2020. április 30., csütörtök

1/2 -es HEGEDŰ gyöngyvászon tokkal együtt (ajánlatot kérek !) - Jelenlegi ára: 149 000 Ft

Eladó egy ritkaságnak számító 1/2-es hegedű.
A ritkaságra vonatkozó minősítése nem feltétlenül a belül elhelyezett cimkékre vonatkozik, hanem hogy ebből a méretből és ettől a készítőtől 1/2-es hegedű alig néhány db. készült.
A hegedű 1958-óta van saját tulajdonban, és a belső cimkék is eredetiek, nem manipuláltak. (Ebben az időben ez nem volt "divat")
Kezdő tanulók részére is kifogástalan hangzású hangszer lehet belőle.
A felújítási költsége 20-30 Ft körüli összeg lehet.
A hangzása egyedi, és gyönyörű.

Jelenlegi ára: 149 000 Ft
Az aukció vége: 2020-05-01 10:53 .

Kovácsolt viking szakállas balta kemény acél éllel - Jelenlegi ára: 36 000 Ft

[B_03a]
=== Kovácsolt acél viking szakállas baltakemény acél éllel ===
Készítette: AdiThiel - a Bucavasgyúró
***
Ezt a viking szakállas baltát régészeti leletek alapján kovácsoltam. A balta teste C10 acélból éle pedig bekovácsolt kemény acélból készült. Ezzel az anyagpárosítással a kiváló mechanikai tulajdonságok érhetők el. Az él edzett, így kemény és kopásálló.
Ez a balta kérhető nyelezve is, a részletei a vásárlás után egyeztethetőek.
 
Tulajdonságok
A termékek mindegyike egyedi, kézműves termék, ezért a megadott méretektől legfeljebb 5%-os eltérés lehetséges. Ugyanígy a damaszkolt termékek mintázata is kismértékben eltérő.
Teljes hossz: 160mm
Él hossza: 140mm
Köpű belső átmérője: 40x25mm
Fokvég keresztmetszete: 40x35mm
Tömeg: 700g
Anyag: C10 + 90MnCrV8 él
Ár: 36. 000, - Ft + 1. 000, - Ft postaköltség (az ár 10%-os Vatera jutalékot tartalmaz)
Fizetés és postázás
Személyes átvétel lehetséges Budapesten, a Műegyetem környékén és Egerben a Termálfürdő mellett. Egyébként fizetés bankszámlára történő előreutalással, postázás pedig elsőbbségi, ajánlott levélpostai küldeményként a tranzakciótól számított 2 munkanapon belül.

Jelenlegi ára: 36 000 Ft
Az aukció vége: 2020-05-01 09:38 .

Nagyítólencsés szemüveg / 160%-os nagyítás - Szúrd ki a legapróbb részleteket is! - Jelenlegi ára: 2 290 Ft


Nagyítólencsés szemüveg / 160%-os nagyítás - Szúrd ki a legapróbb részleteket is!
Olyan munkát vagy hobbit űzöl, amelyhez sokszor egész apró dolgokra kell fókuszálnod? Túl drága vállalkozás lenne egy dioptriás szemüveget beszerezni arra a napi néhány alkalomra, mikor tényleg használnád?
Ez a nagyítólencsés szemüveg nem forgat ki a saját pénztárcádból, cserébe viszont tökéletesen elvégzi azokat a feladatokat is, melyekre egy többdioptriás szemüveg képes.
Nagyítsd ki az apró részleteket! Használatával gyerekjáték varrás közben a cérna befűzése; alkalmas aprólékos munkákra, csipesszel végzett feladatokra, kidolgozott minták festésére és sok más különböző tevékenység elvégzésére.
Már meglévő, dioptriás szemüveg mellé is kényelmesen felvehető!
Tulajdonságok:
- Nagyítólencsés szemüveg
- Közeli tárgyak nagyítására
- 160%-os nagyítás
- Méret: 17 cm x 15 cm x 5 cm
- 90 gramm
Eredeti ár: 3 690 Ft
Akciós ár:
2 290 Ft


Jelenlegi ára: 2 290 Ft
Az aukció vége: 2020-05-01 08:23 .

Fresh ?– Boogie Nights/16861/ - Jelenlegi ára: 4 500 Ft

Fresh  ? – Boogie Nights
Label: Epic ? – EPC 494889 2 Format: CD, Album Country: Hungary Released: 1999 Genre: Electronic, Pop Style: Euro House, Europop

Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2020-05-01 06:53 .

Kyto Fekvőtámasz rúd - Jelenlegi ára: 6 990 Ft

Kyto Fekvőtámasz rúd
Cikkszám:  kyto304
Állapot:  Új
- Javítja az általános fejlődését a felsőtesten
- Nagyobb hatótávolság mozgást végez vele, mint egy szabályos fekvőtámasz
- Segít enyhíteni a stressz 
- Mélyebb szakaszon hosszabb izmok
- Egyszerű szerelés
- Modell No .: KYTO304
- Anyaga: Műanyag + PVC + hab
- Készülék mérete: 230 x 145 x 130 mm
- Egység termék súlya: 1 kg / pár
- Termék színe: fekete hab és ezüst szürke
(fa129)
A kép csak illusztráció !
Vásárlási információk:
Tisztelt Érdeklődő!
Ön jelenleg egy cég termékét böngészi. Ennek megfelelően csere nem aktuális, az ár fix, a számlát küldjük a termékkel!  
A termékhez elérhető szállítási módokat és aktuális árakat (ez termékenként eltérő lehet) a szállítási információk fülre kattintva tekintheti meg!
 

Jelenlegi ára: 6 990 Ft
Az aukció vége: 2020-05-01 05:44 .

7472 Bőrönd pánt bőrönd jelölő - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Nagyméretű utazó táska, bőrönd biztonsági pántja, csatja... hogy ki ne nyíljon. Bőrönd jelölő... hogy felismerd.
Mérete állítható 163-95 cm. Súly: 0. 083 kg
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
 
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
 
Személyes átvétel Budapest IX.
 
 
Személyes átvétel Szeged
 
 
MPL csomag előre utalással
 
 
MPL csomag utánvét
 
 
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
 
Személyes átvételkor készpénzben
 
 
Banki átutalás
 
 
Utánvét
 
 
Paypal (MasterCard, Visa)
 
 
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
 
Személyes átvétel
1-5 munkanap
 
 
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
 
 
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
 


Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2020-05-01 04:35 .

Fossil fémszíjas férfi óra karóra eredeti új fekete - Jelenlegi ára: 29 990 Ft

 
Eladó egy vadonatúj, eredeti Fossil férfi karóra. Fóliás, kézen csak a fotó erejéig volt.
Japán kvarc szerkezet (stopper chronograph, 24 órás mutató)
Rozsdamentes acél tok és szíj
Menetes hátlap, 50 m / 5 ATM vízállóság
Ásványi üveg
Már nem gyártott típus, utolsó bolti ára 55000 Ft volt.
Helyileg Győrben van, igény esetén foxposttal, postával tudom küldeni.
 
Megkérem a nyertest, hogy 3 napon belül vegye fel velem a kapcsolatot és 7 napon belül rendezze a a vételárat, ellenkező esetben negatív értékelés mellett kénytelen leszek újraindítani az aukciót.  
 
Köszönöm, hogy benéztél, további kellemes vaterázást!


Jelenlegi ára: 29 990 Ft
Az aukció vége: 2020-05-01 01:29 .

Fifa 15 Microsoft Xbox 360 eredeti játék konzol game - Jelenlegi ára: 890 Ft

Eladó a képen látható Fifa 15 XBOX 360 játék!
Tökéletesen működik!
Tok: 5/4
Lemez: 5/4
Füzet: nincs
Az általam értékesítésre kínált konzolok, konzol játékok és kiegészítőik mind tesztelt és működőképes állapotban kerülnek eladásra. Minden esetben részletesen leírom, hogy milyen állapotúak. Értékeléseim alátámasztják, hogy minden esetben a vásárlóim érdekeit előrehelyezve a lehető legjobb minőségű termékeket kínálom eladásra. A szállítás és garancia menüpontban részletes felvilágosítást kapnak a garancia menetéről. Fizetési lehetségek közül is ott találnak pontos információkat.
Megnyert aukciót követően a Vatera által üzenetet kapnak majd. Az fogja tartalmazni a vásárláshoz tartozó összes információt az előre utaláshoz a számlaszámot ás a pontos végösszeget. FELHÍVOM FIGYELMÜKET ARRA IS, hogy több tétel vásárlása esetén a postaköltség nem adódik össze! Ilyen esetben kérjenek tőlem pontos postaköltséget!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Jó vásárlást!


Jelenlegi ára: 890 Ft
Az aukció vége: 2020-05-01 01:59 .

Opel Astra H 2003-2012 - gumialátét, hátsó rugó, alsó/felső - Jelenlegi ára: 1 660 Ft

gumialátét, hátsó rugó, alsó/felső (90538496)
90538496
Combo C/Astra G, H/Zafira A, B/Meriva A, B
alsó
Insignia
EPC beazonosítás szükséges!
Vectra C/Signum
felső
---
 Opel 
 Opel Astra H 2003. 09. 01-2009. 08. 31 (OPEAst H) 
Használt - bontott cikk!


Jelenlegi ára: 1 660 Ft
Az aukció vége: 2020-05-01 00:44 .

Kávékapszula, 21 db, ILLY IPERespresso (KHKIP01) - Jelenlegi ára: 5 199 Ft


SZÁLLÍTÁSI INFORMÁCIÓK
Az OfficeMarket. hu Üzemeltetés > Konyhai termékek > Kávék és kávéízesítők kínálatban árult a(z) Üzemeltetés > Konyhai termékek > Kávék és kávéízesítők termék kategóriában lévő Kávékapszula, 21 db, ILLY IPERespresso (KHKIP01) részletes leírása:
Az IperEspresso a 100% Arabica kávéjáról világhírű illy kapszulás formája. A 9 nemes Arabica kávéból álló normál pörkölésű klasszikus blend adja a legkiegyensúlyozottabb, legharmonikusabb ízélményt, amit a legtöbb kávéínyenc keres: virágos, gyümölcsös aroma csokoládés és pirítós kenyér jegyekkel, hosszantartó édes utóízzel, páratlanul gyönyörű vastag cremával.
Darált pörkölt kávét tartalmazó kapszula, kizárólag Iperespresso rendszerű kávégéphez
100% arabica kávé, 21 kapszula
Allergiát és intoleranciát okozó anyagot nem tartalmaz
Koffeintartalom max. 1, 5%
Nettó mennyiség: 140, 7 g, védőgázas csomagolásban
csom=21 db
súly=0 kg
márka=ILLY
rendelési kód=KHKIP01
kategória=Kávék és kávéízesítők
Gyártói cikkszám:
40. 0000 Ft feletti vásárlás esetén ingyenesen házhoz szállítjuk a papír, írószer és irodaszer termékeket az ország bármely pontjára.
Kávékapszula, 21 db, ILLY IPERespresso (KHKIP01), Üzemeltetés > Konyhai termékek > Kávék és kávéízesítők, Irodaszer, írószer, mágneses törölhető tábla, flipchart tábla, számológép, laminálógép, etikett, spirálozógép, nyomtató, tintapatron, papír, tábla, iratmegsemmisítő, toner, írószer, parafa tábla kínálatunkban minden irodaszert megtalál amire irodájában vagy otthonában szüksége lehet.
Irodaszer házhoz szállítás az Ország egész területére. Budapest, Szeged, Debrecen, Tatabánya, Kecskemét, Nyíregyháza, Miskolc, Szombathely, Szolnok, Székesfehérvár, Nagykanizsa, Győr, Pécs, Kecskemét, Pápa, Esztergom, Vác, Kaposvár, Veszprém, Siófok, Cegléd, Zalaegerszeg, Jászberény.
Kényelmes online rendelés, olcsó ár, folyamatos akciók, országos házhoz szállítás.
Üzemeltetés > Konyhai termékek > Kávék és kávéízesítők kínálat, Üzemeltetés > Konyhai termékek > Kávék és kávéízesítők kínálat, Üzemeltetés > Konyhai termékek > Kávék és kávéízesítők rendelés online, Üzemeltetés > Konyhai termékek > Kávék és kávéízesítők beszerzés, Üzemeltetés > Konyhai termékek > Kávék és kávéízesítők Budapest


Jelenlegi ára: 5 199 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 23:29 .

Nagyteljesítményű reflektor lámpa - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Eladó nagy teljesítményű hálózatról működtethető reflektor!

Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 22:12 .

papír girland és pohár - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Papír girlandok/ajándék/ és hozzá illő pohár eladó. Személyes átvétel.

Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 20:53 .

Dell N5110 zsanér pár - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Dell N5110 zsanér pár
bontott, jól működő

Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 19:44 .

Asztalos ráspoly készlet 200 mm 3 részes műhely 3 fajta fareszelő + munkavédelmi kesztyű - Jelenlegi ára: 2 995 Ft

Termék leírás:
Minőségi, 200 mm hosszú, gumírozott nyelű ráspoly. Edzett reszelőfelülettel, amely kiválóan használható faanyagokhoz. Az ergonómikus gumírozott nyél biztosítja a kényelmes fogást és a biztonságot a munkavégzés során. Tökéletes választás, ha éles sarkokat, vágáséleket kell reszelni.
Tartós, edzett reszelőlap
Ergonómikus, gumírozott nyél
Akasztólyukkal
A készlet tartalma:
Lapos ráspoly:
Teljes hossz: 32 cm Reszelőlap hossza: 20 cm Reszelőlap szélessége: 2 cm Durvaság: Közepes 
Félkör alakú ráspoly:
Teljes hossz: 32 cm Reszelőlap hossza: 20 cm Reszelőlap szélessége: 2 cm Reszelőlap vastagság: max. 7 mm Durvaság: Közepes
Kör alakú ráspoly:
Teljes hossz: 32 cm Reszelőlap hossza: 20 cm Reszelő átmérője: 8 mm Durvaság: Közepes
Munkavédelmi kesztyű
Hirdetett termékeinket általában 1 napon belül szállítjuk, minden termék raktári készleten van!
Cégünk jelenleg alanyi adómentes, így nem számít fel általános forgalmi adót!
A termék Debrecenben díjmentesen átvehető. Ingyenes kiszállítás Debrecenben 10000Ft vásárlás felett!
Csere, - beszámítás, - alku nem lehetséges!
Cégünk nyitva tartása H-P 8: 00-16: 00 között van, így értesítőinket is csak ekkor tudjuk küldeni (hétvégén és ünnepnapokon nem! )
Megértését köszönjük!
Több termék rendelése esetén is csak egy szállítási díjat számítunk fel!
Köszönjük megtisztelő bizalmát!

Jelenlegi ára: 2 995 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 18:29 .

