésmentes.
EX (Excellent – „ kiváló” ) Alig használt, szinte újértékű lemez, apró felületi sérülés előfordulhat, ám ez a lejátszáskor nem hallható. A borítón minimális kopás fedezhető csak fel az éleknél vagy sarkoknál.
VG (Very good – „ nagyon jó” ) Keveset használt lemez, felületi karcok lehetnek rajta; kis mértékű, ám a lejátszást érdemben nem zavaró sercegés előfordulhat. A borítón fellelhető árcédula, vagy annak nyoma, illetve lemez-okozta kisebb mértékű körkopás is lehetséges.
G (Good – „ jó” ) Erősen használt lemez, zavaró sercegés hallható, de a lemez végigjátszható. A borítón nagyobb felületi kopás, gyűrődés, élén pedig szakadás található.
F (Fair – „ tűrhető” ) Rossz állapotú lemez, erős sercegés, a tű néhol ugrik. A borító szakadt, foltos vagy gyűrött.
P (Poor – „ gyenge” ) Lejátszhatatlan, mélyen karcos vagy hullámos lemez, a borító erősen sérült vagy hiányos.
B (Bad – „ rossz”
W (Worn – „ megviselt” )
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-29 02:03 .

Új Jargar Strings csellóhúr Violoncello ll Medium olcsón eladó - Jelenlegi ára: 500 Ft
Csellójavító mester hagyatékából eladó új csellóhúr kedvező áron.
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2020-09-29 00:45 .
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2020-09-29 00:45 .
Batman: A mozifilm antológia 1989-1997 (8 DVD)/joglejárt - Jelenlegi ára: 9 000 Ft
Batman: A mozifilm antológia 1989-1997 (8 DVD) Batman: The Motion Picture Anthology
joglejárt
Hangok:
- magyar - 5. 1 (DD)
- angol - 5. 1 (DD)
- cseh - Surround (DD)
Feliratok:
magyar, angol, cseh
Jelenlegi ára: 9 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-28 23:27 .
joglejárt
Hangok:
- magyar - 5. 1 (DD)
- angol - 5. 1 (DD)
- cseh - Surround (DD)
Feliratok:
magyar, angol, cseh
Jelenlegi ára: 9 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-28 23:27 .
EAG OUO2005 stereo potenciométer - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció tárgya a képeken látható potméter.
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-28 21:33 .
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-28 21:33 .
FÉRFI KARÓRA LCD********CASIO BABY STíLUSÚ****TWIN-TEC*****RETRÓ - Jelenlegi ára: 1 499 Ft
FÉRFI TWIN-TEC QUARTZ ÓRA
A HÉTKÖZNAPOKRA AJÁNLOM
ELEMMEL ELINDÍTVA ADOM
SZÉP MEGKÍMÉLT ÁLLAPOTBAN
Jelenlegi ára: 1 499 Ft
Az aukció vége: 2020-09-28 20:57 .
A HÉTKÖZNAPOKRA AJÁNLOM
ELEMMEL ELINDÍTVA ADOM
SZÉP MEGKÍMÉLT ÁLLAPOTBAN
Jelenlegi ára: 1 499 Ft
Az aukció vége: 2020-09-28 20:57 .
0T785 Rotring csőtollhegy Variant 0,4 - Jelenlegi ára: 4 200 Ft
Használt, de hibátlan állapotú 0, 4 méretű Rotring Variant csőtollhegy.
A kupakon felirat:
ROTRING VARIANT
0, 4Hosszúság: 7. 7 cmSúly: 0. 006 kg
Termékeim között több csőtoll található, kérem tekintse meg őket ide kattintva! Termékeim között több Rotring termék található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
Személyes átvétel Budapest IX.
Személyes átvétel Szeged
MPL csomag előre utalással
MPL csomag utánvét
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
Személyes átvételkor készpénzben
Banki átutalás
Utánvét
Paypal (MasterCard, Visa)
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
Személyes átvétel
1-5 munkanap
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
( toll ceruza csőtoll cső toll íróeszköz rotring író eszköz iron )
Jelenlegi ára: 4 200 Ft
Az aukció vége: 2020-09-28 19:42 .

Babakocsi Peg Perego Venezia használt állapotú - Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Eladó a képen látható Peg Perego babakocsi. Tisztítást és kis javitást igényel.
Az alsó csomagtartó egy helyen szakadt.
Kerekek nem szorulnak, könnyen irányítható, stabil.
A háttámla dönthető, a tolókar tetszőleges irányba állítható.
Kicsire összecsukható, könnyen szállítható.
Esővédő huzatot adok hozzá. Személyes átvételre teszem fel.
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-28 18:16 .

Tőrgyűjtemény (03) - Jelenlegi ára: 10 500 Ft
(3)COLUMBIA SCORPION KING. Teflon desszant tőr. Gumírozott nyél fém törővéggel. A penge matt fekete, a hossza: 20, 2 cm, a penge szélessége 4 cm, a vastagsága 3 mm. A nyél hossza 13, 2 cm. A pengehát a tövitől 10 cm hosszon recézett. Gyöngyvászon tokban. Az ára: 10500, -Ft.
Jelenlegi ára: 10 500 Ft
Az aukció vége: 2020-09-28 16:57 .
Jelenlegi ára: 10 500 Ft
Az aukció vége: 2020-09-28 16:57 .
Ray Ban Aviator napszemüveg(pink/tükrös)Új.Raktáron - Jelenlegi ára: 4 990 Ft
A Ray Ban 1937-ben dobta piacra a szélesebb rétegeknek szóló Aviator modellt, miután a hadseregnek és a tengerészetnek már régóta gyártottak hasonló darabokat.
Az Aviator feltalálását a katonák inspirálták, akik a sivatag tűző napsütésében szépen lebarnultak, ám védőszemüvegeik mindig tojás alakú, hófehér foltokat hagytak két szemük körül. A széles lencséjű napszemüvegek rögtön népszerűek lettek a seregben, hiszen biztosították, hogy a katonák ne tűnjenek kisminkelt bohócnak egy-egy hadművelet után, ráadásul a keret orrnyereg feletti, íves részébe remekül be tudtak tűzni egy szál cigarettát.
A 70-es évek után megkezdődött a háborús filmek hadjárata, ezzel együtt pedig végre a nagyközönség is megismerte az aviator napszemüveget. Óriási népszerűségre tett szert hirtelen a Ray Ban, ami a Top Gun mozikba kerülése után meglepő mértékig fokozódott. Azóta számtalan filmben és híresség arcán tűntek fel a márka különböző modelljei, a divatvilág minden napsütéses évszak elött újra és újra felfedezi őket magának.
Made in Italy
Sorszámozott
Ray Ban logó a jobb lencsén
RB gravír a bal lencsén
"B&L Ray-Ban Italy" a hídon
"R. B" a papucsokon.
szélesség-13. 5cm
lencse szélesség-6cm
lencse magasság-5. 2cm
szárhossz-13. 5cm
Tok
Törlőkendő
Ray-Ban függő
Magyar nyelvű tájékoztató füzet
Jelenlegi ára: 4 990 Ft
Az aukció vége: 2020-09-28 15:48 .
Vaku NATIONAL PE300 4db ceruzaelemmel működik jó állapotban, tartozékokkal - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
NATIONAL PE300 vaku 4db. ceruzaelemmel működik tartozékokkal eredeti csomagolásban. Elforgatható.
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-28 14:39 .
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-28 14:39 .
MATTEL ÍZÜLETES BARBIE BABA HORGOLT RUHÁBAN / ÖNÁLLÓAN MEGÁLL - Jelenlegi ára: 1 795 Ft
MATTEL
ÍZÜLETES
BARBIE BABA
alkalmi kis táskával
- dereka is mozog
- önállóan megáll
Képek szerinti jó állapotban!
1. kép AJÁNLÁS!
Sok szép baba- és gyerekruha, játékok
kedvező áron!
Sok szép Barbie baba!
A 2017-es postai díjszabást találja a borítékra kattintva!
Postázási feltételek:
Az utalt összeg jóváírását követően,
1-2 munkanapon belül küldöm a csomagot!
Csak "1Ft"-ért nyert terméket nem postázok, személyesen átvehető lakhelyemen!
Banki adatok: OTP
Jelenlegi ára: 1 795 Ft
Az aukció vége: 2020-09-28 13:27 .
Apple iPhone 5/5s/5c/se színes szilikon tok arany, ezüst, kék - Jelenlegi ára: 490 Ft
Fehér/Opálos TPU keretes iPhone 5/5s tok színes kemény hátlappal.
Arany
Ezüst
Kék
Megjegyzésbe kérjük írja be a választott színt.
Jelenlegi ára: 490 Ft
Az aukció vége: 2020-09-28 11:57 .

2020. szeptember 27., vasárnap
Fém pénzkazetta - 2db kulccsal - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Eladó a képeken látható sötétbarna színű, fém pénzkazetta 2db kulccsal
Személyesen Budapesten előre megbeszélt helyen és időben tudom átadni. Postára vagy automatába előre utalást követően tudom adni.
Kérdésekre szívesen válaszolok!
Jó vásárlást kívánok!
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-28 10:48 .

Iphone 11 Pro Max Leather tok - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
ELADÓ IPHONE 11 PRO MAX BŐR TOK
Alig használt Iphone 11 Pro max tok eladó, az eladás oka, hogy nem ezt a tokot használom. Kicsit karcos, ugyanakkor ára ennek megfelelően az eredeti 40 USD-hez képest 5000 forint. Eredeti Apple termék.
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-28 09:33 .