ÚJ C&A Disney Minnie egér 80-as 2 részes tavaszi/nyári szett - Jelenlegi ára: 2 490 Ft

Új C&A cimkés 2 részes ruha (rövid ujjú felső/tunika és egy hosszú leggings), eredeti csomagolásban. Anyaga: 100% pamut.  40 fokon mosható.
Felső hossza: 34 cm
Mellbőség: 26 cm
Vállszélesség: 20 cm
Nadrág hossza: 37 cm (belső hossz: 23, 5 cm)
Derék: 21 cm gumis, nem állítható


Jelenlegi ára: 2 490 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 17:12 .

Autós gyorscsatlakozó kék színben - Jelenlegi ára: 110 Ft

 Gépkocsi gyorscsatlakozó, kék
1, 5 - 2, 5 mm? vezeték keresztmetszetig
Kábel gyorscsatlakozó forrasztás és roppantás nélkül. A meglévő kábelt belefektetni - a leágazandó kábelt belefektetni - összenyomni - kész.
Műszaki adatok:
Dugó típus: Nincs ? Kivitel: Gyorscsatlakozó ? Kábel keresztmetszet: 1, 5 ... 2, 5 mm? ? Pólusszám: 1 ? Szín: Kék ? Tartalom: 1 db ? Terhelhetőség (elektromos): 15 A
A termék kiszállítási ideje 4-5 munkanap.
A termék cikkszáma: #183245


Jelenlegi ára: 110 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 15:59 .

0N279 Retro réz spiritusz égő - Jelenlegi ára: 3 200 Ft

Retro spiritusz égő főzőtalp, szép állapotban. Szélesség: 8. 7 cmMagasság: 4. 5 cmSúly: 0. 095 kg
Termékeim között több kemping kiegészítő található, kérem tekintse meg őket ide kattintva! Termékeim között több spiritusz égő található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
 
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
 
Személyes átvétel Budapest IX.
 
 
Személyes átvétel Szeged
 
 
MPL csomag előre utalással
 
 
MPL csomag utánvét
 
 
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
 
Személyes átvételkor készpénzben
 
 
Banki átutalás
 
 
Utánvét
 
 
Paypal (MasterCard, Visa)
 
 
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
 
Személyes átvétel
1-5 munkanap
 
 
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
 
 
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
 
( camping kemping kemping főző camping főző kempingfőző campingfőző )

Jelenlegi ára: 3 200 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 14:41 .

Tűzőgép, No. 10, 16 lap, BOXER SX 11 Mini, fekete (BOXSX11FK) - Jelenlegi ára: 2 588 Ft


SZÁLLÍTÁSI INFORMÁCIÓK
Az OfficeMarket. hu Irodaszerek > Irodai kisgépek > Tűzőgépek kínálatban árult a(z) Irodaszerek > Irodai kisgépek > Tűzőgépek termék kategóriában lévő Tűzőgép, No. 10, 16 lap, BOXER SX 11 Mini, fekete (BOXSX11FK) részletes leírása:
fémszerkezetű  tűzőgép
műanyag takaróelemekkel és kapocskiszedővel
"Finger-touch" technológia: a tűzéshez 60%-kal kisebb erőkifejtés szükséges
használható kapocsméret: No. 10
tűzési mélység: max. 29 mm
egyszerre összetűzhető lapok száma: max. 16 lap
csom=1 db
súly=0 kg
márka=BOXER
rendelési kód=BOXSX11FK
kategória=Tűzőgépek
Gyártói cikkszám:
40. 0000 Ft feletti vásárlás esetén ingyenesen házhoz szállítjuk a papír, írószer és irodaszer termékeket az ország bármely pontjára.
Tűzőgép, No. 10, 16 lap, BOXER SX 11 Mini, fekete (BOXSX11FK), Irodaszerek > Irodai kisgépek > Tűzőgépek, Irodaszer, írószer, mágneses törölhető tábla, flipchart tábla, számológép, laminálógép, etikett, spirálozógép, nyomtató, tintapatron, papír, tábla, iratmegsemmisítő, toner, írószer, parafa tábla kínálatunkban minden irodaszert megtalál amire irodájában vagy otthonában szüksége lehet.
Irodaszer házhoz szállítás az Ország egész területére. Budapest, Szeged, Debrecen, Tatabánya, Kecskemét, Nyíregyháza, Miskolc, Szombathely, Szolnok, Székesfehérvár, Nagykanizsa, Győr, Pécs, Kecskemét, Pápa, Esztergom, Vác, Kaposvár, Veszprém, Siófok, Cegléd, Zalaegerszeg, Jászberény.
Kényelmes online rendelés, olcsó ár, folyamatos akciók, országos házhoz szállítás.
Irodaszerek > Irodai kisgépek > Tűzőgépek kínálat, Irodaszerek > Irodai kisgépek > Tűzőgépek kínálat, Irodaszerek > Irodai kisgépek > Tűzőgépek rendelés online, Irodaszerek > Irodai kisgépek > Tűzőgépek beszerzés, Irodaszerek > Irodai kisgépek > Tűzőgépek Budapest


Jelenlegi ára: 2 588 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 13:23 .

9K GOLD FILLED arany füllbevaló +AJÁNDÉK GYŰRŰ - Jelenlegi ára: 2 490 Ft

9 karátos ARANYOZOTT fülbevaló
AZ AJÁNDÉK GYŰRŰ NEM LÁTHATÓ A TERMÉKEIM KÖZÖTT DE NEM FOGSZ CSALÓDNI!!!!
NÁLAM NEM KELL VÁRNI HETEKET AZONNAL RAKTÁRRÓL POSTÁZOM!!!!!
Vadonatúj áru!
Feltűnő, egyedi, elegáns, mutatós darab!
A Regent Ltd. (London) kiváló minőségű, I. osztályú aranyozott gyűrűket készít, a sárga színével teljesen megegyező kemény nikkel-mentes fémötvözetből (ékszerfém). Az általuk készített ékszerek rendkívül kopásállóak és az aranyozás nem pattogzik le róluk!
18x6mm
Bevonat: 9 karátos futottat sárga arany
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL ÉS UTÁNVÉT NINCS!!
LICIT TÖRLÉS SEMMILYEN ESETBEN NINCS!!!!
A terméket azonnal postázom a végösszeg megérkezése után egyből!
AJÁNLOM FIGYELMEDBE A TÖBBI TERMÉKEIMET IS!
JÓ LICITÁLÁST KÍVÁNOK!

Jelenlegi ára: 2 490 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 12:12 .

2020. április 29., szerda

Dr. C-Tuna Regeneráló hajpakolás fokhagymával (Farmasi) - Jelenlegi ára: 3 199 Ft

Üdvözöllek!
Az aukció tárgya:
Dr. C. TUNA Regeneráló hajpakolás hajnövekedést serkentő fokhagymával és capixyllel 500 ml.
A capixil es fokhagymaolaj tartalmú regeneráló hajpakolás elősegíti a haj növekedését és megakadályozza a hajhullást dús hatást biztosítva. a könnyű és nem zsíros összetétel tökéletes gondoskodást nyújt a vékonyszálú haj számára. használat: vigyen fel kis mennyiséget nedves hajra, várjon 2-3 percet, majd öblítse le.  
Teljesen új terméket küldök.
Ha külön nem jelzem, az azt jelenti, hogy meg kell rendelnem a terméket, ami kb. 1 hét, mire megérkezik. Kérlek ezt vedd figyelembe.
Mindenkinek, aki rendel Farmasi terméket termékmintával kedveskedem illetve 7000 Ft vagy afölötti rendelésnél terméket adok ajándékba.
Miért is válaszd a Farmasit?
2017 Januárban indult Magyarországon egy antiallergén termékeket forgalmazó cég a Farmasi.
A termékeknem tartalmaznak parabént, trikozlánt és nehéz fémeket.
Minden termék valóban bőrgyógyászatilg tesztelt.
Nem tartalmaznak állat eredetű összetevőket.
Nem tesztelnek állatokon.
Nem használnak veszélyeztetett növényeket.
A Roll-on termékek nem tartalmaznak aluminiumot.
Minden termék fejlesztés a Farmasi laboratóriumaiban történik.
Akár munkatársként, akár vásárlóként szeretettel várom jelentkezésed.


Jelenlegi ára: 3 199 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 10:41 .

Fali óra, használt - Jelenlegi ára: 69 000 Ft

Használt antik falióra eladó 69000 forintért. Az óra régi, felújitásra szorul.

Jelenlegi ára: 69 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 09:35 .

PS3 Playstation3 Játék Resident Evil 5 - Jelenlegi ára: 1 990 Ft

Eladó a Képen látható PS3 játék!
Hajszálkarcok előfordulhatnak, működést nem befolyásolja!
Személyes átvételnél természetesen ki lehet próbálni!
(Ha elhozod a géped megnézzük benne)
Tesztelt hibátlan!
Inkompatibilitásból adódó problémákra nincs gari!
Ha esetleg több termékemet is elviszel a postaköltség csak 1x kerül felszámolásra, a legdrágább!
Máshol is hirdetem! leütés előtt kérlek érdeklődj!
Ha kérdésed van, kérdezz!
Leütést követően, max 3 napon belül kérem felvenni a kapcsolatot velem, és kapott számlaszámra átutalni az összeget!
( Ellenkező esetben negatív értékelés melett újraindítom az aukciót! )
Ennek tudatában licitálj!
Posta van! Előreutalás után!
(utánvéttel nem küldöm! )
Gondosan csomagolok!
Köszi, hogy benéztél!
Lesd meg a többi hirdetésemet is hátha : )
Szép napot!

Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 08:38 .

A repülő guillotine DVD - Jelenlegi ára: 990 Ft

Eredeti, nem másolt DVD.
Hibátlan.
Minden információt megtalál a lemezborító hátoldali képén, nagyított formátumban.
Szállítás a banki utalás érkeztét követően postán, ajánlott küldeményben.
A postaköltség  a " Szállítási és garanciális feltételek " menűben. A költség a vevőt
terheli.
Személyes átvételre lehetőség van, a helyszínre vonatkozóan bővebb információt a  “ Szállítási és garanciális feltételek “ menűben talál.
 

Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 07:23 .

Pandora stílusú, karkötődísz, köztes, kristály, tűzzománc virágos 12 x 8 mm - Jelenlegi ára: 550 Ft


Padora közesekhez hasonlóan, magas minőségű termék. Az eredeti termékek árának töredékéért tudod megvásárolni.
Szép  ékszert tudsz belőle készíteni, cserélhető köztes, charm.
Szín: a képen látható.
Anyag: fémötvözet,  kristályokkal kirakva, tűzzománc.
Kiváló minőségű termék! Kézzel készült kristályozás.
Mindkét oldala díszes!

Jelenlegi ára: 550 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 05:44 .

Akai professional EWI USB - Jelenlegi ára: 75 000 Ft

Akai professional ewi usb eladó. Nem használom, igy eladom. Rendben működik mindene, saját dobozában, kábellel, cd vel leírással adom.

Jelenlegi ára: 75 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 04:44 .

TÖLTŐ + 4DB CERUZA AKKU AA TÖLTHETŐ ELEM - Jelenlegi ára: 2 590 Ft


Vásárolj rizikó nélkül, egy megbízható eladótól! Ha nem felel meg a termék, visszahozhatod és visszaadjuk a pénzed.
Számla 1 év garancia
TÖLTŐ + 4DB CERUZA AKKU AA TÖLTHETŐ ELEM
Univerzális töltő: tölthető vele AA , AAA, és 9v típusú akkumulátor. Töltési idő szempontjából 8 óra alatt érhetjük el az optimális hatást. A 8 óra elteltével fejezzük be a töltést, a töltés befejezésekor, távolítsuk el az elemeket a töltőből, ne tároljuk a feltöltött akkumulátort a készülékben!
AA akkumulátor: Alkalmazható fényképező gépben, LED lámpákban, órákban, játékokban, vezeték nélküli telefonokban, hordozható DVD-lejátszókban, discman-ben, stb...
Megtartja a töltöttségét feltöltés után, ha nem akarom azonnal használni, csak pár nap múlva, akkor is 100%-ot mutat a tester.
 
Minden esetben javasolt az akkumulátort az első 3 töltésnél, teljes lemerítés után egyfolytában 12 órán keresztül tölteni. Tapasztalatok szerint kedvező kapacitású, újratölthetősége kb. 300 alkalom!
 
 
 
Tulajdonságok:
- AA, AAA és 9V-os elemekhez használható
- Egyszerre több elem is tölthető benne
- 3000mAh-ás AA akkumulátorok
Csomag tartalma:
- 1db elemtöltő készülék
- Egy csomag (4db) tölthető AA akkumulátor
 
 
Eredeti ár: 4 490 Ft
Akciós ár:
2 590 Ft
Keresd Bonzobonzijevics további akcióit termékeink között!


Jelenlegi ára: 2 590 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 03:35 .

Remington PG6025 All-In szakállvágó készlet 120V!!! - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Eladó a képen látható Remington PG6025 All-In szakállvágó készlet. A termék új, 120V-os!!! A gépnek 5V kell, így aki talál hozzá itthoni 240V-os töltőt, az tudja majd használni!
Töltője 120V USA!!!
A terméket a legtöbbet licitáló nyeri, garancia nincs!


Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 02:12 .

CALCULATOR CITIZEN NYOMTATÓ PAPÍRKÉPERNYŐ CX-90 II 12 DIGITOS - Jelenlegi ára: 9 990 Ft

 CX-90 II Család:  NYOMTATÓ KALKULÁTOR
leírás:  58 mm-es szélességű papir tekercs.
Nyomtat: Piros és fekete.
(Kettős ZERO TABLE.  DECIMAL ROUND KEY.  )Olyan kulcs, amely lehetővé teszi az eldöntő pozíció beállítását.  Kiválasztás, /Nyomtatás mégsem gomb.  Papir elérhető kulcs. Az adók kulcsszámitása.  
BENEFIT MARGIN KEY (MU).   
ADAPTER AD 32. 230.  
Mérete:  215 X 135 X 55 MM.  SÚLY: 430 g.


Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 00:59 .

Óriás orchidea csokor MEGA méret (5 ág orchidea) - Jelenlegi ára: 56 500 Ft

Óriás orchidea csokor
Hatalmas és különleges!
 
Egy igazi, csodálatos "egyszer az életben" VIP csokor.
3, 5 vagy 7 teljes ág cimbídium orchideát kötünk össze különleges, elegáns zöldekkel. Áganként 12-14 ragyogó orchidea virág.
Tartós és elegáns ajándék!
XL: 3 ág orchidea
Mega: 5 ág orchidea
Giga: 7 ág csodálatos virág (a képen látható méret)
 
Rendelhető legalább 24 órás előrendeléssel.
Az orchideának szeptember közepétől június elejéig van szezonja, ezért elsősorban ebben az időszakban ajánljuk.
Csak Budapestre és vonzáskörzetébe küldhető!
Az ország más részébe szeretné küldeni?
Kérjük,  először hívja ügyfélszolgálatunkat.
A legfontosabb információk:
Kiszállítást hétfőtől szombatig délelőtt 9 és este 8 óra között vállalunk. Vasárnap - különleges alkalmak kivételével - nem tudunk kiszállítást vállalni.  Aznapra szóló rendelést 13 (szombaton 11) óráig fogadunk el. A később beérkező rendeléseket a következő munkanapon teljesítjük. Eltérő kiszállítási igény esetén kérjük, egyeztessen ügyfélszolgálatunkkal telefonon!
Budapestre és vonzáskörzetébe valamennyi készítményünk küldhető.  A Budapest környéki települések listája és a vonatkozó szállítási díjak itt találhatóak.
Az ország többi részébe csak azok a virágok küldhetőek, ahol a nagy kép melletti leírásban ezt külön jeleztük.
A lehetséges céltelepülések listája és a szállítási díjak megtalálhatóak a Szállítási díjak menüpontban. Országos küldés esetén előfordulhat, hogy a választott kiegészítőt más hasonlóval kell helyettesítenünk.
A részletes szolgáltatási/vásárlási tájékoztatónkat kérjük olvassa el itt.
A budapesti kiszállítás díja egységesen 1. 900 Ft. Az üdvözlőkártyát minden virágunkhoz ajándékba adjuk.


Jelenlegi ára: 56 500 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 23:44 .

RENAULT CLIO JE Fékmunkahenger 9245/34 - Jelenlegi ára: 7 000 Ft

RENAULT CLIO 0000 (2001-2005) 1400 cm3 Benzin 3 ajtós
Jobb Első Féknyereg+Fékmunkahenger eladó!
Állapot: Normál
Alvázszám:
Motorszám: K4J710
Kivitel: ferdehátú
Szín: zöld
Klíma: Nincs
Váltó: Kézi 5 fokozat
Ajtók száma: 3
Megjegyzés:
Klíma: Nincs, ABS nincs
Mielőtt licitálsz, kérlek olvasd el az alábbiakat!
Vásárlás után érkezik majd egy automatikus vásárlásértesítő a vaterától. Fontos, hogy ne töröld ki, mert megtalálsz benne minden információt az áru átvételével kapcsolatban. (név, cím, bankszámlaszám, stb. )
Szeretnénk kérni, hogy a vásárlás előtt mérlegeld, hogy valóban szükséged van-e a termékre, ki tudod-e fizetni 7 napon belül, s csak ezek után üsd le a terméket. Ha a leütéstől számított 7 napon belül a kapcsolatfelvétel és a fizetés nem történik meg, negatív értékelést kell adnunk.
Alkatrészeink kipróbált termékek, azokra postázástól számított 1 hét beépítési garanciát vállalunk. Amennyiben nem rendeltetésszerűen működik, a terméket cserélni tudjuk. Amennyiben az autónak nem a leütött termék a hibája, vagy autójához nem passzol, azt visszavásárolni nem áll módunkban, ezért javasoljuk, hogy mielőtt a terméket leütöd, egyeztessél kollégáinkkal. Bármilyen kérdésre, érdeklődésre szívesen válaszolunk, elkerülendő a félreértéseket. Alkatrészeink nem felújított, hanem gyári használt termékek. A garancia minden esetben csak az alkatrész árára vonatkozik, szállítási, beszerelési és egyéb költségekre nem. Leütés előtt feltétlenül tekintse meg szállítási és fizetési feltételeinket. Minden alkatrészt megjelölünk, ha a jelölés sérül vagy az alkatrész sérül, nem áll módunkban visszavásárolni.
Hengerfejeink nem síkolt, felújított hengerfejek, nyomáspróbázva nem voltak.
Motorvezérlő elektronikára semminemű garanciát vállalni nem tudunk.
Ha egyéb más alkatrészt kíván vásárolni, azt minden aukciónk keretében a kérdések rovatban megkérdezheti és új aukció keretében megvásárolhatja. A feltett kérdésekre igyekszünk 24 órán belül válaszolni.
Kérjük, akkor vásárolj nálunk, ha a fentieket el tudod fogadni!
Köszönettel: gigabonto


Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 22:29 .

STR csőgörény 10 m - Jelenlegi ára: 5 010 Ft

 
-Hossza:  10 m
-Átmérő: 9 mm

Jelenlegi ára: 5 010 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 21:12 .

Avon Nutraeffects Olajos micellás víz , 200ml - Jelenlegi ára: 750 Ft

Micellás arctisztító víz értékes bőrápoló olajokkal!
JELLEMZŐI:
hatékonyan tisztít, eltávolítja az erős, tartós sminket is,
hidratálja és táplálja a bőrödet,
kíméletes: a szemeden is használhatod,
bőrgyógyászatilag tesztelt: érzékeny bőrön is használhatod,
könnyű állagú, nem tömíti el a pórusokat.
CIKKSZÁM: 02097
200ml
Gyártási idő: 2019. 02. 04. szavatosság+5év
Eredeti ár: 1299Ft
 

Jelenlegi ára: 750 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 19:59 .

Tihanyi Levendula szappan botanikus tó csomagolásban - 40 g - Jelenlegi ára: 490 Ft

Egyedi tervezésű kézi rajzos csomagolású levendulás szappan, mely a tihanyi levendula ültetvényről származó levendula virággal és esszenciális olajjal készülnek. Kiszerelés: 40 g. A rajzolt képek a balatoni témakört ölelik fel a levendulával együtt. A szappan a Tihanyi Levendula Manufaktúrában készülnek. Tihanyi Levendula Manufaktúra: 2014-ben Tihanyban levendulamezőt telepítettek. Az egy hektáros földterületen több mint 10000 tő lavandula angustifoliát ültettek. A föld közepén álló fűzfa köré egy labirintust terveztek. Ebben a Bitter Gyula tiszteletére elnevezett laborban folyik a szappangyártás, ahol a hagyományos eljárásokat egyesítik a modern technika nyújtotta előnyökkel. A szappankészítés gondos kezű mesterei "öntik formába" az illatos alkotásokat. A kézműves műhelyben készítik és csomagolják az egyedi termékeiket is. A szappanok előállítása során a levendula sokoldalúságát virágként és olajként is használják, hogy önmagában és illatpárként is kiváló variációkat alkossanak belőle. A legjobb minőségű alapanyagokból és növényi olajok felhasználásával készülnek a szappan különlegességek. Ezen szappanok összetevői természetes gondoskodással ápolják és frissítik a bőrt. Remek ajándék a levendula kedvelőinek.

Jelenlegi ára: 490 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 18:41 .

HD DVR autós eseményrögzítő kamera - Jelenlegi ára: 4 789 Ft

A baleseteket, koccanásokat mindenki igyekszik elkerülni, nem 
     kevésbé a gyorshajtást  vagy legalábbis az attól való lebukást!
   Bárhogyan is legyen nem árt, ha beszerzel egy ilyen fedélzeti kamerát,
hiszen számos esetben segíthet neked tisztázni az eseményeket,
netán elkerülni a jogtalan bírságot!
Videó felvétel / fényképkészítés
Nappali és éjszakai rögzítési mód
Memória kártya: 32 GB-ig támogat SD kártyát, nem tartozék
2, 5" TFT kijelző
270 fokban forgatható a készülék
720p felvétel, műanyag lencse, 90 fokos optikával
Video formátuma:  AVI
Energiaforrás: újratölthető akku vagy hálózati/autós töltő
A csomag tartalma:
1 db HD CarCam autós kamera
1 db tartókonzol
1 db USB
1 db szivartöltő
A kamera egyszerűen telepíthető és üzemeltethető, bárki könnyedén kezelni tudja.
Vezetés közben folyamatos kép- és hangfelvételt készít.
Egy esetleges balesetnél, vagy incidensnél mindent rögzít, és bizonyítható vele,
ki volt a hibás az adott szituációban.
A készülék rögzíti a menet közbeni eseményeket, amit egy SD kártyára
(32 GB-ig bővíthető) ment, amelyet könnyedén a számítógépedre, vagy
laptopodra másolhatsz, de AV out csatlakozója révén közvetlenül TV-re is kötheted.
Az erős tapadókoronggal a kamerát könnyen a szélvédőre szerelheted és kiváló
minőségű felvételt készíthetsz vele. A gépkocsi indításakor a készülék
automatikusan bekapcsol és folyamatosan rögzíti a pillanatokat.  
Ráadásul a kamera időbélyeggel látja el a felvételeket, így tökéletes bizonyítéka
lehet egy karambolnak, koccanásnak! Ez a többfunkciós felvevő HD minőségű
videót készít, de használhatod lejátszóként, hangrögzítőként (diktafon funkció),
és beépített akkuja révén fényképezőgépként is! . Az éjjellátó funkciónak
köszönhetően teljes sötétben is képes fekete-fehér felvételt készíteni a
megvilágítási távolságig!  
Videó!


Jelenlegi ára: 4 789 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 17:23 .

Az ellenállás DVD - Jelenlegi ára: 1 990 Ft

Eredeti, nem másolt DVD
Hibátlan.
Minden információt megtalál a lemezborító hátoldali képein, nagyított formátumban.
Szállítás a banki utalás érkeztét követően postán, ajánlott küldeményben.
A postaköltség  a " Szállítási és garanciális feltételek " menüben. A költség a vevőt
terheli.
Személyes átvételre lehetőség van, a helyszínre vonatkozó bővebb információt a  “ Szállítási és garanciális feltételek “ menüben talál.
 
 

Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 15:35 .

InnovaGoods Home Újratölthető LED Hold Lámpa - Jelenlegi ára: 11 045 Ft

EAN Kód:
8435527814724
Gyártó:
InnovaGoods
Súly:
0, 45 kg
Szélesség:
15, 5
Hosszúság:
15, 5
Magasság:
16, 5
Szállítási időpont:
7-12 nap
Ha te egyike vagy azoknak, akiket elvarázsol a hold, imádni fogod az InnovaGoods Home újratölthető LED hold lámpát! Egy ötletes lámpa, amely lenyűgözi a gyerekeket és a felnőtteket a 3D-s hold formájú kreatív kivitelével. Tökéletes arra, hogy varázslatos hangulatot teremtsen, és minden éjszaka megvilágítsa az álmodozók otthonát. ABS-ből készült Fa állvány 3D Nem melegszik fel, vagy ég Újratölthető (lítium akkumulátor: 3, 7 V - 500 mAh) Töltési idő kb. 2 óra Üzemidő kb.: akár 8 óra Érintésvezérlés: fehér fény és 3 szín Távirányító: 16 szín, 10 intenzitás és 4 szekvencia Teljesítmény: 1, 5 W Méret kb.: 15 x 18 x 15 cm Tartalmaz USB töltőkábelt és távirányítót (akkumulátoros: 1 x CR2025) Csomagolás és kézikönyv 24 nyelven (angol, francia, spanyol, német, olasz, portugál, holland, lengyel, magyar, román, dán, svéd, finn, litván, norvég, szlovén, görög, cseh, bolgár, horvát, szlovák, észt , orosz, lett)
Fontos információ!
A termékeket más oldalon is hirdetem. A nagy készletforgás és a vaterán lehetséges napi 1-szeri frissítés miatt kérem érdeklődjön az aktuális raktárkészletről és szállítási határidőről. Leütés után legyen szíves az előre utalást csak az általunk kiküldött díjbekérő alapján utalja be!
Köszönettel,
Polyaktav

Jelenlegi ára: 11 045 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 14:53 .

Pólyatakaró - Bagoly #kék - Jelenlegi ára: 2 990 Ft

A pólya segítségével babád biztonságban érezheti magát és megnyugtatja őt. Megadja az ö...
A pólya segítségével babád biztonságban érezheti magát és megnyugtatja őt. Megadja az ölelő érzést, melyet a pocakodban is érezhetett.
Jellemzői:
- A tépőzárak segítségével könnyen pólyává alakítható
- Anyaga: huzat: 100% pamut; töltet: 100% poliészter
Mérete:
- Takaróként: 75 x 75cm
- Pólyaként: 30 x 56cm

Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 13:41 .

MOD - 32850 Étkező garnitúra - Jelenlegi ára: 93 190 Ft

Modern étkező szett ? sarok pad, asztal és pad, színváltozat: fekete textilbőr, asztal DTD laminált -sonoma tölgy Termékjellemzők: Jótállás: 12 hónap,

Jelenlegi ára: 93 190 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 08:35 .

2020. április 28., kedd

Gyerektakaró, babatakaró, puha, vastag, párnával, új, egyedi, bevezető áron! - Jelenlegi ára: 4 800 Ft

Vidám, tiszta kék, zöld és sárga színek kombinációja, puha, meleg, vastag közbéléssel. Kb. 8 éves korig alkalmas.
Hátlapja halványzöld vászon.
A takaró mérete:   kb. 123 x 72 cm, a párna 40 x62 cm, akár félbe is hajtható.
Tömege: 1 kg
Mosható, vasalható.  
Ajándéknak is alkalmas.
Számlát tudok adni róla.
Egyedi, kézműves termék, bevezető áron.
Szegeden személyesen is átvehető, máshová futárral tudom küldeni.
Jól mutat egy szoba, ha ilyen stílusban rendezik be, hasonló anyagokból falvédőt, tárolókosarat, puffot, csepphintát is lehet varrni.
Többi termékemet is jó szívvel, sok munkával készítettem, nézze meg többi hirdetésemet is.

Jelenlegi ára: 4 800 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 10:38 .

KOMPRESSZOR HOMOKFÚJÁS BETONTÖRÉS IS.225 LIT 25. - Jelenlegi ára: 115 000 Ft

25.       KÉRDEZZEN AZ ELADÓTÓL. A LICITKORLÁT 95 %-RA VAN BEÁLLÍTVA                        
   
  MOTTÓ : A PÉNZ TÖRVÉNYE , HA KAPOM AKKOR KEVÉS, HA ADOM AKKOR SOK.
                               
                                  A FOLYTATÁSA IS  KÖVETKEZIK !!!!
 