Tulipános női arany gyűrű - Jelenlegi ára: 22 000 Ft
Eladó a képeken látható tulipános formázatú, női, arany gyűrű.
Belső átmérője 17 mm, 52-es méret.
Nekem sosem volt jó, nem viseltem, pedig nagyon tetszik.
Jelenlegi ára: 22 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-28 08:16 .

Smart TV Toshiba 32W3963DG 32 HD Ready DLED WiFi Fekete" - Jelenlegi ára: 101 857 Ft
EAN:
5055862326138
Gyártó:
Toshiba
Ha szenvedélyesen rajongsz a informatikai és elektromos termékekért, és szeretsz lépést tartani a technológiával, ne maradj le a legkisebb részletekről sem, vásárold meg Smart TV Toshiba 32W3963DG 32 HD Ready DLED WiFi Fekete-et verhetetlen áron. Szín: FeketeKépernyő: 32"Felbontás: 1366 x 768 pxHD ReadyTechnológia: DLEDProcesszor: Dual CoreHangoló: DVB-T2/C/S2Csatlakozás: WiFiEthernet LANKapcsolatok: HDMI x 2USB x 1VGA x 1CI+ x 1RJ45 x 1Hang: 12 WVESA: 20 x 10 cmTulajdonságok: NetflixYouTubeOperációs Rendszer: Hbb TVTápegység: Elektromos hálózatEnergiafelhasználás: 45 kWh/annumEnergetikai besorolás: A+Méretei kb.: 73, 5 x 43, 7 x 8, 9 cm"
Jelenlegi ára: 101 857 Ft
Az aukció vége: 2020-09-28 07:03 .
Felnőtt Jelmez La Muerte (166 x 20 x 62 cm) - Jelenlegi ára: 29 270 Ft
Ha szeretnél megrendezni egy nagyszerű bulit, akkor már megvásárolhatod a legjobb áron a ? Felnőtt Jelmez La Muerte (166 x 20 x 62 cm) terméket és más termékeket BigBuy Carnival, hogy egyedi és szórakoztató légkört teremts!
Ajánlott kor: 12+ Év
Jelenlegi ára: 29 270 Ft
Az aukció vége: 2020-09-28 05:48 .
Ajánlott kor: 12+ Év
Jelenlegi ára: 29 270 Ft
Az aukció vége: 2020-09-28 05:48 .
COLD STEEL MACHETE KUKRI MACSÉTA BOZÓTVÁGÓ TŐR KÉS 46CM + TOK - Jelenlegi ára: 7 550 Ft
új termék
1 DB
COLD STEEL MACHETE KUKRI + erős övre fűzhető tok
MASSZÍV, DARAB!
Csúszásmentesített G10 Markolat
TELJES HOSSZ: 46CM, PENGE: 33CM
Jelenlegi ára: 7 550 Ft
Az aukció vége: 2020-09-28 04:33 .

VA - Weimarer Bilderbogen (Eterna 8 26 935, DDR, Souvenir LP, 1976) - Jelenlegi ára: 500 Ft
Tisztelt Érdeklődő!
Eladó a képeken látható ritka LP.
A lemez eredeti, használt, de karcmentes, keveset játszott. Egy mosás után NM, jelenleg EX.
A borító kiváló, újszerű állapotú.
https: //www. discogs. com/Various-Weimarer-Bilderbogen/release/12964234
Borító: EX/NM
Lemez: EX/NM
Amennyiben postai úton történő átvételt szeretne választani, kérem az utalással várja meg, míg küldöm a postaköltség pontos összegére vonatkozó információt!!
A terméklapon a szállítási költségre vonatkozó adatok csak tájékoztató jellegűek.
Licitet nem törlök, és utánvétellel nem áll módomban postázni!
Az árverés lezárását követően kérem, 3 munkanapon belül vegye fel velem a kapcsolatot e-mailben, vagy telefonon!
Kérem, vegye figyelembe a fentieket a licitálás előtt!
Köszönöm az érdeklődést!
A minősítés a nemzetközi kereskedelmi szabvány alapján történt:
M (Mint – „ újszerű, kifogástalan” ) Teljesen kifogástalan állapotú (le nem játszott) lemez.
NM (Near mint – „ szinte újszerű” ) Szinte kifogástalan állapotú lemez, egy-két nagyon apró felületi hajszálkarc fellelhető rajta, a lejátszás teljesen sercegésmentes.
EX (Excellent – „ kiváló” ) Alig használt, szinte újértékű lemez, apró felületi sérülés előfordulhat, ám ez a lejátszáskor nem hallható. A borítón minimális kopás fedezhető csak fel az éleknél vagy sarkoknál.
VG (Very good – „ nagyon jó” ) Keveset használt lemez, felületi karcok lehetnek rajta; kis mértékű, ám a lejátszást érdemben nem zavaró sercegés előfordulhat. A borítón fellelhető árcédula, vagy annak nyoma, illetve lemez-okozta kisebb mértékű körkopás is lehetséges.
G (Good – „ jó” ) Erősen használt lemez, zavaró sercegés hallható, de a lemez végigjátszható. A borítón nagyobb felületi kopás, gyűrődés, élén pedig szakadás található.
F (Fair – „ tűrhető” ) Rossz állapotú lemez, erős sercegés, a tű néhol ugrik. A borító szakadt, foltos vagy gyűrött.
P (Poor – „ gyenge” ) Lejátszhatatlan, mélyen karcos vagy hullámos lemez, a borító erősen sérült vagy hiányos.
B (Bad – „ rossz”
W (Worn – „ megviselt” )
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2020-09-28 03:16 .

56-os lábas, kislány babanadrágok, 4 db 150ft/db - Jelenlegi ára: 500 Ft
Kedves Érdeklődő!
Eladásra kínálom ezt a 4 db hosszú, lábas babanadrágot. A bal alsó hátulján van egy pici folt (talán tinta) a derekán. Az ára a 4 db-ra vonatkozik!
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2020-09-28 02:03 .

1902 évi törvények - Jelenlegi ára: 6 500 Ft
Róth Mór kiadása. kiváló állapotu- 167 o.
Telefonon nincs kommunikáció, és azért se kelljen hívogatnom senkit, hogy ugyan nézze már át a levélszemeteit (vevők 50%-nál ott kötnek ki email-jeim), nem beszélve arról, hogy élő e-mail-címet adjon meg a Vaterának!
Kérem licitálás előtt érdeklődjön, hogy a tétel biztosan meg van-e, mert ha esetleg hiányzik, a Vatera nem enged csak semleges értékelést adni. Ha nem válaszolnék a kérdésre akkor a tételt keresem, kérem ilyenkor se licitáljon! Értesítésem után - amelyben az érvényben lévő postai tarifa alapján adom meg a postaköltséget - 7 munkanapon belül szíveskedjen az utalást rendezni. Ellenkező esetben a tételt újraindítom.
#43418 @ 101
kaalmaan_item_825000188_ jogi, jogtudomány monarhia
Jelenlegi ára: 6 500 Ft
Az aukció vége: 2020-09-28 00:45 .

Kávédaráló - Jelenlegi ára: 4 200 Ft
Eladásra kínálom a képeken látható kávédarálót. Az eszköz megkímélt, szép állapotban van. Személyesen Pápán tudom átadni, de gondos csomagolás után postázom is a csomagot.
Jelenlegi ára: 4 200 Ft
Az aukció vége: 2020-09-27 23:27 .
Jelenlegi ára: 4 200 Ft
Az aukció vége: 2020-09-27 23:27 .
ESMARA ELASZTIKUS FEKETE RÖVIDUJJÚ RUHA VAGY TUNIKA 34-38* (158-168) *KIÁRUSÍTOK!!! - Jelenlegi ára: 990 Ft
ESMARA ELASZTIKUS FEKETE RÖVIDUJJÚ RUHA VAGY TUNIKA 34-36-38*ÚJSZERŰ MELL 42-47CM, HOSSZ 82CM, VÁLL 35CM, UJJ 14CM DERÉK 36-49CM, CSÍPŐ 45-56CM, NYÚLIK. *KIÁRUSÍTOK!!!
Sok száz minőségi termékem közül válogathatsz több méretben: )
Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2020-09-27 21:33 .

Az ügynök bosszúja,eredeti szinkronos dvd - Jelenlegi ára: 600 Ft
Eredeti, nem másolt, szép állapotú szinkronos dvd magángyűjteményből.
Az ügynök bosszúja
Magyar 2. 0 hang és felirat
(Pierce Brosnan)
Az ügynök bosszúja
(Night Watch)
színes, magyarul beszélő, angol-amerikai-horvát akciófilm, 1995
rendező: David Jackson, Michael Steinberg
író: Alistair MacLean
forgatókönyvíró: David Jackson
zeneszerző: John Scott
operatőr: Michael Negrin
vágó: Eric Boyd-Perkins
szereplő(k):
Pierce Brosnan (Mike Graham)
Alexandra Paul (Sabrinar)
William Devane (Caldwell)
Michael Shannon (Martin Schraeder)
Lim Kay Siu (Mao Yixin)
Az ENSZ ügynöke azt a megbízatást kapja, hogy nyomozzon Rembrandt "Az éjjeli őrjárat" című festményének elrablói után. A szálak Amszterdamból Hong Kong-ba vezetnek és kiderül, hogy egy nagyszabású cselszövés húzódik meg a háttérben...
Személyes átvétel kizárólag a lakcímemen, Gyálon, előre egyeztetett időpontban, hétköznap 18. 00 után, hétvégén pedig 15. 00 után, ettől eltérni NEM áll módomban !
Kizárólag ajánlottan postázok!
Utánvéttel nem küldök semmit és minden esetben a banki jóváírást követően postázok hetente kétszer, bemásolt banki igazolást nem fogadok el!
A postázás hétfő és szerdai napon történik.
Ez úgy néz ki, hogy a hétfő-kedd banki zárásig beérkező utalásokat kedden este csomagolom és szerdán adom fel, a szerda-csütörtök-pénteki utalásokat pedig a hétvégén csomagolom és hétfőn adom fel.
Minden beérkezett utalást értékeléssel jelzem, ezért külön emailt nem tudok írni, de az értékelés szövegében minden fontos információ megtalálható!
A postaköltség mindig az aktuális postai díjak szerint történik, ez megtalálható a szállítási opciók fül alatt.
Természetesen több termék együttes vásárlása esetén a postaköltség változhat, erről kérem egyeztessünk a félreértések elkerülése miatt még a licitálás előtt!
Minden jogdíjas termékem eredeti és minden általam eladott áruról nyugtát, számlát adok!
Remélem, hogy mindennel elégedett leszel (lesz) és legközelebb is kötünk sikeres üzletet !
Üdvözlettel :
vaterabolt
Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2020-09-27 20:57 .

HYUNDAI ELSŐ EMBLÉMA GYÁRI BONTOTT! - Jelenlegi ára: 1 999 Ft
HYUNDAI ELSŐ EMBLÉMA GYÁRI BONTOTT..... ..... ..... ..... ... 8, 2 X 4 CM..... ..... ...
Jelenlegi ára: 1 999 Ft
Az aukció vége: 2020-09-27 19:39 .
Jelenlegi ára: 1 999 Ft
Az aukció vége: 2020-09-27 19:39 .
JKH Tábla műanyag A4 GARÁZSBEJÁRAT 3427109 - Jelenlegi ára: 1 240 Ft
JKH Tábla műanyag A4 GARÁZSBEJÁRAT 3427109
Színe: nem megadott
Anyaga: műanyag
GARÁZSBEJÁRAT
Jelenlegi ára: 1 240 Ft
Az aukció vége: 2020-09-27 18:27 .
Színe: nem megadott
Anyaga: műanyag
GARÁZSBEJÁRAT
Jelenlegi ára: 1 240 Ft
Az aukció vége: 2020-09-27 18:27 .
Intel Pentium II processzor - Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Intel Pentium 266MHz 512MB cache, SL2HE Slot1 processzor
Alaplap hijján teszteletlen, szinte biztos hogy működik
Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-27 16:33 .

0B881 OSRAM AG3B vaku izzó villanó 10 db - Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Régi, antik fényképezőgép külön vakujának izzója, villanója. Összesen 10 db ( bontatlan csomag ).
A doboz feliratai:
OSRAM VACUBLITZ AG 3 B SUPER PHOTOFLASHES
MADE IN GERMANY
Hátulján ASA, DIN, szabvány táblázat található.
Szélesség: 6 cmHosszúság: 7 cmSúly: 0. 027 kgAz izzó mérete: 1, 1 x 3, 3 cm.
Bővebb információ:
http: //www. flashbulbs. com/philips/ph-6. html

Termékeim között több fotós kellékek található, kérem tekintse meg őket ide kattintva! Termékeim között több fényképezőgép található, kérem tekintse meg őket ide kattintva! Termékeim között több vakuizzó található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
Személyes átvétel Budapest IX.
Személyes átvétel Szeged
MPL csomag előre utalással
MPL csomag utánvét
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
Személyes átvételkor készpénzben
Banki átutalás
Utánvét
Paypal (MasterCard, Visa)
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
Személyes átvétel
1-5 munkanap
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
( fényképező gép fényképezőgép villanófény analóg fényképezőgép analóg fényképező gép villanó fény )
Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-27 15:57 .

Mango fekete női szegecses blézer M-es - Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Sziasztok!
Eladó a képen látható Mango blézer. Keveset használt.
Bármilyen kérdésre szívesen válaszolok!
Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2020-09-27 14:42 .

Esztergomi érseki tanitóképző érem 1942 - Jelenlegi ára: 4 200 Ft
aluminium. Istenért-Hazáért felirattal, átm: 50 mm
Telefonon nincs kommunikáció, és azért se kelljen hívogatnom senkit, hogy ugyan nézze már át a levélszemeteit (vevők 50%-nál ott kötnek ki email-jeim), nem beszélve arról, hogy élő e-mail-címet adjon meg a Vaterának!
Kérem licitálás előtt érdeklődjön, hogy a tétel biztosan meg van-e, mert ha esetleg hiányzik, a Vatera nem enged csak semleges értékelést adni. Ha nem válaszolnék a kérdésre akkor a tételt keresem, kérem ilyenkor se licitáljon! Értesítésem után - amelyben az érvényben lévő postai tarifa alapján adom meg a postaköltséget - 7 munkanapon belül szíveskedjen az utalást rendezni. Ellenkező esetben a tételt újraindítom.
#26948 @ 903
kaalmaan_item_88000021_ vallás, iskola, tanitóképzés
Jelenlegi ára: 4 200 Ft
Az aukció vége: 2020-09-27 13:27 .

Hyundai Pony-Excel kormányagy kormány adapter Új - Jelenlegi ára: 5 500 Ft
3001
Hyundai Pony -Excel 1985-ig
Kormányagy sport kormányok beszereléséhez, 12 lyukkal rendelkező öntvény kormányagy amire a piacon lévő szinte minden sport kormány felszerelhető, pl: Momo, Raid, Hella, FK, Jom, D&W ...
Nagyon biztonságos adapter, a magyar előírásoknak megfelel.
Most rendkívűl kedvező áron más típusokhoz van.
Kérlek érdeklődj.
Igény esetén sport kormányt is tudunk hozzá adni, néhány darabot megtalálsz tuning shopunk termékei között!
További jó böngészést kívánunk Vatera üzletünkben.
Jelenlegi ára: 5 500 Ft
Az aukció vége: 2020-09-27 09:33 .

2020. szeptember 26., szombat
Nemes Kadarka és Riszlingszilváni - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Retro korszak retro borai tökéletes állapotban.
Nemes Kadarka (Soltvadkert) és egy Rizlingszilváni (Izsák)
Személyes átvétel Budapest XIV. vagy IX. kerületben.
Több településre megoldható az ingyenes kiszállítás azaz a személyes átvétel.
Igény szerint természetesen postázom.
Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-27 11:03 .

RITCHEY Markolat RI SuperLogic 128 mm Nano Foam PRD21059 - Jelenlegi ára: 8 360 Ft
Különleges nanohab anyagból készült markolat, mely páratlanul jó tapadást biztosít nedvesen is, és mindössze 10 g-ot nyom párban. 128 mm-es szélességgel kapható.
Jelenlegi ára: 8 360 Ft
Az aukció vége: 2020-09-27 09:45 .
Jelenlegi ára: 8 360 Ft
Az aukció vége: 2020-09-27 09:45 .
toner, Agfa X-6-hoz, 2 x 105gr. - Jelenlegi ára: 300 Ft
Amint a fotón is látható.
Új, még nem használt.
toner, Agfa X-6-hoz, 2 x 105gr.
Jelenlegi ára: 300 Ft
Az aukció vége: 2020-09-27 08:27 .
Új, még nem használt.
toner, Agfa X-6-hoz, 2 x 105gr.
Jelenlegi ára: 300 Ft
Az aukció vége: 2020-09-27 08:27 .
Tégelyes tempera 12+2 darabos - Jelenlegi ára: 2 050 Ft
A Tégelyes tempera 12+2 darabos leírása: Tempera festék 12 intenzív, ragyogó színnel, plusz arany és ezüst színű festékkel.
Jelenlegi ára: 2 050 Ft
Az aukció vége: 2020-09-27 06:48 .
Jelenlegi ára: 2 050 Ft
Az aukció vége: 2020-09-27 06:48 .
Régi Matchbox MB-29 SHOVER Tractor dobozával gyári állapotban - Jelenlegi ára: 4 590 Ft
Üdvözlöm !
Az aukció tárgya a képeknek megfelelő állapotban van
Postázás MPL Vaterafutárral történik. A Leütéstől számítva kérem Önt / Téged a postaköltséggel megnövelt vételárat 5 napon belül utalni Szíveskeden / Szíveskedj!
Személyes átvételre heti 1 alkalommal van lehetőség, előre egyeztetéssel.. KÉREM A PONTOS MEGJELENÉST !!!!
Az áraim korrektek a csomagban hirdetett terméket CSAK együtt árulom, alkus.. és csomagbontási levélre nem válaszolok !
A játékok régiek, előfordulhatnak hibák, működési rendellenességek.. és minden esetben ajánlatos egy gondos tisztítás !!!
A megadott postai díjak KETTŐ KILOGRAMM SÚLYHATÁRIG érvényesek !!
Heti 1-2 alkalommal postázok, az előreutalás után !!
Köszönöm az oldalam Meglátogatását !!
Jelenlegi ára: 4 590 Ft
Az aukció vége: 2020-09-27 05:57 .