AZ ALADIN CSODA LÁMPÁJA IS MEGIRIGYELNÉ A MESZES1-ET
NAGYON-NAGYON ÖRÜLÖK HOGY MEGISMERHETTE A MESZES1-ET.
TOVÁBBI NAGY SZÁMBAN TALÁLHATÓAK
RITKA MŰSZAKI TERMÉKEK , TERMELŐESZKÖZÖK
, SZERSZÁMOK, SEGÉDANYAGOK A HONLAPOMON.
ÉRDEMES MEGNÉZNI.
SZÁMLÁVAL ELADÓ!
-AZ AUKCIÓ LEÍRÁSA:
EGYEDI GYÁRTÁSÚ  GYÁRI 5 LÉGTARTÁLYOS 225
LITERES, KOCSISZEKRÉNYRE SZERELT, KÖNNYŰ MOZGATÁSI
LEHETŐSÉGGEL  NAGY TÖMÖR GUMI KEREKES VÍZHŰTÉSES MEGBÍZHATÓ MŰKÖDÉSŰ KOMPRESSZOR ELADÓ.
CSERE BESZÁMÍTÁSSAL, ÉS ÉRTÉK EGYEZTETÉSSEL
 , LÉGPUSKA  LEHETSÉGES.
Egy 3 fázisú villanymotor kell hozzá , mert az enyémet sajnos lelopták.
Nálam telepi munkánál keveset volt használva.
Folyamatos fújásnál a 6-bar nyomást tartotta: és a 9 kg-os légbontó
kalapácsnál is tartotta az -6 bart.
Maga a kompresszor , és a légtartályok 12 bart tudnak
Mi megcseréltük a tárcsákat a vill motoron illetve a kompresszoron, mivel nem
kellett annyi levegő.
A biztonsági lefújó szelepe is állítható 11 bar -ig
További műszaki információk alul találhatóak.
1FŐ ÁLTAL IS KÖNNYEN MOZGATHATÓ HÚZHATÓ  A HELYSZÍNEN
GYÁRI MENETES LETALPALHATÓ LEHETŐSÉGGEL ELLÁTOTT , VÍZHŰTÉSES,
2HENGERES OLAJOS  KOMPRESSZORRAL.
ELLÁTOTT, VALAMINT  SZERELT LEVEGŐ CSAPOS ELOSZTÓKKAL, ÉS ÁLLÍTHATÓ
LEFÚJÓSZELEPPEL.
MÉRŐMŰSZERREL , KONDENZVÍZKIVÉTELI GYŰJTŐVEL.
KÜLTÉRI SZÁLLÍTÓSZALAGOKRA RENDSZERESÍTETT
ELEKTROMOS MÁGNESKAPCSOLÓVAL, ÉS  BEÉPÍTETT
MOTORVÉDŐ HŐKIOLDÓVAL
ELLÁTOTT ELEKTROMOS 380 VOLTOS CSATLAKOZÁSSAL SZERELVE.
MELY ALKALMAS TELJESÍTMÉNYÉT FIGYELEMBE VÉVE
HOMOKFÚJÁSRA , LEVEGŐKULCSOK , FESTÉKFÚJÓK,  
LEVEGŐSZERSZÁMOK, LÉG BONTOKALAPÁCSOK
FOLYAMATOS ÜZEMELTETÉSÉHEZ.
SZEMÉLYES VAGY MEGBÍZOTTI ÁTVÉTELLEL.
CSAK DARUSKOCSIVAL SZÁLLÍTHATÓ , VAGY NAGY MÉRETŰ UTÁNFUTÓVAL .
VILLANYMOTOR NINCS HOZZÁ.
MÉRETEI.
TELJES HOSSZA :      270CM
TELJES MAGASSÁG   152CM A HŰTŐNÉL
SZLESSÉG: 120 CM
KÉREM TEKINTSE MEG A TERMÉKLAP ALJÁN LEVŐ
KÉPGALÉRIÁMAT IS ,
AHOL SOK-SOK RITKASÁGGAL, ÉS ÉRDEKESSÉGGEL
TALÁLKOZHAT.
href=" http: //www. vatera. hu/listings/index. php? us=MESZES1 >Kérem tekintse
meg egyéb termékeimet is ! (katt ide)
href=" http: //www. vatera. hu/user/account/newsletter. php >Használja a
termékfigyelőt, vegye fel a felhasználónevemet így folyamatosan
értesülhet az új termékeimről


Jelenlegi ára: 115 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 09:53 .

Derítőlap tartó kar, állványrúdra rögzíthető - Jelenlegi ára: 9 900 Ft

Derítőlap tartó kar.
Állvány rúdjára szerelhető, 0, 65 és 1, 8 m között állítható a hossza, a derítőlapok rugós csipeszekkel rögzíthetőek.

Jelenlegi ára: 9 900 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 08:38 .

WW 13 PS3 Játék - Jelenlegi ára: 3 480 Ft

Eladó WW 13 PlayStation 3 Használt Játék!
Csomag feladások:
- Postai kiszállítás
- Futáros kiszállítás (előre utalás után vagy utánvétesen)
- Személyes átvétel: -Debrecen -Miskolc
Vásárlás előtt kérlek, érdeklődj a termékkel kapcsolatban!!
Minden terméket bélelt borítékban, biztosságosan küldünk el.


Jelenlegi ára: 3 480 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 07:23 .

Oroszország, 1 kopek 1997 aUNC+ - Jelenlegi ára: 315 Ft

/www. numisnumismatics. com/img/cms/numis_logo_vatera. jpg"" alt="""" width=""350"" height=""107"" /> A Numis Numismatics köszönti online aukcióján!
Az aukció tárgya a képeken látható tétel. TISZTELT GYŰJTŐTÁRSAK! A Numis Numismatics köszönti online aukcióján! SZEMÉLYES ÁTVÉTELRE BUDAPESTI IRODÁNKBAN, A FLÓRIÁN TÉRNÉL LEHETSÉGES 9-19 ÓRA KÖZÖTT, ELŐRE EGYEZTETETT IDŐPONTBAN, ILLETVE VIDÉKI ÉRMEBÖRZÉKEN. A TERMÉK ÁTVÉTELÉRE LEGKORÁBBAN A LEÜTÉS MÁSNAPJÁN VAN LEHETŐSÉG. TEKINTSE MEG NumizNumizmatika - ELADÓI NÉV ALATT FUTÓ FIX ÁRAS TÉTELEINKET IS! A másik profilon vagy az áruházban vásárolt tételek esetén a közös átvétel, illetve kiszállítás természetesen megoldható! POSTAKÖLTSÉG A Magyar Posta díjszabása szerint:
- Ajánlott levél 650Ft - Amennyiben banki pénztári befizetést választ a postaköltség 900Ft. Kérem ezt figyelembe venni, és tiszteletben tartani! - SIMA LEVÉLKÉNT NEM POSTÁZUNK, az elveszett küldeményekért ugyanis felelősséget nem vállalunk és a Posta sem, a levél elvesztése végett csak akkor adunk kártérítést, ha a postától megkaptuk a kártérítési díjat, és csak annak a megítélt összegét tudjuk visszaadni. - Több tételt vásárlóktól természetesen csak EGY postaköltséget kérünk. - KÜLFÖLDRE IS POSTÁZUNK! /SHIPPING WORLDWIDE
A megnyert tételek átvételére az aukció lezárásától számított 10 nap áll rendelkezésre. Tételek összevárására van lehetőség előre egyeztetés után. TARTÁSFOKOK PP :  Proof Bu:  selyemfényű UNC:  Uncirculated: verdefényes / bankfriss Forgalomban sohasem volt, gyűrődés, hajtás, szennyeződés, szakadás és hiányosság nélküli bankjegy, ahogy a nyomdából kikerül. Érméknél karc, peremhiba és kopásmentes. aUNC:  about Uncirculated: közel verdefényes / hajtatlan Alig észrevehető gyűrődéssel jellegzetes újszerűségét elvesztett, gyakorlatilag forgalomban sohasem volt, HAJTÁS NÉLKÜLI, komolyabb szennyeződés, szakadás és hiányosság nélküli bankjegy. Érméknél apró karcok kis peremhiba. EF+, EF:  Extra fine: kiváló Esetleg észrevehetően gyűrött, 1-szer, maximum 3-szor hajtott, szennyeződés, szakadás és hiányosság nélküli bankjegy. Érméknél enyhe, szabad szemmel látható karcolásokkal, a legkiemelkedőbb felületek kopásával. VF:  Very fine: nagyon szép Ez esetleg észrevehetően gyűrött, több, mint három helyen hajtott, a szennyeződés csekély jeleit mutató, de szakadás és hiányosság nélküli bankjegy. Érméknél a használat több jelével, szabad szemmel látható karcolásokkal, nagyobb kopott felületekkel. F:  Fine: szép A forgalom fokozottabb jeleit mutató, erősebben gyűrött és szennyezett, de szakadás és hiányosság nélküli bankjegy. VG:  Very Good: nagyon jó Hiányosság nélküli, erősebben gyűrött és szennyezett bankjegy, amelyen legfeljebb 4 centiméteres szakadás van. Érméknél igencsak használt, amely a sok használat jeleit mutatja, nagyon sok szabad szemmel is jól látható karcolássokkal rendelkezhet és nagymértékű koszt viselhet magán. G:  Good: jó Az a hiányosság nélküli, erősebben gyűrött és szennyezett bankjegy, amely legfeljebb keresztben vagy hosszában van átszakadva. Érméknél a kopás komoly mértékű, de még a részletek könnyen felismerhetőek. Nagymértékű koszt viselhet magán és a pereme ütődések jeleit viselhetik magukon. P:  Elfogadhat

Jelenlegi ára: 315 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 05:35 .

Svédország VI. Gusztáv Adolf (1950-1973) 1 Öre 1957 TS - Jelenlegi ára: 212 Ft

Több tétel együttes vásárlása esetén is csak egy postaköltséggel kell számoljon.
Sima és elsőbbségi postázási módot csak saját felelősségére válasszon!
Nagyobb értékű vagy terjedelmű küldemény esetén válassza valamelyik MPL opciót!
Bármilyen kérdés esetén boldogan állunk rendelkezésére!;

Jelenlegi ára: 212 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 04:44 .

Térdvédő Rucanor neoprén AKCIÓ - Jelenlegi ára: 5 295 Ft

A Rucanor neoprén térdvédő használata könnyebb sérülések, zúzódások esetén illetve azok megelőzésére javasolt. A 4 mm-es neoprén bevonatnak, valamint frottír belső bélésének köszönhetően megtartja a test által termelt hőt. Extra védelmet ad a térdkalácsnak.
Anyag: 80% habosított gumi, 10% pamut, 10% nylon
Választható színek és méretek:
kék: S-XL
fekete: S-M-L
fehér: XL
AKCIÓS !
Ha a termék átvétele vagy postázása sürgős, tehát adott dátumra kell (pl. születésnapra, utazás előtt, stb. ), leütés előtt kérem érdeklődjön, mert ha a raktárkészlet elfogyott, lehet hogy várni kell rá kb. 1-2 hétig.

Jelenlegi ára: 5 295 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 03:35 .

Xiaomi Air 2 (AirDots Pro 2) fülhallgató EU kiadas - Jelenlegi ára: 24 500 Ft

Eladó egy új Xiaomi vezeték nélküli fejhallgató.
A termék tökéletesen használható Apple es Android telefonokkal is.

Jelenlegi ára: 24 500 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 02:12 .

Rukka motoros esőruha nagyméretű 60-as - Jelenlegi ára: 9 990 Ft

Rukka motoros esőruha nagyméretű 60-as a képeken lévő állapotban eladó. Nem szakadt.

Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 00:59 .

LILA BORSÓ "Blauwschokker"magok!20db mag,Bőtermő-nagyszemű. - Jelenlegi ára: 450 Ft


LILA BORSÓ magok! 20dbmag, Bőtermő-nagyszemű. "Blauwschokker"
Termése zöld színű, a héja mély lila színű eltér az átlagtól.
Hazánkban nem elterjedt fajt viszont termesztése egyszerű.
 
Szabadföldbe és dézsában egyaránt nevelhető, 1méter magasra növő fajta.
Támrandszert igényel, kiváló termése sokféleképpen felhasználható.
 
Termesztése a normál borsóval megegyezik!
Jó licitálást, kérem tekintse meg többi futó termékeinket is, több termék vásárlása esetén csak egyszeri postaköltséget számolunk fel, amit értelemszerűen egyben levélben postázunk önnek!


Jelenlegi ára: 450 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 23:47 .

Nagy méretű olasz vászon táska , zsák - Jelenlegi ára: 1 200 Ft


Trendi virág mintás SCOUT zsák
Mérete: 54x47
Nincs hibája!  
Most nagyon kedvező az ára, ne hagyd ki!!!!!
Ne haragudj, de csere nem érdekel, mert egy kis helyet csinálnék a gardróbban: )
Köszi a megértést!
             


Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 22:29 .

ÚJ - Tanzánia válogatott mez - Adidas (S) - Jelenlegi ára: 3 490 Ft


Tanzánia válogatott mez.
S/M-es, lásd a pontos méreteket
Adidas ClimaCool
Új, címkés állapotban.
Pontos méretek:
Mellszélesség: 49 cm
Hossz: 62 cm
Ujj(nyaktól): 33 cm
Átvétel Budapesten személyesen Angyalföldön, Újpesten vagy Kőbányán és környékén, vidékre postán vagy csomagterminálba banki utalás után.
2601


Jelenlegi ára: 3 490 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 21:12 .

HD megfigyelő IR kamera / 3,6 mm / Sony optika - Jelenlegi ára: 19 900 Ft


Vásárolj rizikó nélkül, egy megbízható eladótól! Ha nem felel meg a termék, visszahozhatod és visszaadjuk a pénzed.
Számla 1 év garancia
HD megfigyelő IR kamera - kamera rendszerekhez
Szeretnéd tudni, mi zajlik otthon,
a telken, vagy a garázsban, esetleg
a hálószobádban, mialatt Te dolgozol?
Valaki mindig keresztbetesz, de nem tudod ki az, és nincs időd kifigyelni?
Megnyugtatna, ha valaki non-stop figyelné, értékeidet, és a legkisebb mozgást is, azonnal kamerával rögzítené?
Szereld fel a HD megfigyelő IR kamerát a megfelelő helyre, csatlakoztasd bármilyen vezérlőegységhez/rendszerhez és már csekkolhatod is mi történik a házad táján.
Építsd ki saját rendszered és érezd a biztonságot éjjel- nappal! Vezérlő központot is rendelhetsz. >>>
Beépített infra ledekkel rendelkezik, így teljes sötétben is képes jó minőségű felvételek készítésére. Alkalmazhatod helyiségek megfigyelésére, (átalakító segítségével, közvetlenül monitorra, tv-re csatlakoztathatod, ilyenkor élő képet láthatsz), vagy kíválóan alkalmas kamerarendszerek kiépítéséhez!
TECHNIKAI INFORMÁCIÓK:
Optika: Sony ccd
Lencse átmérő: 3, 6 mm
Felbontás: 752(H)x 582(W)
Video kimenet 75 BNC
0 lux, éjjellátó üzemmód, automatikus, teljes sötétben is lát
2db ir led
Csepp, por álló
Szabadtéren, fedett helyen -23c és + 45c között használható
Fém kameraház, állvány + DC 12V táp
Eredeti ár: 34 900 Ft
Akciós ár:
19 900 Ft
Keresd Bonzobonzijevics további akcióit termékeink között!


Jelenlegi ára: 19 900 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 19:59 .

Gyerek előke New Baby Music - Jelenlegi ára: 1 020 Ft

Márka:
NEW BABY
Tömeg:
Nem:
Unisex
Várható szállítási idő:
3-5 munkanap
ÁFA kulcs:
27%
Eredeti, divatos pamut baba előke New Baby Music. Hangjegyekkel és hangszerekkel díszitve. A hátsó részén kapcsolható. Puha minőségi anyagból készült. Lányoknak és fiúknak is alkalmas. Anyaga 100% pamut. Mérete: hossz kb 20 cm.

Jelenlegi ára: 1 020 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 18:41 .