Die Hard 4 és 5 Blu-ray-en - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Eladó eredeti Die Hard 4. 0 és Die Hard 5 Blu-ray lemez! A lemezeken magyar vonatklozás nincs és tokot nem tartalmaznak, csak két lemez amit tudok kínálni! Karcmentesek, egyszer sem lettek használva !
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-27 04:45 .
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-27 04:45 .
Szűrő M58 B+W KR1,5 - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Szűrő M58 B+W KR1, 5, használt, de jó állapotú
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-27 03:27 .
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-27 03:27 .
Edgar Froese (Tangerine Dream) - Pinnacles német LP 1983 MINT - Jelenlegi ára: 8 950 Ft
Személyesen a 18. kerületben vehető át.
A lemezek értékelése minden esetben szemrevételezés utján történt és a nemzetközi gyakorlatban kialakult besorolási kategóriák alapján lett megállapítva.
Jelenlegi ára: 8 950 Ft
Az aukció vége: 2020-09-27 02:16 .

Opel Astra H 2003-2012 - cső, olaj beömlő, forgattyúsház a vákuumszivattyúhoz, ( /x/z)15,17(d/dt/dth - Jelenlegi ára: 16
cső, olaj beömlő, forgattyúsház a vákuumszivattyúhoz, ( /x/z)15, 17(d/dt/dth/dtl/td) (98069842)
98069842
azonosítószám tartomány:
(E) 1580005-
---
Opel
Opel Astra H 2003. 09. 01-2014. 08. 31 (OPEAst H)
Használt - bontott cikk!
Jelenlegi ára: 16 599 Ft
Az aukció vége: 2020-09-27 01:03 .

Omron Tens készülék (legolcsóbb) HV-F125 - Jelenlegi ára: 16 000 Ft
Ez a képernyő nélküli Tens készülék az E1 továbbfejlesztett változata. Hatékonyan kezeli a derék, a váll és a végtagi fájdalmakat. A készülék vadonat új és van hozzá magyar nyelvű leírás, illetve garancia. A készülék magyarul is feliratozva van. A készülék jellemzői: Frekvencia tartomány: 1-1200Hz; Automata programok száma: 3; Masszírozási módozatok száma: 3; Elektróda: Tartós; Elemek száma: 2X(1. 5V). A készülék magyarul feliratozott.
Jelenlegi ára: 16 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-26 23:45 .
Jelenlegi ára: 16 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-26 23:45 .
Realtoy ( Matchbox méret) Nissan 370Z - Jelenlegi ára: 500 Ft
Realtoy Nissan . Doboza nincs. .
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2020-09-26 22:27 .
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2020-09-26 22:27 .
Verdás kapucnis törölköző, strandtörölköző - Jelenlegi ára: 950 Ft
Kedves Érdeklődő!
Eladó egy Verdás kapucnis törölköző.
Újszerű állapotú, néhány alkalommal használt darab.
Válltól mért hossza: 56 cm
Szélessége: 60 cm
Ha kíváncsi vagy a termék további pontos méreteire, várom kérdéseidet még a leütés előtt.
Kérlek, körültekintően licitálj, licitet nem törlök.
Átvételi és szállítási információk:
Személyes átvételre Budapest XIX. és XIV. kerületeiben van lehetőség.
Igény esetén a leütött árut szívesen küldöm postai csomagként, Vatera Foxpost vagy akár MPL Csomagautomatán keresztül is. (A szállítási költség a szolgáltatók mindenkori díjszabása szerint kerül kiszámításra. )
Csomagküldés igénybevétele esetén előreutalás szükséges!
Kérlek, tekintsd meg további hirdetéseimet is, hátha több terméket is át tudsz venni egy alkalommal, vagy spórolhatsz a szállítási költségen!
További információ:
Otthonunk nemdohányzó és állatszőr-mentes.
Jelenlegi ára: 950 Ft
Az aukció vége: 2020-09-26 20:39 .

Panasonic Lumix DMC-FX8 - Jelenlegi ára: 7 990 Ft
Panasonic Lumix DMC-FX8
Specifikáció
Szenzor
Szenzor felbontás
5, 4 megapixel
Effektív felbontás
5 megapixel
Szenzor típus
CCD
Érzékenység
auto / 80 / 100 / 200 / 400
Szenzor méret
1/2, 5" (1/.. )
Felbontások
640 x 480, 1920 x 1080, 2048 × 1536, 1280 × 960, 1600 × 1200, 2560 × 1920, 2560 × 1440
Objektív
Gyújtótávolság
35 – 105 mm (3× zoom)
Rekesz
nyitott: f/2, 8 – f/5
zárt: f/5, 6 – f/10
Digitális zoom
van (max. 4× )
Szűrőmenet
1 mm
Stabilizátor
optikai
Élességállítás
Automatikus élességállítás
van
Manuális élességállítás
nincs
Élességállítási módok
5 pontos kontraszt TTL
Tárgytávolság normál módban
50 cm
Tárgytávolság makró módban
5 cm
Fotós jellemzők
Expozíciós módok
Fehéregyensúly
3 előre beállított
finomhangolható
automatikus
kézi
Fénymérés
multi-pattern
Egyéb jellemzők
AF segédfény
Expozíció kompenzáció
± 2 fényérték 1/3 fényértékenként
Záridő
1/2 000 mp. – 8 mp.
B mód
nincs
Sorozat mód
Sorozat jellemzői
igen (3 vagy 2 kép/mp 5 Std vagy 3 Fine képig)
Automatikus sorozat
expozíció
Időzítő
10 vagy 2 mp
Időzített sorozat
nincs
Videó
Videó jellemzői
640 x 480; videó hossza: kártya kapacitása
Zoom a videó alatt
N/A
Maximális hossz
N/A
Felbontások/képfrissítések
640× 480
Beépített mikrofon
N/A
Lassított felvétel
N/A
Lassított felvétel jellemzői
Time-lapse
N/A
Time-lapse jellemzői
Vaku
Beépített vaku
fix
Kulcsszám
0, 3-4m (nagyl. ) 0, 3-2, 2m (tele) @ISO Auto
Hatótávolság
N/A
Vakumódok
auto, derítés, ki, vörösszem-hatás csökkentő hosszú záridővel, hosszú záridős szinkron, vörösszem-hatás csökkentő
Vakuszinkron idő
N/A
Külső vaku
nem
Kijelző
Kijelző
2, 5"-os fix LCD
Kijelző felbontása
114 000 szubpixel
Kijelző jellemzői
Kereső
Kereső
Kereső mérete
N/A
Kereső jellemzői
Adattárolás
Beépített memória
N/A
Memória bővítés
SD, MMC
Fájl formátumok
JPEG (Exif 2. 2)
Akkumulátor
Akkumulátor fajtája
1 db li-ion
Akkumulátor típusa
CGA-S005E
Akkumulátor kapacitása
N/A
Akkumulátor egyéb jellemzői
Akkumulátor töltő
mellékelve
Méretek
Méret
94 × 51, 0 × 24, 0 mm
Tömeg
155 g (akkuval és kártyával)
Csatlakozók
Videó kimenet
kompozit
Egyéb csatlakozások
USB
Egyéb
Egyéb
Optikai stabilizátorral ellátott objektív! AF segédfény
A termék a képen látható állapotban van.
Tartozékok: töltő, csuklópánt, akkumulátor
Minden korrekt ajánlatot meghallgatok, több termék vásárlása esetén garantáltan kedvezményt is tudok adni.
NÉZZE MEG TOVÁBBI TERMÉKEIM IS:
http: //www. vatera. hu/listings/index. php? us=proficuccok
Jelenlegi ára: 7 990 Ft
Az aukció vége: 2020-09-26 19:57 .

Originál gumikesztyű 100db-os, természetes latexből készült M-es méret - Jelenlegi ára: 4 500 Ft
100db-os egyszerhasználatos, természetes latexből készült rugalmas gumikesztyű. Bontatlan doboz fehér színű. M-es méret.
Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2020-09-26 18:42 .
Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2020-09-26 18:42 .
Samsung A405F Galaxy A40 üveg képernyővédő fólia - Tempered Glass - 1 db/csomag - Jelenlegi ára: 1 199 Ft
Samsung A405F Galaxy A40 üveg képernyővédő fólia - Tempered Glass - 1 db/csomag (PT-5091)
Amennyiben a készülék kijelzője ívelt vagy a szélein kerekített, akkor a standard üveg csak a sík felületeket fedi le az optimális tapadás érdekében. Kérem vegye figyelembe, hogy egyes telefonoknál így az üveg jóval kisebb, keskenyebb lehet a kijelző méreténél! Amennyiben ez a standard üveg tulajdonság Önt zavarná, kérjük válasszon az EazyGuard MyScreenProtector 2. 5D illetve 3D teljes kijelzőt fedő FullCover üvegeinkből! A teljesen átlátszó edzett védőüveg a legmagasabb szintű karcolás elleni védelemmel rendelkezik (9H). HASZNOS INFORMÁCIÓK ÜVEGFÓLIA FELHELYEZÉSÉHEZ - Felhelyezés előtt használjuk a nedves törlőkendőt, zsírtalanítsuk vele a felületet, eltávolítva minden szennyeződést, ügyelve arra, hogy por vagy szösz ne kerüljön a kijelzőre. - Ezt követően töröljük szárazra a kijelzőt, ügyelve arra hogy por vagy szösz, újjlenyomat ne kerüljön rá. - Óvatosan húzzuk le róla az 1-es számmal jelölt fóliaréteget, ezt ki is dobhatjuk. A továbbiakban nem lesz rá szükségünk. - Fogjuk meg az üveget mindkét kezünkkel a négy sarkánál és felülről pontosan illesszük a készülékre. - Véletlen se fogjuk meg ezt a "tapadós" felületet, figyeljünk arra hogy a hangszóró vagy gombok kivágása a megfelelő helyre essen, illetve az oldalaknál párhuzamosan fussanak. - Óvatosan engedjük rá a készülékre. - Ha pontosan sikerült ráilleszteni, akkor nyomjuk meg az üveget enyhén, egy újjal a középen felülről, amely középről indulva szétterül és rátapad a kijelzőre. - Az esetleges légbuborékok ( feltéve ha nem porszem vagy szösz van alatta ) 1-2 napon belül felszívódnak. Figyelem! Erre a termékre semmilyen felrakási hibából eredő reklamációt nem fogadunk el!
Az átvételi és fizetési lehetőségekről bővebben: Kattintson ide!
Kompatibilis készülékek* Samsung A405F Galaxy A40
Jelenlegi ára: 1 199 Ft
Az aukció vége: 2020-09-26 17:27 .