Giza golyóstoll érintővel fekete tollbetéttel, ezüst - Jelenlegi ára: 288 Ft

MÉRET:
, 14, 1 x d& amp; #58; 1 cm,
SZÍN:
ezüst
CIKKSZÁM:
10673703
Gyártó:
Bullet
Style:
106737
Származási ország:
China (Prc)
Nyomógombos golyóstoll érintővel. 14, 1 x d: 1 cm

Jelenlegi ára: 288 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 13:35 .

BENZAR RAPID PELLET MIX 1200GR FOKHAGYMA - Jelenlegi ára: 1 690 Ft

Szállítási idő:
1 - 5 munkanap
Jellemző:
Fokhagyma
Kiszerelés:
1200 g
Szín:
Sárga
Típus:
Rapid Pellet Mix
Gyártó:
Benzar Mix
Benzár Mix Rapid Pellet Mix - A Benzár Rapid Pellet Mix a legegyszerűbben használható etetőkeverékek közé tartozik. A doboz két különböző terméket tartalmaz, melyek a mikropellet és a Particle Pasta. Külön-külön mindkét termék rendkívül fogós és hosszú ideje sokak kedvence, együtt azonban még többre képesek!
Benzár Mix Rapid Pellet Mix
A Benzár Rapid Pellet Mix a legegyszerűbben használható etetőkeverékek közé tartozik. A doboz két különböző terméket tartalmaz, melyek a mikropellet és a Particle Pasta. Külön-külön mindkét termék rendkívül fogós és hosszú ideje sokak kedvence, együtt azonban még többre képesek!
Az aromás és színes mikropelletek megnedvesítéséhez alapvetően vizet vagy valamilyen folyékony aromát használunk, ugyanakkor a Pasta nedvességtartalma is elegendő a pelletek előkészítéséhez! Nincsen más dolgunk, mint jó alaposan összekeverni a doboz tartalmát, majd néhány percig állni hagyni a kész mixet. Az elkészült keverék rendkívül tartalmas, hiszen csupa darabos összetevőből áll. Tökéletes kombinációja mindez a pelleteknek és a pépesített magvaknak!
Szemcseméretéből adódóan elsősorban bordás kosárba érdemes tölteni, de természetesen használható más módszerekhez is!
Különböző ízekben érhető el a termék, melyek közül az eper és a tutti-frutti elsősorban az őszi és a tavaszi időszak nyerő csalogatóanyaga, míg a fokhagyma és a csoki-narancs egész évben eredményesen használható.
Az új vajsavas változat igazi különlegesség a pellett boxok között, érdemes próbálkozni vele a melegedő és nyári horgászvizeken.

Jelenlegi ára: 1 690 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 15:29 .

H&M csinos világos lányka ujjatlan felső horgolt-szerű mintával 134-140-146-152-158 P25/2 - Jelenlegi ára: 750 Ft

beleírt méret 146/152, de kisebbre nagyobbra jó lehet
hossz 52cm
szélesség hónaljban 33, 5cm, derekánál gumis, alapban 30cm, de 41-ig ki tudom húzni
dupla anyagból, a felső szép, horgolt-szerű anyagból
szép állapotban
Személyes átvétel Sopronban vagy a Sopron Répcelak vonalon.
1908
P25/2

Jelenlegi ára: 750 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 14:53 .

21 lecke a 21. századra - Jelenlegi ára: 3 412 Ft

Lényegtelen információkkal elárasztott világunkban a tisztánlátás hatalom. Vajon értjük még egyáltalán a világot, amelyet alkottunk? Tudjuk, mi történik körülöttünk, melyek a jelen legnagyobb kihívásai és döntései? Tudjuk, hogy mire tanítsuk a gyerekeinket?


Jelenlegi ára: 3 412 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 13:38 .

Fehér szilikon szíjas analóg női karóra új - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Eladó egy új szilikon szíjas fehér analóg női karóra.

Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 12:23 .

2020. április 27., hétfő

PROFi NAGYFÉNYEREJŰ 8 LeD FEJLÁMPA Akkus +Töltő - Jelenlegi ára: 1 490 Ft


Vásárolj rizikó nélkül, egy megbízható eladótól! Ha nem felel meg a termék, visszahozhatod és visszaadjuk a pénzed.
Számla 1 év garancia
8 LED-es akkumulátoros fejlámpa
Fejre rögzíthető, LED technológiával működő lámpa. 8 db fehér LED, extra erős kivitelben, hatalmas tükrös lámpatestben. Alkalmas, amikor szükségünk van mindkét kezünkre (autószereléshez, villanyszereléshez, éjszakai horgászáshoz, barlangászáshoz, stb... ) Dőlésszög állítás. A 8 LED élettartama szinte végtelen, kb. 80. 000 üzemóra.
A lámpa beépített Lítium akkumulátorral rendelkezik, amit a készletben található, LED kijelzős hálózati töltővel egyszerűen tölthetünk fel.
Feltöltött állapotban, 6-8 óra valós üzemidő!
Eredeti ár: 2 390 Ft
Akciós ár:
1 490 Ft
Keresd Bonzobonzijevics további akcióit termékeink között!


Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 10:44 .

Lenovo ThinkPad L540 antenna wlan antenna wifi antenna 04X4871 gyári új - Jelenlegi ára: 5 450 Ft

Eladó a képen látható teljesen új gyári Lenovo Thinkpad L540 wlan antenna antenna szett wifi antenna szett
FRU 04X4871 (FRU ANTENNA WLAN SET-15 WNC ANTENNA)
6K. 4LHCB. 001
Made in China
WKS 16/06/17
 AUX LPD1
PN: 25. 90AKT. 001
REV: A01 WNC 22016/05/10
Made in China
Helyettesítők:
FRU ANTENNA WLAN SET-15 Yageo 04X4872 Egyenértékű
Amihez jó:
Lenovo Thinkpad L540
Lenovo Thinkpad L540 antenna, Lenovo Thinkpad L540 wlan antenna, Lenovo Thinkpad L540 wlan set Lenovo Thinkpad L540 wlan antenna szett, Lenovo ThinkPad L540 wifi antenna
04X4871 antenna, 04X4871 wlan antenna,  04X4871 wlan set 04X4871 wlan antenna szett 04X4871 wifi antenna
Igény esetén felárral beszerelés is megoldható!
KÉREM CSAK AZ LICITÁLJON AKI A VÁSÁRLÁSI SZÁNDÉKÁT KOMOLYAN IS GONDOLJA!
KÉREM, HOGY AZ AUKCIÓ LEJÁRTA UTÁN 24 ÓRÁN BELÜL VEGYÉK FEL VELEM A KAPCSOLATOT, ILLETVE LEGKÉSŐBB 72 ÓRÁN BELÜL JÖJJÖN LÉTRE AZ ADÁS-VÉTEL A MIHAMARABBI LEBONYOLÍTÁS ÉRDEKÉBEN!
Fizetés/átvétel:
Személyes átvétel esetén a fizetés készpénzben történik, ez Budapesten a XIII. kerületben a Jászai Mari/ Nyugati tértől pár percre, illetve a XI. kerületben Farkasréten lehetséges IDŐPONTTÓL FÜGGŐEN.
Postai úton, előre utalással vagy utánvétellel kizárólag a legalább 10db 100% ig pozitív értékeléssel rendelkező felhasználóknak ELŐRE EGYEZTETÉS UTÁN! Kérem ezt mindenképpen figyelembe venni!
Pontos postaköltségekért kérem tekintsék meg a "Szállítási és garanciális feltételek"űrlapot! A teszvesz oldalán: feljebb található a "szállítás és fizetés rész"
Kérem tekintsék meg további termékeim széles kínálatát sokféle termékkategóriában is!
Köszönöm!


Jelenlegi ára: 5 450 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 09:44 .

Pazar iparművész kerámia falitányér - Jelenlegi ára: 1 799 Ft

Aukció tárgya a képeken látható pazar iparművész kerámia falitányér. Gyönyörű sérülésmentes szignózott darab, átmérője 29 centi.
Személyesen ugyan nem tudom átadni a terméket, de bármit maximálisan biztonságosan be tudok csomagolni, bármit épségben elküldök.  Ha több dolgot vesz, amit csak lehetséges, együtt postázok.  Kérem, ha kérdése van, mindenképpen licitálás előtt tegye fel. Igyekszem minél pontosabb leírást adni a termékekről, de ha egyéb információra is kíváncsi, kérdezzen rá. A termék pontos állapotát a képek alapján mérje fel, amennyire tudom, a leírásban ezt is feltüntetem. A vevő igényeihez igyekszem igazodni, de kérem, a megvett termékért pár napon belül jelentkezzen, telefon általában nálam van, ímélre elég gyorsan tudok reagálni. Ha nincs megelégedve valamivel, írjon nyugodtan, találunk megoldást. Postázni az aktuális postai díszabás szerint tudok, ajánlva, bármit elküldök utánvétellel is.

Jelenlegi ára: 1 799 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 08:35 .

Chipolino Ariel multifunkciós utazóágy - Boy 2020 - Jelenlegi ára: 22 990 Ft

2019. 12. 20-tól leadott rendelések 2020. 01. 06-án kerülnek feldolgozásra.
Megértésüket köszönjük!
Színválaszték:
#00acfc
Márka:
Chipolino
Korcsoport:
Újszülött kortól
Chipolino Ariel multifunkciós utazóágy
Kényelmes választás a nagy utazásokhoz is, már újszülött kortól.
A Chipolino az egyik legismertebb és legtöbbet választott márka a babatermékek piacán. Több évtizede dolgoznak azon, hogy a baba és a szülők is minőségi, stílusos, változatos termékeket használhassanak.
Chipolino Ariel multifunkciós utazóágy
Jellemzői:
Használata újszülött kortól 15 kg testsúlyig használható.
A fekvőfelület magassága állítható egy becipzározható fekvőrésszel.
A belső emelőbetétet 6 hónapos korig használhat a kisbaba.
Az emelőbetét eltávolításával járókaként és kiságyként egyaránt funkcionál. Lecipzározható játszóajtóval a gyerekek számára.
Azoknak kifejezetten ajánljuk, akik kertben, vagy teraszon is használják az utazóágyat.
Egyszerűen kicsire csukható és könnyedén szétnyitható. Mutatós hordozótáska tartozik hozzá, amiben az ágy összes részével együtt kényelmesen elfér.
Az európai EN716 szabványnak megfelel, 100%-ban biztonságos anyagból készült.
Tartozékok:
- hordozótáska
- emelőbetét
- matrac
Mérete:
Kinyitva: 125x64x77 cm
Összecsukva: 78x26x19 cm


Jelenlegi ára: 22 990 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 07:12 .

0B080 Őz trófea agancs - Jelenlegi ára: 8 200 Ft

Őz trófea, agancs fotón látható állapotban, fa talpon, falra akasztható. Szélesség: 16. 5 cmHosszúság: 24. 5 cmSúly: 0. 774 kgTalapzat mérete: 16, 5 x 24, 5 cm. Faltól való távolság: 21 cm. Agancs hossza: 24 cm.
Termékeim között több agancs található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
 
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
 
Személyes átvétel Budapest IX.
 
 
Személyes átvétel Szeged
 
 
MPL csomag előre utalással
 
 
MPL csomag utánvét
 
 
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
 
Személyes átvételkor készpénzben
 
 
Banki átutalás
 
 
Utánvét
 
 
Paypal (MasterCard, Visa)
 
 
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
 
Személyes átvétel
1-5 munkanap
 
 
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
 
 
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
 
( vadász vadászat vadász téma szarvas gím szarvas dám szarvas őz vad szarvasagancs zsákmány zsákmányállat zsákmány állat )

Jelenlegi ára: 8 200 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 05:59 .

Irhabunda férfi - Jelenlegi ára: 25 000 Ft

Alig használt férfi irhabunda eladó. Hagyományos konfekció minőség, időtálló fazon.

Jelenlegi ára: 25 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 04:44 .

Swiss Arms kétrészes magasított gyors-záras szerelék - Jelenlegi ára: 10 690 Ft

A kiváló minőségű Swiss Arms szerelék a távcsövek és egyéb kiegészítők rendkívül gyors fel, - és leszerelést teszi lehetővé. Akár a lőtéren, vagy az airsoft pályán bármikor távcsövet, vagy red dot-ot cserélhetünk. Nincs szükség szerszámra, nem kell attól tartanunk, hogy a csavarok leesnek és elvesznek. Egy mozdulattal oldjuk a zárat és a fegyverre szerelt optika az igények szerint pillanatok alatt cserélhető. Kialakítása kifejezetten erős, robusztus.
A dupla csavarozású elemek stabilan rögzítik a felszerelni kívánt optikát. A szerelék a hozzá tartozó betét segítségével 25, 4 mm-es és 30 mm-es tubusátmérőhöz is használható. A távcsövet, red dot-ot, esetleg fegyverlámpát nem kell folyton átszerelnünk, ezzel a megoldással mindezek pillanatok alatt cserélhetők.
Műszaki adatok:
magassága: 62 mm
súlya: 82 g
anyaga: fém
használható 22 mm-es szereléksínre
a felszerelt eszköz fegyvertől mért magassága:
25, 4 mm-es tubus esetén: 28 mm
30 mm-es tubus esetén: 25 mm


Jelenlegi ára: 10 690 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 03:29 .

Szovjetunió (1922-1991) 3 Kopek 1973 - Jelenlegi ára: 212 Ft

Több tétel együttes vásárlása esetén is csak egy postaköltséggel kell számoljon.
Sima és elsőbbségi postázási módot csak saját felelősségére válasszon!
Nagyobb értékű vagy terjedelmű küldemény esetén válassza valamelyik MPL opciót!
Bármilyen kérdés esetén boldogan állunk rendelkezésére!

Jelenlegi ára: 212 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 02:12 .

Hangfalkábel 2x2.00 mm2,100m.KAB0359 - Jelenlegi ára: 8 564 Ft

Átmérő: 2x2. 00mm2.  
Szín: átlátszó.  
Hossza: 100m.  

Jelenlegi ára: 8 564 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 00:52 .

ROOGU Fischer-Spassky Staunton 3.75' fából készült sakkfigurák 4x Vezér Kézzel készített Indiában - Jelenlegi ára: 25 7


A feldolgozási idő 6 munkanap.
Az évszázad mérkőzése
és most csatlakozhatsz!
Sakkfigurák
Staunton KH 3. 75'
Reprodukálni sakkfigurák a Sakkvilágbajnokság 1972 Reykjavík Island.
 
A csata a hidegháború.
Bobby Fischer, USA váratlan világbajnok lesz.
Elvette a cím távol Boris Spassky a Szovjetuniótól.
A nagy és súlyozott sakkfigurák egy nemezt
a bázison. A központ a gravitáció a lábát.
Hivatalos sakkbajnokságok mérete KH 3. 75'.
Puszpáng (fehér sakk számok) és
ebonised fűrészáru (fekete sakk számok)
34 sakkfigurák
beleértve 4x Vezér
Ha a gyalog áthaladt az egész táblán és eljutott az ellenfél alapsorába, átváltozik tisztté. Ez úgy történik, hogy a gyalogot levesszük a tábláról, és a helyére állítunk egy. (Wikipedia)
 
 
Figyelem! A fa színe eltérhet a képernyőn látható színtől. Ez annak köszönhető, hogy képernyő különbségeket. Ez attól is függ, a fadarabot használt faragni egy darab. Nincs két fadarab azonosak.
Csak sakkfigurák kerülnek szállításra - nincs sakktábla.


Jelenlegi ára: 25 700 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 23:41 .

Fila (eredeti) cipő 42-es - Jelenlegi ára: 4 990 Ft

Fila (eredeti)
Bordó cipő
42-es
Új, cimkés.
Amelyik terméken van licit, ott nem tudok fix árat beállítani!
A ruhákat személyesen Gyömrőn, illetve Bp. XVI. ker-ben a vásárlás után megadott címen(hétköznap 8-14) lehet.


Jelenlegi ára: 4 990 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 22:23 .

ROLEX GMT MASTER KARÓRA ÓRA 1 FT - Jelenlegi ára: 1 Ft

               ROLEX GMT MASTER
karóra óra replika
Ajándékozd meg magad vagy akit a legjobban szeretsz ezzel a gyönyörű darabbal!
-Új termék
-Quartz szerkezet
-Dátum
-Szállítás azonnal
Az óra működését egy megbízható quartz szerkezet biztosítja!
Elemmel együtt szállítjuk!
 


Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 20:34 .

Rock Band ( RockBand ) Microsoft Xbox 360 eredeti játék konzol game - Jelenlegi ára: 1 890 Ft

Eladó a képen látható Rock Band XBOX 360 játék!
Tökéletesen működik!
Tok: 5/4
Lemez: 5/4
Füzet: 5/4
Az általam értékesítésre kínált konzolok, konzol játékok és kiegészítőik mind tesztelt és működőképes állapotban kerülnek eladásra. Minden esetben részletesen leírom, hogy milyen állapotúak. Értékeléseim alátámasztják, hogy minden esetben a vásárlóim érdekeit előrehelyezve a lehető legjobb minőségű termékeket kínálom eladásra. A szállítás és garancia menüpontban részletes felvilágosítást kapnak a garancia menetéről. Fizetési lehetségek közül is ott találnak pontos információkat.
Megnyert aukciót követően a Vatera által üzenetet kapnak majd. Az fogja tartalmazni a vásárláshoz tartozó összes információt az előre utaláshoz a számlaszámot ás a pontos végösszeget. FELHÍVOM FIGYELMÜKET ARRA IS, hogy több tétel vásárlása esetén a postaköltség nem adódik össze! Ilyen esetben kérjenek tőlem pontos postaköltséget!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Jó vásárlást!


Jelenlegi ára: 1 890 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 19:53 .

Mazda 3 BK Kormánylégzsák - Jelenlegi ára: 20 000 Ft

2006 MAZDA 3 BK Hatchback 1. 6i-ből!
5004

Jelenlegi ára: 20 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 18:38 .

Home FZ 50 DVB-T szobai antenna erősítővel - Jelenlegi ára: 3 999 Ft

Home FZ50 DVB-T szobai antenna erősítővel ELADÓ!
- működési frekvencia: 87, 5 - 230 MHz, 470 - 860 MHz
- erősítés: VHF: 46 dB, UHF: 48 dB
- kimeneti impedancia: 75 ohm
- tápellátás: hálózatról: pri: 230 V~/50 Hz, sec: 6 V / 100 mA
- antennacsatlakozón keresztül: 5 V / 40 mA

Jelenlegi ára: 3 999 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 17:22 .

AC/DC: Let there be rock (1980) DVD - Jelenlegi ára: 2 490 Ft


AC/DC: Let there be rock (1980) DVD
Állapot: használt, de jó állapotban
Átvehető: azonnal, a Westend mellett 2 percnyire levő üzletünkben
További részletek a fotókon találhatók
Premierfilmek a legjobb áron!
Volt, aki végigtombolta... volt, aki nem lehetett ott... de most mindenki részese lehet a fergeteges rockünnepnek: teljesen felújítva végre DVD-n is megjelenik az AC/DC híres 1979-es párizsi koncertjét megörökítő film. Az együttes – Angus és Malcolm Young gitárosok, élete utolsó turnéján Bon Scott énekes, valamint Phil Rudd és Cliff Williams – 13 hol kőkemény, hol perzselően szenvedélyes dallal kergeti extázisba a közönséget. Lásd! Érezd! Élvezd! Let There Be Rock!
13 klasszikus dal: Live Wire ▪ Shot Down in Flames ▪ Hell Ain’ t a Bad Place to Be ▪ Sin City Walk All over You ▪ Bad Boy Boogie ▪ The Jack ▪ Highway to Hell Girls Got Rhythm ▪ High Voltage ▪ Whole Lotta Rosie Rocker ▪ Let There Be Rock
KÉREM, FIGYELMESEN OLVASSA EL AZ ALÁBBIAKAT:
Minden termék esetében feltüntettem az átvételi lehetőségeket:
Azonnal átvehető - raktáron van, azonnal elvihető.
2-5 munkanap alatt szállítható - nincs raktáron, a beszerzése a feltüntetett időn belül várható.
A legtöbb termékem ÚJ, gyári állapotú.
Ami használt, arról pontos állapotleírást adok.
Szállítás: személyes átvétel vagy ajánlott levélként előre utalás után
Postázás: csak ajánlott levélként vállalok feladást, az aktuális postai díjszabás szerint + bélelt boríték ára. Minden ajánlott levelet LNK ( levélládába nem kézbesíthető ) opcióval adok fel, mivel a Magyar Posta már csak így vállal garanciát az ajánlott levelekért. Ha elsőbbségi opciót szeretne kérni, kérem, vásárláskor jelezze.
Postai utánvétet nem vállalok.
Ha a termék átvétele/postázása időhöz van kötve, kérem, ezt vásárlás ELŐTT egyeztesse velem, vásárlás után előre egyeztetés nélkül ezt nem tudom garantálni.
Igyekszem minden feltett kérdésre pár órán belül válaszolni.
Személyes átvétel: a Westend mellett közvetlenül, előre egyeztetett időpontban.
Az időpont egyeztetés nélkül érkező Vásárlók esetében nem tudok garanciát vállalni a termék azonnali átadására, ilyen esetben nem tudok reklamációt elfogadni, kérem, ezt vegye figyelembe. Ezért kérem, vásárlás után minden esetben egyeztessen átvételi időpontot.
Számlaadás: van
Garancia: 1 hét, csak és kizárólag gyári hibás terméket cserélek. A nem rendeltetésszerű használatból keletkező meghibásodásra nem vállalok garanciát. Kérem, a vásárolt terméket személyes átvétel esetén ellenőrizze.
Minden az aukcióimon eladó kép- és hanghordozó eredeti kiadvány, nem másolat.
Köszönöm, hogy elolvasta és tudomásul vette a fentieket a problámamentes kiszolgálás érdekében.


Jelenlegi ára: 2 490 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 15:29 .

Autós biztonsági kamera dupla optika + infra ledek - Jelenlegi ára: 34 900 Ft


Vásárolj rizikó nélkül, egy megbízható eladótól! Ha nem felel meg a termék, visszahozhatod és visszaadjuk a pénzed.
Számla 1 év garancia
Autós biztonsági kamera
dupla optikával,
infra ledekkel
Világújdonság!
Dupla kamerás útvonalrögzítő, infra ledekkel
Ezzel a dupla optikás, autós fedélzeti kamerával semmi sem maradhat rejtve útközben.
Mindkét kamerája 120°-ban lát, és 180°-ban elforgatható, így lehetőséged van az út és utastér egyidőben történő rögzítésére, vagy mindkét kamerát az út különböző szögeire irányítva, holttér nélkül örökítheted meg az eseményeket, a felvétel, egy esetleges útközbeni incidensnél perdöntő lehet. Választhatsz éjszakai üzemmódot is, így a 8db infra led segítségével, minimális fényigény mellett is értékelhető felvételeket készít.
2, 7 "16: 9 TFT lcd kijelzővel, és számos felhasználóbarát funkcióval rendelkezik, a videofelvételeket , fotókat micro sd kártyára tárolja, melyeket a mellékelt USB, és RCA csatlakozók segítségével, számítógépen, laptopon, vagy tv készüléken egyszerűen visszanézhetsz
1. Bekapcsoló gomb
3. MODE gomb
5. SOS gomb
7. Folyamat jelző
9. Kijelző
11. Jobbra lépegetés a menűben
13. USB bemenet
15. Teleobjektív lencse
17. RESET gomb
19. Autós tartó csatlakozó
2. TF kártya helye
4. MENU gomb
6. Töltöttségi szint jelző
8. Mikrofon
10. Balra lépegetés a menűben
12. Felvétel gomb (REC - OK)
14. TV kimenet
16. Éjjellátó fény
18. Széles látószögű objektív
20. Hangszóró
A tapadókorongos tartó segítségével bármilyen szögben, biztonságosan elhelyezheted a szélvédőn, és egy gombnyomással lepattinthatod onnan, ha már nincs szükséged rá.
Technikai információk:
Video + Foto funkcio
2db beépített kamera
Optikai képstabilizátor,
Beállítható felvétel dátumozás, hogy mindig pontosan tudd, mikor készült.
Beállítható, automata felvételindítás
Állítható kép vagy video felbontás
Képérzékelő: CMOS WXGA HD akár 5 millió képpont
Videó felbontás: VGA (1280 * 480) / QVGA (640 * 240)
Kamera felbontás: 5M/3M/2M/1. 3M/VGA
Kijelző: 2, 7 "16: 9 TFT LCD
Fókusz tartomány: 12cm - végtelen
Fotó formátum: JPEG
Videó formátum: AVI
8x digitális zoom (1. kamera)
Mozgás szenzor
Látószög : 120 fok ? 180 fokban forgatható lencsék
Maximum 32 GB-os Micro SD SDHC kártyát kezel
Csatlakozó kimenetek: USB2. 0/TV/Rca
Hangfelvétel opció (kikapcsolható)
Tápellátás: beépített líthium-ion akkumulátor
Méret: 135 * 63 * 28, 5 mm
Súly: 125g...
A csomag tartalma:
Dual kamera
Szivargyújtó töltő
RCA kábel
USB kábel
Autós tartó tapadókoronggal
Magyarnyelvű leírás
Eredeti ár: 49 900 Ft
Akciós ár:
34 900 Ft
Keresd Bonzobonzijevics további akcióit termékeink között!


Jelenlegi ára: 34 900 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 14:52 .

Női karóra Guess W95139L1 (37 mm) - Jelenlegi ára: 95 670 Ft

EAN:
0091661410413
Gyártó:
Guess
Ha szeretnél lépést tartani a legújabb divat és kiegészítő trendekkel, vásárold meg a Női karóra Guess W95139L1 -t a legjobb áron. Nem: HölgyMűködés típusa: KvarcDoboz átmérője: 37 mmÓraház Színe: Ezüst színűÓraszíj Anyaga: BőrDoboz Anyaga: AcélKristály: Ásvány Rögzítés típusa: CsatA márka doboza tartozék

Jelenlegi ára: 95 670 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 13:37 .

Libero Comfort 6 (12-22 kg) - 72 db/csomag pelenka - Jelenlegi ára: 5 490 Ft

Termék információk
Megújult Comfort nadrágpelenkánk még puhább, belső védőrétege pedig vékonyabb lett, és hatékonyan felszívja a nedvességet. Rugalmas oldala, derékrésze és combgumírozása hamar felveszi a baba alakját, így minden mozdulatnál kényelmesen illeszkedik a test vonalához. A lábaknál található védőgát biztosítja a szivárgásmentességet. Pelenkáink klór- és latexmentesek, környezettudatos gyártásukat pedig Nordic Eco címke tanúsítja.

Jelenlegi ára: 5 490 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 12:22 .

2020. április 26., vasárnap

CSODÁLATOSAN FARAGOTT, ARANYOZOTT SAS - Jelenlegi ára: 249 900 Ft

20. SZ. VÉGE, GYÖNYÖRŰEN FARAGOTT ÉS ARANYOZOTT, APRÓLÉKOSAN KIDOLGOZOTT.
HIBÁTLAN, EXTRA KVALITÁSÚ RENDKÍVÜL LÁTVÁNYOS DARAB.
JELZÉS NÉLKÜL, ANYAGA FA.
MAGASSÁGA 49 cm.
SZÁRNY FESZTÁVOLSÁGA 60, 5 cm.
SAJNOS NEM TUDTUNK RÓLA JOBB FOTÓKAT KÉSZÍTENI, AZ ÉLETBEN SOKKAL SZEBB, MINT A FOTÓKON. ( AZ ARANYOZÁS IS)


Jelenlegi ára: 249 900 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 10:37 .

USB programozó CH341A sorozatú író chip 24 EEPROM BIOS író 25 SPI Flash. - Jelenlegi ára: 1 790 Ft


Leírás:
Kompatibilitás:  24EEPROM és 25 SPI flash 8pin / 16pin chip
USB-TTL-port
CH341A chip
25 -ös  chipek automatikus felismerése
support download STC series procedure of singlechip
24/25 állapotjelző lámpával
A vásárlás menete:
Minden terméket postán, illetve futárral küldök, előre utalás után. Személyes átvételre nincs lehetőség.
Kapcsolattartás E-mail-ben.
Leütés után a vatera kiküldi az adatokat az utaláshoz. Utalásnál kérném megadni megjegyzésben a felhaszálónevet a beazonosításhoz, regisztráció nélküli vásárló esetén elegendő a vevő neve is , az utalás beérkezte után 1-3 napon belül postázom a terméket.

Jelenlegi ára: 1 790 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 09:46 .