Caterpillar B35 Mobiltelefon - Por és ütésálló - Jelenlegi ára: 18 000 Ft
Eladó a fotón látható, meg kímélt, jó műszaki állapotban lévő Caterpillar B35 kártyafüggetlen Mobiltelefon - Por és ütésálló, a védő gumik sértetlenek ahogy a fotókon is látható.
Jelenlegi ára: 18 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-26 15:39 .
Jelenlegi ára: 18 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-26 15:39 .
Robert Palmer - Drive - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Eladó a képen látható cd karcmentes állapotban!
Posta , Foxpost, személyes átvétel megoldható!
Több termék vásárlása esetén a pontos szállítási költséget megírom!
4cd-ig a postaköltség nem változik, de a Foxpost költség akár 8cd-ig sem
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-26 14:57 .

Elektromos Főzőlap 1000W - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Eladó az alábbi Elektromos Főzőlap - mérete 160 mm
230 V - 1000 W
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-26 13:42 .
230 V - 1000 W
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-26 13:42 .
VILÁGÍTÓCSÖVES ÚSZÓ MV6 7GR - Jelenlegi ára: 420 Ft
Szállítási idő:
1 - 5 munkanap
Méret:
7, 0 g
Anyaga:
Balsa
Kivitel:
Világítopatronos
Típus:
MV6
Szár:
műanyag
Gyártó:
M-Team
Információ:
írj nekünk lentebb, a "Kérdezz az eladótól" gombra ; #58; *** Ingyenes szállítási lehetőség 20 000 Ft feletti rendelés esetén.
Kiváló minőségből készült balsafa testű úszó, melynek végébe éjszakai fényforrás tehető annak érdekében, hogy a legrosszabb fényviszonyok között is tökéletesen nyomon követhessük a kapásainkat.
Kiváló minőségből készült balsafa testű úszó, melynek végébe éjszakai fényforrás tehető annak érdekében, hogy a legrosszabb fényviszonyok között is tökéletesen nyomon követhessük a kapásainkat. A kisebb 2-4-5-7 grammos változatok békéshal-horgászatra lettek optimalizálva, akár nehéz terepviszonyok mellett is.
Jelenlegi ára: 420 Ft
Az aukció vége: 2020-09-26 12:27 .
2020. szeptember 25., péntek
Bellelli B-One Clamp Gyerekülés kerékpárra (bármilyen csomagtartóra) - Jelenlegi ára: 1 Ft
Biztonságos, kényelmes és tágas, nagy teherbírású biciklis ülés hátsó csomagtartóra. Jellemzői:
- Maximális terhelhetősége: 22 kg
- Kiváló minőségű, időjárásálló anyagok felhasználásával készült
- Ülőpárnája levehető, mosható
- Egy kézzel le- és felszerelhető
- Két mélység-beállítással rendelkezik, egy kézzel ki- és becsatolható
- A lábtartó magassága 13 helyzetben állítható
- Hárompontos, 3 vállmagasságban állítható biztonsági öv
- Ergonomikus válltámasz, nyak alátámasztás
- Kiváló szellőzés
- Magas karfája biztonságos és kényelmes
- Kitűnő lábvédelem
- 26/28 méretű kerékpárokhoz használható
- E-bike kompatibilis (185 mm-ig)
- A Multifix tartóblokk ideális bármilyen modern vázhoz
- Hátra, a kerékpár csomagtartójára szerelhető
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2020-09-26 10:33 .

Tesla csöves gitár erősítő - Jelenlegi ára: 50 000 Ft
Eladó Tesla csöves erősítő fellelt állapotban gyári bőröndjè vel.
Jelenlegi ára: 50 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-26 09:57 .
Jelenlegi ára: 50 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-26 09:57 .
Samsung A530F Galaxy A8 (2018) gyémántüveg képernyővédő fólia - Diamond Glass 2.5D Fullcover - fe... - Jelenlegi ára: 2
Diamond Glass 2. 5D Fullcover
A széleken lekerekített, edzett gyémántüveg, különleges, könnyen tisztítható oleophobic felülettel.??
Teszt győztes: a német Connect magazin védőüveg tesztjének győztese (2014/12).?
A japán gyártmányú, edzett gyémánt védőüveg a legmagasabb szintű karcolás elleni védelemmel rendelkezik (9H).
Megóvja kijelzőjét az esetleges sérülésektől, ütésektől, kosztól és egyéb szennyeződésektől is.
Az üveg a kijelző felületére tökéletesen illeszkedik, a lézeres vágásnak köszönhetően.
Az ujjaknak könnyű használatot biztosító gyémántüvegről könnyedén eltávolíthatóak a használatból eredő zsíros szennyeződések.
Az érintőkijelző érzékenységét az üveg nem befolyásolja. ?
Egyszerűen és buborékmentesen felhelyezhető, eltávolítás után sem hagy nyomot.??
* sérülések elleni védelem?
* karcolások elleni védelem - 9H??
Egyszerűen és precízen felhelyezhető a csomagolásban található EasyApp KIT segítségével.
A csomag tartalma:
- 1 db Diamond Glass 2. 5D Fullcover fólia
HASZNOS INFORMÁCIÓK ÜVEGFÓLIA FELHELYEZÉSÉHEZ??
- Felhelyezés előtt használjuk a nedves törlőkendőt, zsírtalanítsuk vele a felületet, eltávolítva minden szennyeződést, ügyelve arra, hogy por vagy szösz ne kerüljön a kijelzőre.
- Ezt követően töröljük szárazra a kijelzőt, ügyelve arra hogy por vagy szösz, újjlenyomat ne kerüljön rá.?? - Óvatosan húzzuk le róla az 1-es számmal jelölt fóliaréteget, ezt ki is dobhatjuk. A továbbiakban nem lesz rá szükségünk.??
- Fogjuk meg az üveget mindkét kezünkkel a négy sarkánál és felülről pontosan illesszük a készülékre.?? - Véletlen se fogjuk meg ezt a "tapadós" felületet, figyeljünk arra hogy a hangszóró vagy gombok kivágása a megfelelő helyre essen, illetve az oldalaknál párhuzamosan fussanak.??
- Óvatosan engedjük rá a készülékre.??
- Ha pontosan sikerült ráilleszteni, akkor nyomjuk meg az üveget enyhén, egy újjal a középen felülről, amely középről indulva szétterül és rátapad a kijelzőre.??
- Az esetleges légbuborékok ( feltéve ha nem porszem vagy szösz van alatta ) 1-2 napon belül felszívódnak.
Samsung A530F Galaxy A8 (2018) gyémántüveg képernyővédő fólia - Diamond Glass 2. 5D Fullcover - fekete Diamond Glass 2. 5D Fullcover

Jelenlegi ára: 2 915 Ft
Az aukció vége: 2020-09-26 08:42 .

Gyermek alkalmi edzői Frozen 74351 Ezüst színű - Jelenlegi ára: 9 595 Ft
Márka:
Frozen
EAN:
8427934386703
Szállítási idő:
16 nap
Méret:
29
Miért vásárolj nálunk? - Minden termékünk új és eredeti! - 1 illetve 2 év érvényesíthető garanciával - Évente több mint 50. 000 rendelést szolgálunk ki, immár 3 éve - Minden termékünk vásárlásakor pontokat gyűjtesz, amit nálunk levásárolhatsz - 14 nap elállási garancia minden termék vásárlásakor - Nyomkövetési információ minden általunk postázott megrendelésnél
A gyerekek a legjobbat érdemlik, ezért mutatjuk be most a Gyermek alkalmi edzői Frozen 74351 Ezüst színű terméket, amely idális azoknak, akik minőség termékeket keresnek a kisgyermekeiknek! Vásárold meg a Frozen a legjobb árakon!
Nem: GyermekÖsszetétel: PoliészterPVCSzín: Ezüst színűTulajdonságok: Világít a sötétbenRögzítés típusa: Csipke
Márka: Frozen
Méretek: 29
EAN: 8427934386703
Szállítási idő: 16 nap
Jelenlegi ára: 9 595 Ft
Az aukció vége: 2020-09-26 07:27 .
3168 Nagyméretű jelzett régi gyerek fotográfia - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Két kislányt, kisgyereket, ikerlányt ábrázoló régi fénykép, fotó.
Jelezve jobbra lent FÉNY SZÖV BÉKÉSCSABA. Szélesség: 50 cmHosszúság: 60 cm
Termékeim között több fotográfia található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
Személyes átvétel Budapest IX.
Személyes átvétel Szeged
MPL csomag előre utalással
MPL csomag utánvét
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
Személyes átvételkor készpénzben
Banki átutalás
Utánvét
Paypal (MasterCard, Visa)
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
Személyes átvétel
1-5 munkanap
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-26 05:33 .