3D maszk szájmaszk textil nemszőtt béléssel mosható - kék - 4 rétegű állítható pántos - L - Jelenlegi ára: 900 Ft

3D szájmaszk  
Nem egészségügyi termék, de segíti saját magunk és mások védelmét!  
Az első használat előtt kimosandó!
A termék új, házilag készült higiéniai előírásoknak megfelelően. Ha jó mérettet választunk, a formája pontos illeszkedést biztosít, stabilan fekszik az arcon. Orrnál drót megerősítés, hogy napszemüveg viselésekor ne könnyen párásodjon alá.  
A szájmaszkot néhány óra használat után feltétlenül vegyük le és mossuk ki, utána újra használható.
MIKROSZÁLAS 4 rétegű: Külső réteg pamutvászon anyag, mögötte 4 rétegű mikroszálas nemszőtt textil (polimer). Könnyű benne lélegezni, de tartást is ad a maszknak. Ez az anyag kiváló levegő áteresztési tulajdonságú, EPA szűrőknek megfelelő szűrési hatékonyságú, biológiailag semleges, antibakteriális. Könnyű benne lélegezni, tartást is ad a maszknak.
MOSÁS-VASALÁS: Minden alapanyag szabás előtt 60 fokon be lett avatva. 40-60 fokon mosható. Klórozás inkább kerülendő. Vasalása nedvesen/szárazon alacsonyabb (kb. 120-150 fok) hőfokon nedves/száraz ruhán keresztül külső/belső oldalon. A nemszőtt réteg magas hőfokon összeolvad. Kb. selyem (silk) – gyapjú (wool) vasalási hőfokot bírja az én vasalómmal. Először teszteld. Ezért felelősséget nem tudok vállalni. Én nálam így tökéletesen működik.
MÉRET:
Méretválasztáshoz mérd meg az arcodon a hosszúságot az orrnyeregedtől az állad alá mérve 1-3 cm-ig. Ez a maszk magasságát adja meg. Az orrhegyed vonalában vízszintesen mérd meg keresztbe az arcod szélességét a két füled között. Ebből lehet következtetni a maszk szélességére.  A maszkok az átlag fejméretekhez lettek igazítva.
XS – mini (kb. 3 éves korig) – magasság: kb. 10, 5cm, szélesség: 9, 5cm, + a gumiszalag/ állítható szalag.
S – ovis (kb. 3- 6 éves korig) – magasság: kb. 12cm, szélesség: 10cm, + a gumiszalag/ állítható szalag.
M – kisiskolás (kb. 7-12 éves korig) – magasság: kb. 12, 5cm, szélesség: 8cm/11cm, + a gumiszalag/ állítható szalag.
L - mini (tini és női) – magasság: kb. 14cm, szélesség: 9cm/11cm, + a gumiszalag/ állítható szalag.
XL - mini (férfi) – magasság: kb. 15, 5cm, szélesség: 10cm/11, 5cm + a gumiszalag/ állítható szalag.
FI GYELEM! A posta 2017. jan. 1-től csak a következő méretű csomagot, borítékot veszi fel ajánlott levélként: 2, 4cmX22, 9cmX32, 4cm. Ez csak lapos termékekhez elegendő. Ezen méret felett csak csomagként veszi át.
Postázás postán maradó ajánlott levélként csak akkor lehetséges, ha a vásárló magadja a posta pontos címét ahova a megrendelését kéri. Ekkor ajánlott levélként feladható mérettől függetlenül, de erről a postás nem dob be értesítést. A feladóvényen szereplő azonosítószám alapján kell érdeklődni a postázás után 2-3 nappal. A feladó címe tehát a vevő neve és az átvételi posta pontos címe. Ennek a pontos díját a vásárlóval történő egyeztetést követően tudom megadni. Felelősséget viszont nem tudok vállalni a csomag megérkezéséért. Ennek felelőse a vevő aki a posta címét megadja!!! Aki ezt választja az leütés előtt érdeklődjön a postázási árról.
Azonnal tudom postázni!
A Vaterafutár szolgáltatást ajánlom: e-mailben értesítenek, mindkét fél nyomonkövetheti és ált. már a postázás másnapján már átvehető. Gyors, biztonságos! : )
A Magyar Posta által okozott károkért semmilyen esetben felelősséget nem tudok vállalni. (www. posta. hu)
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL NINCS!!!
Olvasd el az információs oldalam mielőtt leütöd az aukciómat, hasznos információkat találsz benne a termékekről!
Kellemes böngészést és szerencsés licitálást kívánok!

Jelenlegi ára: 900 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 08:34 .

JBL Inspire 500 BT - Jelenlegi ára: 9 990 Ft

JBL Inspire 500 BT Bluetooth FÜLHALLGATÓ SPORTHOZ
TULAJDONSÁGOK:
Fülhallgató típusa: Fülhallgató
Kialkítás: speciális
Jelátvitel: Bluetooth
Frekvencia:  2. 402 - 2. 480GHz 
iOS/ANNDROID kompatibilitis  3 gombos vezérlés és Hangerőszabályzó
Min. frekvencia: 20 Hz
Max. frekvencia: 20000 Hz
Töltés: micro USB
Az aukció a képen látható termékre vonatkozik, újként hirdetem mert szép újszerű állapotban van.
Az aukció tartalma a képen látható termék az ott látható tartozékokkal.
Minden korrekt ajánlatot meghallgatok, több termék vásárlása esetén garantáltan kedvezményt is tudok adni.
NÉZZE MEG TOVÁBBI TERMÉKEIM IS:
http: //www. vatera. hu/listings/index. php? us=proficuccok


Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 07:11 .

Unakit golyó, matt 8 - 8,5 mm , 38 cm szál - Jelenlegi ára: 1 150 Ft

Unakit golyó  szálban, matt.
Méret   8 - 8, 5 mm, mutatós gyönyörű színű kövek 38 cm.
A megadott ár 1 szál kőre vonatkozik, 38 cm .
Mindig a képen látható színt kínálom eladásra!
A mellékelt képen látható a furat elhelyezkedése.


Jelenlegi ára: 1 150 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 05:52 .

Vintage Zsolnay porcelán telefonhoz, - Jelenlegi ára: 7 000 Ft


Képeken látható szép állapotban.
Az ár egy darabra vonatkozik!
Becsomagolt állapotban kerültek elő, így feltűnő hibát nem találtam rajta.
Posta, Budapesti átvétel alkalmanként megoldható, kérdezz.
Baranya M. Gödre

Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 04:40 .

Desire (Marlene Dietrich) (eredeti) INGYEN POSTA! - Jelenlegi ára: 1 999 Ft

Használt DVD. Külföldi kiadás magyar szinkron nélkül, de magyar felirattal. A lemez makulátlan állapotban van, a boritó a képeken látható ragasztott állapotban van. Slimtokos.
Szállítási költség nincs. Utánvételes küldésre nincs lehetőség. Kérlek vedd ezt figyelembe licited megtételekor.  
Ingyenes szállítás keretén belül a terméket az alábbi módon küldöm.
Azokban a városokban, ahol van foxpost csomagautomata, ott minden terméket kizárólag foxpost csomagautomatába küldöm.
Ha nincs foxpost csomagautomata, de van MPL csomagautoma, akkor a terméket MPL csomagautomatába küldöm.
A fentiek hiányában, lakcímre, ajánlott levélként csak 1 db lemezt tudok küldeni, tekintettel arra, hogy 2017. január 1-től a Posta csak a max 2, 4 cm vastag küldeményt veszi fel levélként. 2-4 lemezt, ajánlott levélként postapontra küldöm, postán maradóra. Ennél több lemezt MPL futárral küldöm postapontra.
Nagy terjedelmű csomagban feladható terméket MPL futárral küldöm postapontra.
Személyesen Miskolcon vehető át.
Kérlek, olvassd el az ismerj+ oldalamat.

Jelenlegi ára: 1 999 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 03:34 .

9 db régebbi karácsonyfa dísz 5-9 cm - Jelenlegi ára: 2 999 Ft

9db nagyon mutatós karácsonyfa dísz a fotók szerint. A tétel egyben eladó.  
Mérete 5-7 cm 
x2030

Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 02:11 .

Schumann Für pianoforte Solo zongoradarabok (II. kötet) -antik kotta, - Jelenlegi ára: 900 Ft

Eladó a fotó szerinti kotta,
jó állapotban az első oldal kijár,   antik régi kotta
egybekötve a fotón lévő tartalomjegyzék szerinti kották,  
(C. F. Peters, Leipzig)
Postázás az egyeztetett legkedvezőbb módon.
Személyes átvétel esetén el kell jönni ért Budapest, XII. kerületbe.

Jelenlegi ára: 900 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 00:58 .

Olympus digitális fényképező aksi töltő. - Jelenlegi ára: 1 999 Ft


   Olympus digitális fényképező géphez gyári aksi töltő. Hibátlan. Posta. Foxpost megoldható.

Jelenlegi ára: 1 999 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 23:43 .

Szív formájú falióra - Jelenlegi ára: 2 200 Ft

Szív formájú falióra gyerekszobába. Hibátlan állapotú.
Átvehető a XII. kerületben!

Jelenlegi ára: 2 200 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 22:28 .

Stencil mandala mintás Új! - Jelenlegi ára: 1 100 Ft

Üdvözlöm!
Eladásra kínálom új, cimkés mandala mintás stencilt !
Scrapbooking  és egyéb technikákhoz többször alkalmazható, lemosható !
 1 mm vastagságú újra felhasználható stencil 14 cm x 14 cm
Kizárólag postázom!
Kapcsolattartás csak e-mailben!
Postázás :
-ajánlott levélként postán maradó 799. -
-MPL automatába  890. -

Jelenlegi ára: 1 100 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 21:11 .

ÚJ C&A 15/17-es zokni, 3 pár, fehér - Jelenlegi ára: 990 Ft

3 pár új, cimkés C&A zokni, eredeti csomagolásban. Anyaga: 80% pamut, 18% poliamid, 2% elasztán. 40 fokon mosható.
Szállításnál mennyiségi kedvezmény! 9000 Ft vásárlási érték felett ingyenes szállítás! Nézd meg a többi termékemet is! Folyamatosan töltök fel új dolgokat!

Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 19:58 .

4 db hibás e-book olvasó (Kindle 4, Kindle 5, Alcor myth) - Jelenlegi ára: 1 Ft

Eladó a képeken látható 4 db hibás e-book olvasó.
Hibáik:
kindle 5: nincs akku, betört kijelző (akku hiányában PC nem látja)
Kindle 4: Van akku, betört kijelző, PC nem látja.
Alcor myth 1: Van akku, betört kijelző, PC látja, kb. a kijelző fele működik
Alcor myth 2: Van akku, betört kijelző, PC látja, kb. a kijelző hatoda működik.


Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 18:40 .

Siemens porszívófej, turbófej - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Eladó Siemens porszívófej, másnéven turbófej. Használt, de jó állapotú. Nem tudom pontosan, milyen Siemens porszívóé volt.
Licit előtt kérdezz, ha valami nem egyértelmű!
Nézd meg a többi termékemet is, mindent leáraztam!

Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 17:22 .

Gramofon lemez Ethelbert Nevin NARCIS - Jelenlegi ára: 4 999 Ft

Eladó a képeken látható Gramofon lemez.
Legjobb tudásom szerint lefényképeztem az állapotát de sajna nem értek hozzá.
Állapota és előadó a képeken látszik.
Igyekeztem minden lényegi részt lefényképezni.
A lemezek hangminőségéről sajnos semmi infóm nincs és lehetőségem sincs kipróbálni őket.
Ha valami plusz infóra lenne szükséged csak jelezd és készítek még képet.
 
 
 

Jelenlegi ára: 4 999 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 15:43 .

M-es fodros vállú, kockás nyári ruha új - Jelenlegi ára: 4 500 Ft


 kockás vászon, fodros vállú nyári ruha , új
 Szuper ár!! Ne hagyd ki!!!   
KIHAGYHATATLAN AJÁNLATOK, ÓRIÁSI AKCIÓ!!!
    RUHA, CIPŐ,  DZSEKI, PÓLÓ, TUNIKA, NADRÁG VÁSÁR!!!
FOLYAMATOSAN INDULNAK 1 FT-RÓL AUKCIÓIM!
NÁLAM SOKMINDENT MEGTALÁLSZ!!!
FIGYELJ NEHOGY LEMARADJ!!!
Használd az automatikus licitet, így akkor is megnyerheted az aukciót ha nem vagy a gépnél 
Licitálás előtt kérlek olvasd el a szállítási és fizetési feltételeket.
Kérem minden kedves vásárlómat 3 napon belül vegye fel velem a kapcsolatot email-ben, a termék árát pedig lehetőleg 7 napon belül utalja át.  
Amennyiben ez problémát okoz, vagy szeretnél más aukciónkat bevárni,  
kérem mindenképpen értesíts erről e-mailben!
 Ez idő eltelte után a szabályok értelmében a megnyert terméket negatív értékelés mellett újra hirdetem!
FONTOS!!! Kérjem az utalásnál a felhasználó nevet feltüntetni!  
 
A számlaszámom és az utaláshoz szükséges adatok minden esetben az aukció végén küldött értesítő levélben találhatók.  
Mindenkit megkérek, hogy csak akkor licitáljon, ha a vásárlási szándéka komoly!
 
3 fix áras termék vásárlása esetén állom a postát


Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 14:52 .

Üvegezett arany - fa képkeret falc 28x33 cm - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Köszöntöm oldalamon !
Jelen aukción képkeretet kínálok eladásra !
31, 5x35, 5 cm a teljes mérete , falc 28x33 cm
További hasonló tételek kínálatomban !
A fényképek az adott tárgyról készültek , a képeken szereplő állapotban vannak !
Kérem a kedves vásárlót , hogy akkor üsse le az aukciót , ha 1 héten belül rendezi az adás-vételt !
A vásárlást követő 20. napon értékelésemet elkészítem !
Kérem nézze meg további kínálatomat, vásárlás előtt minden esetben tekintse meg az ismerj meg / bemutatkozó oldalt, ahol feltüntetem az átvételi és postázási lehetőségeket!
(160820)

Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 13:37 .

Baromfi, csirke etető, vályú ráccsal 50 cm - Jelenlegi ára: 890 Ft

Baromfi, csirke etető, vályú ráccsal 50 cmTermék azonosító: 90225460Leírás: Műanyagból készült baromfi etető, vályú ráccsal.
Könnyen tisztíható, mosható.
Mérete: 50 cm.
Ajánljuk figyelmébe a csirke, csibetartás további kellékeit is, a Csirke, csibeitató 13 L. Műszaki adatok: Anyaga: műanyag
Befoglaló méret: 50x16x13
Méret: 50
Súly: 190 g
Szín: piros
InformációVásárlás után, csomagját összekészítjük és
küldjük az utaláshoz szükséges adatokat. Szállítási időKészlettől függően 2 munkanap!
Elsőbbséggel 1 munkanap! Szállítási díjakKézbesítés: 1 690 Ft
Kézbesítés elsőbbséggel: 1 990 Ft
(Megrendelésenként, nem termékenként! )
28 990 Ft feletti megrendelés esetén Ingyenes a szállítás!
- Fizetés előre utalással lehetséges! -Fizetési módokÁtutalásSzemélyesSzemélyes átvételre kizárólag hódmezővásárhelyi üzletünkben van lehetőség! 2020-04-25 17: 03: 09

Jelenlegi ára: 890 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 12:22 .

2020. április 25., szombat

Paw Patrol, Mancs Őrjárat Gumis Lepedő 90*200 cm - Jelenlegi ára: 3 980 Ft

Terméktípus:
Gumis lepedő
Nem:
Fiúk
Anyag:
Pamut
Szín:
Többszínű
Gyártó:
Nickelodeon
Méret (cm):
90*200 cm
Darabszám:
1
Csomag tartalma:
1 darab lepedő
Karakter:
Paw Patrol, Mancs Őrjárat
Paw Patrol, Mancs Őrjárat Gumis Lepedő 90*200 cm
Gumis Lepedő Paw Patrol, Mancs Őrjárat 90*200 cm
Anyaga: 100% pamut
Mérete: 90*200 cm

Jelenlegi ára: 3 980 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 10:37 .

Korai szecessziós francia ezüst bross,J.P. LEGASTELOIS. - Jelenlegi ára: 25 999 Ft

Aukció leírása:
Korai szecessziós francia ezüst bross, J. P. LEGASTELOIS.
Igazi kuriózum!
Julien Prosper Legastelois  tervezte ezt a szép, korai szecessziós ékszert, az 1800-as évek végén.
Eredetileg aranyozva volt, ez még halványan látszik.
Francia fémjel és mesterjegy, valamint magyar import jegy.
49x48mm, 17, 9 gramm.
Figyelem!
Több termék vásárlása esetén kedvezmény!

Jelenlegi ára: 25 999 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 09:52 .

Lego Bionicle összerakó füzetek. - Jelenlegi ára: 1 600 Ft

Eladó a képeken látható 4db Lego Bionicle összerakó füzet jó állapotban.
Némelyik füzet külső borítója sérült egy kicsit, de belülről jó állapotban vannak!
Az ár 4 db-ra vonatkozik!
Kérem nézze meg további termékeimet is!

Jelenlegi ára: 1 600 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 08:37 .

Arany gyűrű(ZAL-Au56920) - Jelenlegi ára: 40 500 Ft

Elegáns kő nélküli, áttört kialakítású sárga arany gyűrű. Fejrésze domború, mattított, fehér ródiumozott részein véséssel díszített. Mérete: 56. Súlya: 2, 0gr. Finomsága. 14k. Érvényes magyar fémjellel ellátott.
Személyes átvétel:
Budapesten
továbbá: Dunaújvárosban, Székesfehérváron, Kecskeméten, Szombathelyen,
Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Pécsen, Szegeden.
!!! Figyelem Akció!!!!
50. 000 Ft feletti vásárlás esetén a szállítási költséget átvállaljuk!!!
Kérem nézze meg többi termékünket is!
Ékszer, óra, porcelán, festmény között is válogathat!
További jó licitálást,
Sikeres Vaterázást kívánunk!  

Jelenlegi ára: 40 500 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 07:22 .

0S578 Bally Total Fitness eszközök 7 darab - Jelenlegi ára: 9 800 Ft

Használt fitnesz eszközök. A piros gumi szalag szakadt, "javított".
Feliratok:
BALLY TOTAL FITNESSSúly: 1. 17 kg
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
 
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
 
Személyes átvétel Budapest IX.
 
 
Személyes átvétel Szeged
 
 
MPL csomag előre utalással
 
 
MPL csomag utánvét
 
 
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
 
Személyes átvételkor készpénzben
 
 
Banki átutalás
 
 
Utánvét
 
 
Paypal (MasterCard, Visa)
 
 
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
 
Személyes átvétel
1-5 munkanap
 
 
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
 
 
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
 
( edzés kondi konditerem fitness testedzés fitnes fitnessz kondigép gyúrás trx )

Jelenlegi ára: 9 800 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 05:43 .

0S472 Puccini : Madama Butterfly CD 2 db - Jelenlegi ára: 3 200 Ft

Giacomo Puccini Pillangókisasszony című operája 2 CD-n, olasz és angol nyelvű szövegkönyvvel.
Közreműködött a római Szent Cecilia Akadémia Zenekara Tullio Serafin vezénylésével.
Madama Butterfly - Renata Tebaldi
B. F. Pinkerton - Carlo Bergonzi
Suzuki - Fiorenza Cossotto
Sharpless - Enzo Sordello
Goro - Angelo Mercuriali
Lo zio Bonzo - Paolo Washington
Kate Pinkerton - Lidia Nerozzi
Il Principe Yamadori - Michele Cazzato
Il Commissario Imperiale - Virgilio Carbonari
Yakuside - Oscar NanniSzélesség: 14 cmHosszúság: 12. 5 cmMagasság: 2 cmSúly: 0. 223 kgPillangókisasszony
 
Giacomo Puccini operái
Lidércek (1884)
Edgar (1889)
Manon Lescaut (1893)
Bohémélet (1896)
Tosca (1900)
Pillangókisasszony (1904)
A Nyugat lánya (1910)
A fecske (1917)
Triptichon: A köpeny (1918)
Triptichon: Angelica nővér (1918)
Triptichon: Gianni Schicchi (1918)
Turandot (1926)
A Pillangókisasszony vagy Madama Butterfly Giacomo Puccini egyik háromfelvonásos operája. A szövegkönyvet Luigi Illica és Giuseppe Giacosa írták John Luther Long 1898-as elbeszélése nyomán.
Az ősbemutatója 1904. február 17-én volt a milánói La Scala operaházban. A sikertelen bemutató után, május 28-án Puccini átírta és Bresciában ismét színre vitte az operát, mely ezúttal hatalmas sikert aratott.
Az Opera America (az egyesült államokbeli operaházak szövetsége) felmérései szerint a Pillangókisasszony a legsikeresebb és a legtöbbször színre vitt opera az Amerikai Egyesült Államokban. [1]
 
 Verziók
Geraldine Farrar as Madama Butterfly, 1907
Puccini az opera öt változatát írta meg. Az első kétfelvonásos operát legelőször 1904. február 17-én mutatták be a La Scala operaházban, de később visszavonták a sikertelen premier után[2]. A tragikus ősbemutatót követően Puccini lényegesen átírta, ezúttal három felvonásra. A második változatot 1904. május 28-án játszották Brescia-ban, melyet hatalmas siker követett[3]. Az Amerikai Egyesült Államokban a második változatot mutatták be 1906 októberében Washingtonban, majd novemberben New Yorkban a New English Opera Company bemutatásában (angol fordításban).
1906-ban Puccini megírta a harmadik változatot, amelyet New Yorkban[4] a Metropolitan operaházban mutattak be. 1907-ben Puccini változtatásokat végzett vokális és zenekari téren és így jött létre a mű negyedik változata, amely Párizsban került bemutatásra[5].
1907-ben az utolsó változtatások után megszületett az opera ötödik változata, [6][7] amely a "Standard Verzió"-ként vált ismertté. Ez világszerte a legközkedveltebb formája a műnek. Viszont az opera eredeti 1904-es változatát sikeresen "újraélesztették" a La Scala-ban 2016. december 7-én, Riccardo Chailly irányítása alatt. [8] A szopránt Maria José Siri, a mezzo-szopránt Annalisa Stroppa, a tenort Bryan Hymel és a baritont Carlos Álvarez. [9] énekelték.
 Az előadás története
A világ számos operaházában bemutatásra került az opera legelső változata, azaz a "Standard Verzió". Ezek közé tartozik a Buenos Aires-i 1904. július 2-i előadás, amelyet Arturo Toscanini vezényelt a Teatro de la Opera-ban. Ez volt az első Olaszországon kívüli előadás. Nagy-Britanniában, először Londonban 1905. július 10-én mutatták be a Royal Opera House-ban. Az Amerikai Egyesült Államokban elsőként a washingtoni Columbia Theater adott otthont az operának 1906. október 15-én. A New York-i premier 1906. november 12-én volt Garden Theatre-be. [10] A Metropolitan operaház-ban a zeneszerző jelenlétében mutatták be 1907. február 11-én Arturo Vigna vezényelésében (főbb szerepekben: Geraldine Farrar-Cio-Cio San, Enrico Caruso-Pinkerton, Louise Homer-Suzuki, Antonio Scotti-Sharpless). [11] Három évvel később Ausztráliában is bemutatták Puccini művét a Theatre Royal in Sydney-ben 1910. március 26-án Amy Castles főszereplésében. [12]
1915 és 1920 között Cio-Cio-san szerepét alakító Tamaki Miura, japán opera énekes ez által szerezte nemzetközi hírnevet. A mai napig is egy szobor őrzi az ő és Puccini emlékét a Nagasaki kikötő város operaháza előtt[13].
 Szereplők
Régi plakát
Szereplő Hangfekvés
Cso-cso-szán (Madame Butterfly), gésa
szoprán
Szuzuki, Cso-cso-szán szolgálólánya
mezzoszoprán
B. F. Pinkerton, amerikai tengerészhadnagy
tenor
Sharpless, amerikai konzul
bariton
Goro, kerítő
tenor
Yamadori, herceg
bariton
Bonc, Cso-cso-szán nagybátyja
basszus
Kate Pinkerton, a tengerészhadnagy felesége
mezzoszoprán
 Cselekmény
Helyszín: Nagaszaki, JapánIdő: 1904
Első felvonás
B. F. Pinkerton, amerikai tengerészhadnagy, a USS Abraham Lincoln hadihajó parancsnoka egyik nagaszaki tartózkodása alkalmával japán módra házasságot köt egy 15 éves gésával, Cso-cso-szánnal, akit ismerősei Butterflynak, azaz Pillangónak hívnak. Az esküvőt Goro, a kerítő szervezi. Sharpless, amerikai konzul megpróbálja Pinkertont lebeszélni, miután megtudja, hogy a lány igazán hisz a házasságban. A konzul megtudja, hogy Cso-cso-szán a vőlegénye kedvéért áttért a keresztény vallásra, emiatt sohasem térhet vissza saját népének körébe. Pinkerton megtudja, hogy a lány apja egy kegyvesztett szamuráj volt, aki lányát eladta gésának. Az esküvői mulatságot Bonc, a lány nagybátyja zavarja meg, aki kiátkozza, mert áttért a keresztény hitre. A hadnagyot elszólítja a kötelesség és azt ígéri, egy év múlva visszatér, de mivel nem veszi komolyan a házasságot, három évig semmit sem hallat magáról.
Második felvonás
Szuzuki gyanítja a tengerészhadnagy szándékát, de mikor szóvá teszi úrnőjének, az megpirongatja. Cso-cso-szán bérelt házába megérkezik Sharpless egy levéllel, melyben Pinkerton tudatja, hogy megnősült Amerikában és hamarosan meglátogatja majd új feleségével. Cso-cso-szán, aki nem tud angolul olvasni, a levél láttán fellelkesedik, mivel azt hiszi, a hadnagy visszatér hozzá. A lány lelkesedését látva a konzul nem mondja el az igazságot. Megérkezik Goro, egy új kérővel, Yamadori herceggel. Cso-cso-szán visszautasítja, emlékeztetve a kerítőt, hogy neki már van férje. Goro elmagyarázza neki a japán hagyományt, mely szerint az egyedül hagyott asszony elvált asszonynak számít, mire a lány visszafeleli, hogy ő már amerikai asszony. Sharpless megpróbálja meggyőzni, de sikertelenül. Cso-cso-szán bemutatja a konzulnak Pinkerton kisfiát. Miután a konzul távozik, a távolban ágyúdörgések hallatszanak, amelyek az amerikai USS Abraham Lincoln közeledtét harangozzák be. Cso-cso-szán és Szuzuki virágokkal feldíszítik a házat, majd Cso-cso-szán átvirrasztja az éjszakát férjére várva.
Harmadik felvonás
Szuzuki meggyőzi úrnőjét, hogy feküdjön le az átvirrasztott éjszaka után, majd ő várja a tengerészhadnagyot. Pinkerton Sharpless társaságában érkezik és közli Szuzukival, hogy Amerikában megnősült és a szolgálólány segítségét kérik a hír átadására Cso-cso-szánnak. Szuzuki csak azután egyezik bele, miután Sharpless biztosítja őt, hogy Pinkerton felesége gondját viseli majd a gyereknek. Mikor Cso-cso-szán belép a szobába, Kate Pinkertonnal, a hadnagy feleségével találja magát szembe, aki bocsánatért esedezik és megígéri, hogy gondját viseli majd a gyereknek. Cso-cso-szán a híreket apatikus nyugalommal fogadja, ekkor döbben rá, mit tett vele Pinkerton. Látogatóit elküldi, kérve őket, hogy fél óra múlva térjenek vissza a gyerekért. Elbúcsúzik a gyerektől, beköti annak szemét és kezébe egy amerikai zászlót ad. Felveszi apja tőrét és japán módra véget vet életének.
Híres áriák
Spira sul mare e sulla terra ? Cso-cso-szán belépője (első felvonás)
Bimba dagli occhi pieni di malia ? Cso-cso-szán és Pinkerton duettje (első felvonás)
Un bel di vedremo ? nagyária (második felvonás)
Scuoti quella fronda di ciliegio ? Cseresznyevirág-kettős: Cso-cso-szán és Szuzuki (második felvonás)
Zümmögőkórus (második felvonás)
Addio, fiorito asil ? Pinkerton áriája (harmadik felvonás)
Tu! Tu! Piccolo iddio ? Cso-cso-szán áriája (harmadik felvonás)
Con onor muore ? Cso-cso-szán áriája (harmadik felvonás)
Forrás: wikipedia
Termékeim között több CD található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
 
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
 
Személyes átvétel Budapest IX.
 
 
Személyes átvétel Szeged
 
 
MPL csomag előre utalással
 
 
MPL csomag utánvét
 
 
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
 
Személyes átvételkor készpénzben
 
 
Banki átutalás
 
 
Utánvét
 
 
Paypal (MasterCard, Visa)
 
 
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
 
Személyes átvétel
1-5 munkanap
 
 
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
 
 
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
 
( zene opera cd komolyzene komoly zene ária ének lemez operaház opera ház )

Jelenlegi ára: 3 200 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 04:43 .

SPS 70494 Hungária - Limbó-hintó / Kristály Kriszta - Bye-Bye férfi - Jelenlegi ára: 150 Ft

Ez 1  kislemez (SP/EP), 7"-os (17 cm), 45 rpm
Made in Hungary
A lemez állapotát szemrevételezéssel próbáltam megállapítani, minden lemezt végighallgatni nem áll módomban.
A minősítés a nemzetközi kereskedelmi szabvány alapján történt:
https: //hu. wikipedia. org/wiki/Hanglemezek_%C3%A1llapot%C3%A1nak_oszt%C3%A1lyoz%C3%A1s%C3%A1ra_haszn%C3%A1lt_jel%C3%B6l%C3%A9sek_list%C3%A1ja
A lemezek, kazetták a legkülönbözőbb helyekről érkeznek hozzám, lakásból, padlásról, pincéből, spájzból. Lehet köztük dohos, dohányos, stb.
Az értékesebb lemezek esetében ezt megpróbálom feltüntetni, de kínálatomban igen ritkán fordul elő különösebben értékes lemez.
A borítókon szemmel látható elváltozások, foltok és firkák a feltöltött képeken láthatóak.
Kazetták minden esetben "teszteletlen"-ként kerülnek feltöltésre.
A termékek tisztításra szorulhatnak.
Postázás az utalás beérkezést követő 1 héten belül várható.
Kérem, csak abban az esetben vásároljon tőlem, ha a fentieket elfogadja.
A vatera az aukció zárását követő 30. nap után a tranzakciót sikeresnek ítéli és a jutalékot levonja.
Amennyiben a 20. napig a vevő nem jelentkezik, negatív értékelést adok és az aukciót újraindítom.

Jelenlegi ára: 150 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 03:34 .