EUGEN KLEIN felsőkategóriás női ing blúzL ZSABÓS - Jelenlegi ára: 2 970 Ft
üdvözlök minden kedves érdeklődőt!
A MÁSODIK / VAGY TÖBBI/VÁLASZTOTT TERMÉKET KIKIÁLTÁSIN ADOM!!!! Érdemes körbenézni, mert több termék vásárlásánál a postaköltség is gazdaságosabb.
FOX nincs csak MPL
LUXUS A KÖBÖN!!
felsőkategóriás EUGEN KLEIN exkluzív női lágy esésű zsabós multikolor ing. minden gombja logós!!! . mérete: L
állapota kifogástalan.
tégy a KEDVENCEK k
özé, hogy mindig kapj értesítőt az új feltöltéseimről!
licitet nem törlök, ha leütöd a terméket azt azért teszed, mert van rá kereted, nem pedig azért, mert jó lenne ha lenne és majd csak lesz valahogy... vagy nem.
ha bármi kérdésed van ne habozz , tedd fel, én mindig rövid időn belül válaszolok. : ) a centiket figyelmesen nézd át , mert méretkülönbözés miatt / vagy mert csak meggondoltad magad, vagy mert időközben vettél hasonlót, vagy mert mégsem a te stílusod / : ) nem tudom visszavenni a terméket. postázni pedig csak a megadott formában tudok. a feltüntetett postázási árak nem mindig az aktuálisak/már lehetetlen követni a folytonos postai árváltoztatásokat ennyi terméknél/ viszont MINDIG MINDEN vásárlásnál az aktuális árat fogom megadni. : ) erről előzőleg nálam vagy a neten lehet érdeklődni.. preferálom a levelezést, hogy minél kevésbé folyjunk bele vagy zavarjuk egymás magánéletét. kérlek csak akkor licitálj nálam, ha a fentebb leírtakat elfogadod !
Jelenlegi ára: 2 970 Ft
Az aukció vége: 2020-09-26 04:48 .

Music Inspired by Da Vinci - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Újszerű karcmentes cd.
Személyes átvétel Tatabányán.
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2020-09-26 03:39 .
Személyes átvétel Tatabányán.
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2020-09-26 03:39 .
Opel Zafira B 2005-2011 - közbetéttengely, 465mm, 27fogú, (z)20,28,32(nel/net/se), (y/z)19,22,30(dt/ - Jelenlegi ára: 16
közbetéttengely, 465mm, 27fogú, (z)20, 28, 32(nel/net/se), (y/z)19, 22, 30(dt/dth/dtl/dtr) (13107285)
13107285
9186588
13370020
13408708
Opel
Opel Zafira 2005. 09. 01-2007. 08. 31 (OPEZaf B/1)
Használt - bontott cikk!
Jelenlegi ára: 16 599 Ft
Az aukció vége: 2020-09-26 02:16 .

Lenka – Lenka - Jelenlegi ára: 1 499 Ft
Eredeti, celofán csomagolt.
Személyes átvétel Tatabányán és vasárnaponként Győrben.
Licitet nem törlök!
Vásárlás után a Vatera automatikusan át fogja küldeni a 2 levél egyikében az elérhetőségemet, számlaszámomat.
A vevőnek kapcsolatfelvételre 3 napja, a termék vételárának kifizetésére pedig 5 munkanapja van.
Jelenlegi ára: 1 499 Ft
Az aukció vége: 2020-09-26 01:03 .
Virágmintás turbán /Avon/ - Jelenlegi ára: 1 600 Ft
Eladó virágmintás turbán, vadonat új, eredeti csomagolásban. Anyaga: 100% poliészter. Elegáns fürdőszobai viselet : )
Jelenlegi ára: 1 600 Ft
Az aukció vége: 2020-09-25 23:51 .
Jelenlegi ára: 1 600 Ft
Az aukció vége: 2020-09-25 23:51 .
Iker etetőszék - Jelenlegi ára: 24 000 Ft
160419
Fix (nem összecsukható) etetőszék ikreknek. Az asztallap cserélve lett, mert eléggé elhasználódott.
Asztallap 107 x 64 cm, 70 cm magas. A hagyományos etetöszéknél azért jobb, mert alá lehet pakolni. Ha már nincs rá szükség, egy huzattal kuckó-sátorrá alakítható
FONTOS:
A licitálásoddal elfogadtad a felhasználási feltételeket. A Polgári törvénykönyv 211. § -a alapján ajánlatodhoz kötve vagy.
E szerint, az általad megvett terméket/szolgáltatást köteles vagy az eladótól átvenni!
Személyes átvétel esetén garancia keretében nincs vételkényszer
Személyes átvétel időpont egyeztetéssel: Óbudán, az Eurocenter közelében.
Idő hiányában sehová nem tudom elvinni, de szívesen postázom, ha lehetséges a mérete vagy a súlya miatt.
Erről előre egyeztetni szükséges. (Postai díjról tanácsos licitálás előtt érdeklődni)
Kérem a nyertes vásárlót, hogy 3 napon belül jelentkezzen, és egy héten belül vegye át a terméket, vagy utaljon.
Legkésőbb a tizedik napon további figyelmeztetés, levelezgetés, telefonálgatás nélkül
semmisnek tekintem az ajánlatot, és újra eladásra bocsájtom a terméket.
Kérlek tekintsd meg a többi eladó árumat is!
Jelenlegi ára: 24 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-25 22:33 .

A kis malac és a farkas diafilm - Jelenlegi ára: 500 Ft
Eladó a képen látható A kis malac és a farkas diafilm!
Kettő apró szakadás van benne csak ami a diafilmet a mesét nem érte el csak a szélső kis kockában van. A mese az erdőtől kezdődik nincs meg előtte a mese címét tartalmazó kocka, úgy kezdődik, hogy: Van egy erdő, erdőhátán.... a vége: Malacot se öli bánat (mikor leesnek a farkasok) nincs meg a vége feliratú kocka.
Használatból eredő pici karcolások előfordulnak.
Kérésre postázok vaterafutárral, DPD futárral és foxposttal.
ÚJ információ a postai szabályzat változásával kapcsolatban, utána kérdeztem: Tehát a 2, 4 centinél vastagabb leveleket lehet feladni ajánlott levélként is csak postánmaradóként kell kérni. Magyarul a címzettnek be kell menni érte a postára. A csomagját nyomon tudja követni a ragszám alapján és + 38 Ft-ért küldenek neki sms-et amikor már bemehet az ő általa kiválasztott postára. Így ugyanúgy mehetnek az 500 és 750 grammos levelek! Annyi, hogy utána kell járni melyik postákon lehet kérni postánmaradó levelet, mert nem minden postán, de azt mondták tuti minden faluban, városban legalább egy helyre kérhető!
Személyes átvétel megoldható Szegeden vagy Csongrádon (2 hetente). Van lehetőség gyűjtögetésre (max. 2-3 hét), ha megnyertél egy termékemet, kérlek vedd fel velem a kapcsolatot, lehetőleg e-mailben. Cserélni nem szeretnék, ahol nem látsz fix árat oda nem is szeretnék tenni.
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2020-09-25 21:16 .

Ingyen posta, kész kép feszítőkeretben, Vászonkép, Dekoráció, Absztrakt, Virágok - Jelenlegi ára: 9 700 Ft
Vászonkép keretre feszítve
Méret: 50x75 cm-es
Y 87
Ingyenes posta az ország egész területén, utánvétellel és előre utalással is lehet fizetni.
A kép elkészítésének módja a második képen látható. Képeink valódi festővászonra vannak nyomtatva, rendkívül tartós, japán technológia.
Érdemes figyelemmel kísérni a többi hirdetésemet is!
Kérdésére szívesen válaszolok.
Jelenlegi ára: 9 700 Ft
Az aukció vége: 2020-09-25 20:03 .

RÉGI, SZALONNÁZÓ, BICSKA, SZARVASAGANCS MARKOLATTAL (BR7/16) - Jelenlegi ára: 9 000 Ft
SZALONNÁZÓ BICSKA, SZARVASAGANCS MARKOLATTAL.
TELJES HOSSZA: 22 CM, MARKOLAT HOSSZA: 12, 5 CM, PENGE HOSSZA: 9, 5 CM.
Tisztelt vásárló!
Köszönöm, hogy meglátogatta az oldalam, régi dolgokat, használt cikket kínálok.
Minden esetben elektronikus számlát állítok ki, ha papír alapú számlát kér, kérem jelezze.
A szállítás postai úton történik, a mindenkori díjat számolom fel súly szerint (lásd a szállítási feltéteknél). Személyes átvétel lehetséges Baján bármikor, Budapesten havonta egyszer megbeszélt időben.
Szállítási idő: az utalás beérkezésétől számított 3-14 nap.
Kérem ennek tudatában vásároljon. Több tétel vásárlása esetén természetesen egy csomagban postázok. Gondosan csomagolok, de törékeny árut csak a vevő felelősségére küldök biztosítás nélkül.
Jó böngészést, köszönöm a vásárlást!
Jelenlegi ára: 9 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-25 18:45 .

Mega Bloks ABC tanuló vonat - Jelenlegi ára: 6 990 Ft
Személyes átvétel: - Csepelen a hév végállomástól 5 percre.
A számlát a csomaggal együtt kapja meg!
Mega Bloks ABC tanuló vonat A Mega Bloks gondoskodik arról, hogy a kisebbek megismerkedjenek különböző betűkkel, miközben építőelemekből vonatot építenek, és hozzá vonatállomást. Egyes építőelemeken egy-egy betű szerepel. A kis gőzös még zenével is szórakoztat: kéményének megnyomásakor dallamot játszik. A szett 50 elemet tartalmaz, így a gyerekek sokféle építményt megalkothatnak. A Mega Bloks építőjáték minőségi elemeket tartalmaz, melyekkel a kisebbek is könnyedén építhetnek. Színesek, így a szemnek is kellemes élményt nyújt a vele való játék.
Jellemzők:
- 50 elemből áll
- 3 db kerekes vonatszerelvény alapot tartalmaz
- Egyes építőelemeket különböző betűk dekorálják
- Finommotoros készség fejlesztése
- Élénk színek
- Mérete a pici kezekhez lett kialakítva, így könnyedén rakosgathatják
Gyártó: Fisher Price
Ajánlott: 1 éves kortól
Mega Bloks építőjátékok
Jelenlegi ára: 6 990 Ft
Az aukció vége: 2020-09-25 17:27 .

A falu (2004) DVD r: M. Night Shyamalan - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
A falu (2004) DVD
rendezte: M. Night Shyamalan
Intercom kiadás
hang: magyar, angol
felirat: magyar, angol
Állapot: használt, de szép - közel újszerű állapotban
Átvehető: azonnal, a Westend mellett 2 percnyire levő üzletünkben
További részletek a fotókon kinagyítva
Premierfilmek a legjobb áron!
Első pillantásra ez a XIX. század végi falu tökéletes képet nyújt, lakosai idillikus körülmények között, harmonikusan élnek. Ez az összetartó közösség azonban azzal a szörnyű tudattal él együtt, hogy a falut körülvevő erdőben különös teremtmények élnek. Ezek a titokzatos lények nem jönnek a faluba, a falubeliek nem lépik át az erdő határát. Ez a hallgatólagos megállapodás biztosítja a viszonylagos békét.
Az idősebbek tanácsa ellenére azonban akad egy kíváncsi és elszánt fiatalember, Lucius Hunt, aki ellenállhatatlan vágyat érez, hogy átlépje a bűvös határt és elinduljon az ismeretlenbe. A baljóslatú fenyegetés miatt elszabadulnak az indulatok a faluban, Lucius pedig útnak indul...
KÉREM, FIGYELMESEN OLVASSA EL AZ ALÁBBIAKAT:
Minden termék esetében feltüntettem az átvételi lehetőségeket:
Azonnal átvehető - raktáron van, azonnal elvihető.
2-5 munkanap alatt szállítható - nincs raktáron, a beszerzése a feltüntetett időn belül várható.
A legtöbb termékem ÚJ, gyári állapotú.
Ami használt, arról pontos állapotleírást adok.
Szállítás: személyes átvétel vagy ajánlott levélként előre utalás után
Postázás: csak ajánlott levélként vállalok feladást, az aktuális postai díjszabás szerint + bélelt boríték ára. Minden ajánlott levelet LNK ( levélládába nem kézbesíthető ) opcióval adok fel, mivel a Magyar Posta már csak így vállal garanciát az ajánlott levelekért. Ha elsőbbségi opciót szeretne kérni, kérem, vásárláskor jelezze.
Postai utánvétet nem vállalok.
Ha a termék átvétele/postázása időhöz van kötve, kérem, ezt vásárlás ELŐTT egyeztesse velem, vásárlás után egyeztetés nélkül ezt nem tudom garantálni.
Igyekszem minden feltett kérdésre pár órán belül válaszolni.
Személyes átvétel: a Westend mellett közvetlenül, előre egyeztetett időpontban.
Az időpont egyeztetés nélkül érkező Vásárlók esetében nem tudok garanciát vállalni a termék azonnali átadására, ilyen esetben nem tudok reklamációt elfogadni, kérem, ezt vegye figyelembe. Ezért kérem, vásárlás után minden esetben egyeztessen átvételi időpontot.
Számlaadás: van
Garancia: 1 hét, csak és kizárólag gyári hibás terméket cserélek. A nem rendeltetésszerű használatból keletkező meghibásodásra nem vállalok garanciát. Kérem, a vásárolt terméket személyes átvétel esetén ellenőrizze.
Minden az aukcióimon eladó kép- és hanghordozó eredeti kiadvány, nem másolat.
Köszönöm, hogy elolvasta és tudomásul vette a fentieket a problámamentes kiszolgálás érdekében.
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2020-09-25 15:39 .
Kutya cica fekhely 90cmx 1m-es vastag több színben - Jelenlegi ára: 3 950 Ft
Kutya cica fekhely 90cm x 1m -es , más méretben is kérhető
Jelenlegi ára: 3 950 Ft
Az aukció vége: 2020-09-25 14:57 .
Nvidia videókártya GTS 450 / 1GB DDR5 - HDMI / DX11 - Jelenlegi ára: 6 990 Ft
Eladó Point of View gyártmányú Nvidia Geforce GTS 450 videókártya!
Videókártya memória mérete: 1GB / DDR5 -128Bit
Csatoló felület: PCIEx.
DirekcX támogatás: 11. 1
MiniHDMI illetve DVI monitor kimenete van! VGA (D-Sub) átalakitót, igény esetén adom mellé!!
A kártya HIBÁTLAN tökéletesen üzemel!
Utolsó kép a termék működése közben készült!!
Garanciális és szállitási feltételek: Sima levélként csak a vevő saját felelősségére postázok! (ha az árú nem érkezik meg, nincs lehetőség a reklamációra, mivel nincs semmilyen bizonylat a posta részéről)A postán elveszett csomagokra semmilyen formában nem vállalok felelősséget!! A postadijak tájékoztató jellegűek!!! Postázás az aktuális postadijak szerint !! 1 hét garanciát vállalok a termékeimre , de csak az áru értékéig! Szakszerűtlen beszerelés, mechanikai sérülés esetén, a garancia nem érvényes!!!! Kompatibilitási problémára NINCS garancia. Visszafizetés: Minden esetben az áru vissza érkezése után lehetséges!!! Az aukció zárását követően 1 hét áll rendelkezésre a vételár kiegyenlitésére, ha csak a vevő kérésére nem állapodunk meg másban!!! Amennyiben 1 hét után se kerül sor az árú kifizetésre, az automatikusan NEGTIV értékelést von maga után!
[endif]
Jelenlegi ára: 6 990 Ft
Az aukció vége: 2020-09-25 13:42 .

LG K7 tempered glass kijelzővédő üvegfólia - Jelenlegi ára: 770 Ft
LG K7 tempered glass kijelzővédő üvegfólia LG K7 tempered glass kijelzővédő üvegfólia
Jelenlegi ára: 770 Ft
Az aukció vége: 2020-09-25 12:27 .
Jelenlegi ára: 770 Ft
Az aukció vége: 2020-09-25 12:27 .
2020. szeptember 24., csütörtök
Fly SBK fehér színű állvány, biokandallós kialakítással, sérült - Jelenlegi ára: 19 390 Ft
Fly SBK fehér színű állvány, biokandallós kialakítással, sérült
Cikkszám: 20JU77
Méret: 160x40x40cm
Anyaga: Fa
Szín: fehér
Biokandalló helyének mérete: 90x40x12cm
A termék több eleme a képeken látható módon sérült, a biokandalló és egyéb kiegészítők nem képzik eladás tárgyát!!
Vásárlási információk:
Tisztelt Érdeklődő!
Ön jelenleg egy cég termékét böngészi. Ennek megfelelően csere nem aktuális, az ár fix, a számlát küldjük a termékkel!
A termékhez elérhető szállítási módokat és aktuális árakat (ez termékenként eltérő lehet) a szállítási információk fülre kattintva tekintheti meg!
Jelenlegi ára: 19 390 Ft
Az aukció vége: 2020-09-25 10:33 .

Húzódzkodó keret MOVIT? - fekete - Jelenlegi ára: 35 890 Ft
Szállítási díj:
INGYENES
Használati útmutató:
https& amp; #58;
Szállítási idő:
3-5 munkanap
Erősítésre alkalmas márkás MOVIT húzódzkodó otthoni használatra. Az alábbi sportsegédeszköz kitűnően megmozgatja a törzs-, a hát-, a váll- és a nyak izmait, valamint a kezeket is. Kérjük tudatosítsa, hogy a berendezést szétszerelve kézbesítjük. A szerelési kellékek természetesen a csomagolás részét képezik. Termék részletek: acél keret 50 x 50 mm max teherbírás: 350 kg SGS tanusítvány 8 kiváló minőségű hatszögcsavar erősség foka: 8, 8 márka: MOVIT teljes súly: 5 kg
Jelenlegi ára: 35 890 Ft
Az aukció vége: 2020-09-25 09:48 .
Samsung 19"-os monitor - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Samsung 19"-os 16: 09 oldalarányú monitor, tápkábellel, monitor kábellel.
Típus: SyncMaster 923NV - Bemenetek: VGA
Monitor váslása esetén csak személyes átvételt tudunk vállalni. Ugyanis nincs lehetőségünk a törésmentes csomagolásra, amivel a terméket bármely szállítást végző cégnek átadhatnánk.
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-25 08:39 .

Polár kutyaruha -46 - Jelenlegi ára: 1 600 Ft
Polár kutyaruha.
Nyak kerület: 38 cm
Mellkas kerület: 48 cm
Hát teljes hossza: 46 cm
A kínálatomban található kutyaruhák saját készítésűek, készleten vannak, utalás után 1-3 napon belül postára adom. Személyes átvételt sajnos nem tudok biztosítani.
Jelenleg egyedi méretet nem készítek, a kész darabok méretre igazítását nem vállalom.
A ruháknál nyak és mellkas kerületet, háthosszt adtam meg (ha egyéb centiket szeretnél tudni, rendelés előtt éreklődj, szívesen segítek).
A termék megnevezésében a szám a háthosszt jelenti, hogy könnyebb legyen keresgélni.
Jelenlegi ára: 1 600 Ft
Az aukció vége: 2020-09-25 07:16 .
Férfi karóra Chronotech CT7142-02M (40 mm) - Jelenlegi ára: 12 960 Ft
EAN:
8431777747874
Gyártó:
Chronotech
Ha szeretnél lépést tartani a legújabb divat és kiegészítő trendekkel, vásárold meg a Férfi karóra Chronotech CT7142-02M (40 mm) -t a legjobb áron. Nem: MenMűködés típusa: KvarcDoboz átmérője: 40 mmDoboz Anyaga: AcélÓraszíj Anyaga: AcélÓraház Színe: FeketeKristály: Ásvány Rögzítés típusa: NyomásVízállóság: 3 atmA márka doboza tartozék
Jelenlegi ára: 12 960 Ft
Az aukció vége: 2020-09-25 06:03 .
Barbie Dreamtopia Hercegnő baba zöld tiarával - Mattel - Jelenlegi ára: 4 840 Ft
A Barbie Dreamtopia Hercegnő baba zöld tiarával - Mattel leírása: Egy különleges babát szerezhetsz be gyermekednek, aki biztosan örülni fog majd neki, hiszen egy különleges Dreamtopia hercegnő babával lepheted meg őt. A hercegnőbaba egy csodaszép, szivárványos ruhában, fűzős felső résszel érkezik majd, mely csodaszépen mutat rajta, hosszú barna hajában pedig egy kék tincs található, mely hűen tükrözi Dreamtopia világát és hangulatát. A hercegnő fejéről természetesen a korona sem maradhatott el, és már készen is áll a játékra. Nem csak szórakoztató lehet, de gyermeked sokat fejlődhet általa az egyes szituációk kitalálása és eljátszása közben. Jellemzők: - Dreamtopia hercegnő baba- szivárványos ruhában- kék hajtinccsel- kiváló minőség- részletes kialakítás
Jelenlegi ára: 4 840 Ft
Az aukció vége: 2020-09-25 04:51 .
Jelenlegi ára: 4 840 Ft
Az aukció vége: 2020-09-25 04:51 .
CIMBORÁK HEGYEN-VÖLGYÖN DVD ÚJ - Jelenlegi ára: 1 490 Ft
A Cimborák első részének főszereplői mellett itt más állatok is megjelennek, többek között hiúz, vadmacska, mókus, mosómedve és egy afrikai gepárd. Lényegesen nagyobb szerepet kap az ember, bár nem elég hitelesen. A rendező nemcsak az állatok világát ismeri tökéletesen, hanem a filmművészetnek is kitűnő mestere. Nagyszerű érzékkel teremt feszültséget, alkalmazza a szakma minden fogását. Az első rész reális történetéhez képest itt az idomítás csodája kerül előtérbe. Fickó és Pletyka színésznek is nagyszerű. Miközben "végrehajtják" a rendezői instrukciókat, lelkiállapotokat is képesek tükrözni. Tudnak "szomorkodni", "nevetni", "beszélni"...
A magyar változat
szinkron: igen
felirat: nem
Játékidő
105 perc
Megjelenés dátuma
2006. január 18.
Hangsávok
magyar
Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Az aukció vége: 2020-09-25 03:33 .
A magyar változat
szinkron: igen
felirat: nem
Játékidő
105 perc
Megjelenés dátuma
2006. január 18.
Hangsávok
magyar
Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Az aukció vége: 2020-09-25 03:33 .
C. Keene: Nancy Drew esetei – Az év arca - Jelenlegi ára: 350 Ft
Minden gyönyörű.
A lányok, a ruhák, a chicagói Intercontinental elegáns díszletei, ahol „ Az év arca” fotómodell-pályázat döntője zajlik.
A siker a lányoknak világkarriert jelenthet, a divatdiktátoroknak dollármilliókat, és mégis… Folyton történik valami.
Egy lánynak savval égetik le a haját, a másiknak a ruháját tépik ronggyá, egy harmadik kis híján vízbe fullad…
Kinek állhat érdekében tönkre tenni a versenyt? Barátnője kíséretében jelen van Nancy Drew, a szépséges diáklány-nyomozónő, aki nem nyugszik bele a rejtélybe.
Még akkor sem, amikor a párnáján levélkét talál: „ Ha azt akarod, hogy az arcod olyan maradjon, amilyen, ne üsd az orrodat mások dolgába”.
Jelenlegi ára: 350 Ft
Az aukció vége: 2020-09-25 02:16 .

Nepáli pimpó............../10mag./.....NÖV.-331 - Jelenlegi ára: 550 Ft
"Potentilla nepalensis"
A alacsony néha terülő szárú évelő, a szára nem fásodik meg ősszel ellentétben a Potentilla fruticosa
vall hanem leszárad, majd tavasszal újból kihajt.
A földieper, vagyis szamóca rokona, termése nem ehető valójában nincs is mit enni rajta,
csak magokat terem.
Levelük 3-5 ágú szélén csipkézet.
Méretük 10-30 cm.
Igénytelen növény napos helyen mindenhól megél, nagyon jó sziklakerti évelő.
Virágja 2-3 cm ha leszedjük az elszáradt virágokat akkor egész nyáron virágzik.
Több színben létezik a sárga és a piros színek árnyalataiban.
Nyár elején virágzó, rózsaszín virágú, vöröses szárú alacsony, elterülő növekedésű évelő virág. Mutatós sötét rózsaszín virágai a levelek fölött jelennek meg, kora nyártól nyár végéig virágoznak. Levelei szőrösek.
Magról szaporítható.
Kérem kattintson a felhasználónevem mellett i+ gombra, vagy az alábbi linkre:
Bemutatkozás, szállítási feltételek:
A rendeléssel egyidejűleg kijelenti, hogy az ott leírtakat elolvasta és elfogadja!
1 ADAG 10 MAGOT TARTALMAZ!
.
A LÁTOGATÁSOD KÖSZÖNÖM, VÁRLAK MÁSKOR IS!
Jelenlegi ára: 550 Ft
Az aukció vége: 2020-09-25 01:03 .
Samsung Galaxy XCover - S5690 - Alkatrésznek - Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Samsung Galaxy XCover
Eladó, a fent megnevezett termék.
A feltöltött képek a meghirdetett termékről készültek!
A termék a képeken látható állapotú: gyönyörű, szinte karcmentes a kijelző.
A kijelző mindenhol érzékel, a gombok működnek és tölt is.
Tovább nem teszteltem, nem foglalkozom vele.
Eredeti, gyári Samsung, nem klón.
Függőségét nem tudom, nem foglalkozom vele.
ALKATRÉSZNEK ÁRULOM!
Csak amit a képen lát : a készülék, akkufedéllel, de akku NÉLKÜL!
1 hónap garancia !!
Számla igényét kérem jelezze.
Amennyiben kíváncsi további termékeimre, kérem kattintson ide.
13
Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-24 23:45 .
Watch Dogs 2 PS4 Playstation 4 Játék ! - Jelenlegi ára: 4 990 Ft
Sony PlayStation 4 Watch Dogs 2 játék, újszerű állapotban !
Fix áras termék azonnal elvihető: 4. 990 ft-ért !
Kérjük leütés előtt érdeklődjön a termék meglétéről, mert nem csak itt áruljuk !
Jelenlegi ára: 4 990 Ft
Az aukció vége: 2020-09-24 22:27 .

vas vázas szánkó - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
A képeken látható állapotban.
90 cm hosszú, az ülőrész hossza 60 cm.
30 cm széles, 30 cm magas.
Nem mai darab.
Posta lehet, de a megadottnál drágábban, terjedelmes csomagként.
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2020-09-24 20:39 .

Opel Agila A/2 2004-2007 - relé, többcélú - Jelenlegi ára: 553 Ft
relé, többcélú (03447012)
03447012
(90513244)
(90213540)
Opel
Opel Agila 2004. 01. 01-2007. 08. 31 (OPEAgi II)
Használt - bontott cikk!
Jelenlegi ára: 553 Ft
Az aukció vége: 2020-09-24 20:03 .

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)